Szemészet, 1961 (98. évfolyam, 1-4. szám)

1961-12-01 / 4. szám

jelent munkái jól körülírt kórkép formájában mutatják be ezt a betegséget. Ők az uveitist, valamint glaucomát mint két egymással szorosan kapcsolt és együttesen előforduló megbetegedést ismertetik. Az esetek egy részében tényleg ez a helyzet. Máskor a glaucoma, mint önálló, illetőleg praedomináló kórkép észlelhető. Ezért említi több szerző phacogenetikusnak ezen betegségeket. Helyesen állapítja meg Appleton és Lowrey 1959-ben. hogy ez egy gyűjtő fogalma a hályogos lencse okozta glaucomának. Ezen belül azután ésszerű osztályozást ajánlanak oly módon, hogy megkülönböztetnek a hályogos lencse, vagy magjának alig észrevehető helyváltozására keletkező glaucomát, amelyet phacotopihúsnak neveznek. A hályogos lencse alak. ill. nagyságbeli eltérése folytán úgynevezett phakomorphikus glaucomát okozhat. Ölykor a lencsetok felrostozódása capsuláris glaucomát eredményezhet. Utolsónak említem a phacolytikusnak nevezett glaucomát. amely az irodalomban leginkább használatos kifejezés. A túlérett hályog áteresztővé vált tokján átjutott lencsefehérjék kiváltotta glaucomát illetik rendszerint ezzel a névvel. Ezzel el is jutottunk megbeszélésünk tárgyához, mert a phakolytikus glaucomák között találhatók az autoaggressióra visszavezethető kórképek. Ebbe a csoportba tartozó zöldhályogokat nevezhetnénk helyesebben phakotoxikus és phakoallergiás glaucomának. A hályogos lencséből a látszólag sértetlen, megváltozott permeabilitású tokon át a csarnokba jutó fehérje természetű anyagok különböző módon hathatnak. Lehet, hogy ezek minden tünet nélkül nyomtalanul felszívódnak. Olykor toxikus hatást fejtve ki a sugártest elválasztó tevékenységét fokozzák, egyben az elvezető utakat szűkítik. A trabecularis rendszerben nagy eosinophil phagocytákat, finom lencse törmeléket, a szivárványhártyában plazmasejteket találtak. Máskor a lencsefehérjék mint autoantigenek lassan sensibilisálva valódi phakoallergiás nyomásfokozódást váltanak ki. Ezek szöveti képét annyiban találták különbözőnek, hogy még az előbbiek mellett polynucleáris és óriássejteket is láttak a trabecularis rendszerben.

Már abból a tényből, hogy a gyérszámú közlések szövettani leleteket ismertetnek, sőt Irvine közleményében húsz esetből tizenöt mikroszkópos vizsgálattal végződött látható, hogy a megoldás sokszor a megbetegedett szem eltávolítása, Mentségül szolgál, hogy a phacotoxikus és phacoallergiás glaucomában megbetegedett szemek fényérzése, fény localizátiója sokszor hibás szokott lenni. Ennek folytán annál könnyebben döntenek az enucleátió mellett, mert rendszerint igen előrehaladott kori'i betegeket ily módon gondolják fájdalmaiktól megszabadítani. Holott az egyetlen helyes út a kóroknak a megszüntetése, tehát a hályogos lencse maradéktalan eltávolítása. Ez nemcsak a glaucomát szünteti meg, hanem hasznavehető látásélességgel is megajándékozza a beteget.

Mielőtt a mi több éves beteganyagunkban előfordult esetek kortörténeteit ismertetném, szeretném a klinikai képet saját észleleteink alapján ecsetelni. A phacotoxikus és phacoallergiás glaucomák klinikailag alig határolhatok el egymástól. Csupán a congestió és tensiófokozódás jelentkezésének gyorsaságából és nagyságából, a csarnok és vízének milyenségéből, a postoperativ szak lefolyásából gondolunk következtetni az egyikre vagy másikra. Az enyhébb tünetek inkább az első mellett szólnak. Enucleátiót egyetlen esetben sem végeztünk, mindig a lencse eltávolításával oldottuk meg a bajt. Ennek folytán szövettani leletet sem tudunk prezentálni, amely a fentieket alatanaszthatná. Nagy örömünkre szolgált az, hogy egyetlen esetet sem veszítettünk, betegeink jó látásélességgel mind meggyógyultak.

A klinikai képre jellemző, hogy rendszerint előrehaladott korú embereken látható akik, vagy azért nem operáltatták hypermatur hályogjukat, mert a másik szemükkel jól láttak, vagy ez aphakiás lévén jól corrigálható volt. Oly215