Szemészet, 1961 (98. évfolyam, 1-4. szám)

1961-12-01 / 4. szám

jelent munkái jól körülírt kórkép formájában mutatják be ezt a betegséget. Ők az uveitist, valamint glaucomát mint két egymással szorosan kapcsolt és együttesen előforduló megbetegedést ismertetik. Az esetek egy részében tényleg ez a helyzet. Máskor a glaucoma, mint önálló, illetőleg praedomináló kórkép észlelhető. Ezért említi több szerző phacogenetikusnak ezen beteg­ségeket. Helyesen állapítja meg Appleton és Lowrey 1959-ben. hogy ez egy gyűjtő fogalma a hályogos lencse okozta glaucomának. Ezen belül azután ésszerű osztályozást ajánlanak oly módon, hogy megkülönböztetnek a hályogos lencse, vagy magjának alig észrevehető helyváltozására keletkező glaucomát, amelyet phacotopihúsnak neveznek. A hályogos lencse alak. ill. nagyságbeli eltérése folytán úgynevezett phakomorphikus glaucomát okozhat. Ölykor a lencsetok felrostozódása capsuláris glaucomát eredményezhet. Utolsónak emlí­tem a phacolytikusnak nevezett glaucomát. amely az irodalomban leginkább használatos kifejezés. A túlérett hályog áteresztővé vált tokján átjutott lencsefehérjék kiváltotta glaucomát illetik rendszerint ezzel a névvel. Ezzel el is jutottunk megbeszélésünk tárgyához, mert a phakolytikus glaucomák között találhatók az autoaggressióra visszavezethető kórképek. Ebbe a cso­portba tartozó zöldhályogokat nevezhetnénk helyesebben phakotoxikus és phakoallergiás glaucomának. A hályogos lencséből a látszólag sértetlen, megvál­tozott permeabilitású tokon át a csarnokba jutó fehérje természetű anyagok különböző módon hathatnak. Lehet, hogy ezek minden tünet nélkül nyomtala­nul felszívódnak. Olykor toxikus hatást fejtve ki a sugártest elválasztó tevé­kenységét fokozzák, egyben az elvezető utakat szűkítik. A trabecularis rend­szerben nagy eosinophil phagocytákat, finom lencse törmeléket, a szivárvány­hártyában plazmasejteket találtak. Máskor a lencsefehérjék mint autoanti­­genek lassan sensibilisálva valódi phakoallergiás nyomásfokozódást váltanak ki. Ezek szöveti képét annyiban találták különbözőnek, hogy még az előbbiek mellett polynucleáris és óriássejteket is láttak a trabecularis rendszerben. Már abból a tényből, hogy a gyérszámú közlések szövettani leleteket is­mertetnek, sőt Irvine közleményében húsz esetből tizenöt mikroszkópos vizs­gálattal végződött látható, hogy a megoldás sokszor a megbetegedett szem el­távolítása, Mentségül szolgál, hogy a phacotoxikus és phacoallergiás glauco­­mában megbetegedett szemek fényérzése, fény localizátiója sokszor hibás szokott lenni. Ennek folytán annál könnyebben döntenek az enucleátió mellett, mert rendszerint igen előrehaladott kori'i betegeket ily módon gondol­ják fájdalmaiktól megszabadítani. Holott az egyetlen helyes út a kóroknak a megszüntetése, tehát a hályogos lencse maradéktalan eltávolítása. Ez nemcsak a glaucomát szünteti meg, hanem hasznavehető látásélességgel is megaján­dékozza a beteget. Mielőtt a mi több éves beteganyagunkban előfordult esetek kortörténeteit ismertetném, szeretném a klinikai képet saját észleleteink alapján ecsetelni. A phacotoxikus és phacoallergiás glaucomák klinikailag alig határolhatok el egymástól. Csupán a congestió és tensiófokozódás jelentkezésének gyorsa­ságából és nagyságából, a csarnok és vízének milyenségéből, a postoperativ szak lefolyásából gondolunk következtetni az egyikre vagy másikra. Az enyhébb tünetek inkább az első mellett szólnak. Enucleátiót egyetlen esetben sem végeztünk, mindig a lencse eltávolításával oldottuk meg a bajt. Ennek folytán szövettani leletet sem tudunk prezentálni, amely a fentieket alata­­naszthatná. Nagy örömünkre szolgált az, hogy egyetlen esetet sem veszítet­tünk, betegeink jó látásélességgel mind meggyógyultak. A klinikai képre jellemző, hogy rendszerint előrehaladott korú embereken látható akik, vagy azért nem operáltatták hypermatur hályogjukat, mert a másik szemükkel jól láttak, vagy ez aphakiás lévén jól corrigálható volt. Oly­215

Next

/
Thumbnails
Contents