Szemészet, 1962 (99. évfolyam, 1-4. szám)
1962-12-01 / 4. szám
A gyógyulás folyamán fellépő hypoxaemiás tünetek jelentkezésének lehetőségét a következő irodalmi adatokkal is alátámaszthatjuk. Boyes és Ralph (1954) egyik spontan gyógyuló betegén a tonométer pulsálás megszűnését 10 nap múlva látásromlás (ujj olvasás) követte ; a szemfenéken maculaoedema és savós retinaleválás fejlődött ki. Egy hónap múlva az exophthalmus megszűnt, a visus javult. Fél év múlva ép fundus, látásélessége teljes (5/5). Walker és Allégre (1956) betegeinek műtét utáni szövődményeit már említettük. Payrau és Tournoux (1957) tapetoretinalis degeneratióról számol be. Henderson és Schneider (1959) betegei közül a már említett műtéti mortalitáson kívül 2 betegen műtét után secundaer glaukomás roham és az érintett szem visusának elvesztése fejlődött ki. Lubow (1962) betegén ischaemiás retinopathia követte a beavatkozást. Tapasztalatainkat összefoglalva a következőket állapíthatjuk meg. A spontán cca nagyobbrészt idősebb nőkön előforduló betegség. Az eddig már általánosan ismert klinikai tüneteket hasznosan egészíti ki az ún. ,,tonométer pulsálás”. A spontan cca biztosan csak carotis angiográphiával diagnosztizálható. Gyógyulása spontan is bekövetkezhet. A spontan gyógyulást elősegítheti a diagnosztikus célból végzett carotis angiographia ; ennek pathomechanismusa valószínűleg az, hogy az angiographiához használt concentrált jódos oldat a — pangó sinus cavernosus miatt amúgy is kifejezett — thrombosisra való hajlamot fokozza; ennek következtében a carotis interna, illetve a sinus cavernosus sterilen thrombotisál. Ez okozza a gyógyuláskor jelentkező tüneteket (secundaer glaukomás roham, látásromlás stb.). Mivel minden therápiás beavatkozás súlyos functiosérüléseket okozhat, az angiographiával diagnosztizált spontan cca-s beteget observáljuk és nyakra rögzíthető leszorítóval comprimáljuk a carotis communist először 5 percig, majd naponta 1 perccel tovább. Ezzel az eljárással előkészítjük a beteget az esetleges műtéti beavatkozásra, és a spontan gyógyulásra való hajlamot fokozhatjuk. A műtéti indicatiót minden esetben külön kell meghatároznunk. Ugyanis hosszú évekig változatlan maradhat a beteg állapota, nem progrediálnak a tünetek (3). Másrészt viszont sok beteg kibírhatatlannak tartja a koponyában hallott pulsálást. Nem hanyagolható el a betegség 3% spontan mortalitása sem. Tehát a subjektiv és objektív tünetek összessége alapján kell minden esetben külön felállítani a műtéti indicatiót. A carotis interna intracranialis szakaszának lekötését, azaz craniotomiát csak abban az esetben javasolunk, ha a tüneteket a carotis communis, illetve interna nyaki lekötése nem befolyásolta. Az újabban ajánlott első műtétként végzett craniotomiát és különösen az egy ülésben végzett craniotomiát és a carotis nyaki szakaszának lekötését nem ajánljuk még compressiós előkészítés után sem. Ugyanis a koponyaműtét átlagos mortalitását növeli a műtét eredménye, a carotis lekötés következtében a hemispherium csökkent vérellátása. Ezért alakul ki oly gyakran maradandó functio laesio, a carotis interna intracranialis szakaszának lekötése után. A betegség okozta tünetek (exophthalmus stb.) súlyosságának és a műtéti veszélyeztetésnek arányosnak kell lenniök egymással. összefoglalás Szerzők 4 spontán carotido-cavernosus aneurysmás beteg kórlefolyását ismertetik. Valamennyi beteg 50 év fölötti nő volt; kettő közülük carotis angiographia után spontán, kettő pedig carotis communis, illetve interna 213
