Szemészet, 1961 (98. évfolyam, 1-4. szám)
1961-12-01 / 4. szám
A MÁV kórház (Igazgató: Oó Lajos dr.) Szemészeti Osztályának (Főorvos: Németh Lajos) közleménye A phacotoxikus c\s pliacoailergiás glaucomáról X É M E T II L AJOS Az utóbbi években több szó esik az autoaggressiós jelenségekről, amelyek szemészeti vonatkozására is gondolnunk kell. A gondolat tulajdonképpen már 1922-ben megszületett, amikor Verhoeff és Lemenne, klasszikus munkájukban a saját lencse okozta uveitis, vagy más néven endophthalmitis phacoanaphy - laktika kórképével ajándékozták meg a szemészetet. Azóta hosszú idő telt el és az irodalmi adatok, saját műtéti tapasztalataink kapcsán is meggyőződhettünk eme kórkép létezéséről. A klinikai értékelés egyöntetűségével szemben másodrangú és elméleti jelentőségű a kérdés, hogy valódi allergiás betegségnek tekintsük-e, vagy pedig egy bacteriális tényezővel kapcsolódó úgynevezett allergiás megnyilvánulásnak. A mind jobban szaporodó közlemények az érdeklődés fényébe állították az említett betegségeket, amelyek csoportja rohamosan bővült. A szemészetben a saját lencse okozta uveitisek és glaucomák mellett gondoljunk a sympathiás ophthalmiára, intraoculáris tumorok okozta sympathiás ophthalmiára, vagy a már 1951-ben általam leírt endogen endokrin allergia megnyilvánulásaira. Ami az autoaggressió lényegét illeti olyan megbetegedésekről van szó. amelyeket autoantigenek és autoantitestek hoznak létre saját szövetek, szervek megbetegítése révén. Egyes szervek mint a szem sejtanyagainak károsodása különböző okból pl. fertőzés, sérülés, daganat, elöregedést stb. támadhat. Ez a megváltozott, de mégis fajazonos fehérje antigén tulajdonságokkal rendelkezvén autoantitestek képződésére vezet. A sensibilizálódott szervben létrejövő reactió az illető szerv megbetegedését okozza. Ha ez történetesen a szem valamelyik szövetére vonatkozik, úgy szembetegség jelentkezik. A lencse okozta uveitiseket a legtöbb szerző klinikailag a tiszta autoaggressiós betegségek csoportjába sorozza. Már a sympathiás ophthalmiát, mintegy bizonyos fertőzést kísérő allergiás megnyilvánulást fogják fel. Az autoaggressiós betegségek allergiás jellegének bizonyítása igen nehézkes, mert finom immunserológiai vizsgálatok, vagy állatkísérleti hasonlatosságok alapján történhet. Klinikusok számára az allergiás betegségek felismerésére a legcsábítóbb út a jellegzetes klinikai kórkép. Magam is ezen az úton kívánok ez alkalommal járni. A lencsefehérjével évtizedeken át sok kísérlet történt, köztük tragikus kísérletek is. Bovin szemlencse és hallencse extractumokkal kezelt hályogos betegek sorsa, akiket később Posner operált és ismertetett a bizonyítéka, hogy kritikátlanul alkalmazott immunbiológiai eljárások tragikus következményekkel járhatnak. A lencsefehérjéi az öregkori hályogképződés folyamán válhatnak autoaggressiós jelenségek okozóivá, egyrészről az előzőekben említett uveitis, másrészről a tárgykörömet képező glaucoma formájában. Ezen autoantigének szerv ill. fajspecificitásának tárgyalása, valamint, hogy az a és ß krisztallinokhoz, vagy a lencse liporoteinhez kötött tulajdonságról van-e szó, elméleti jelentőségű. Megjegyzem, hogy vannak akik a cysteinnek tulajdonítanak jelentőséget. A hályogos lencsék megváltozott fehérjéi mint autoantigenek az épnek látszó lencsetokon át a csarnokokba, retrolentalis résbe jutnak. Olykor különösebb következmény nélkül megszabadul a szem a számára terhes anyagoktól, máskor azonban sensibilizálja az elülső segmentumot. A kórkép mint lencse indukálta uveitis és glaucoma olvasható néhány irodalmi közleményben. Különösen It. Irvine és A. Irvine 1952-ben, valamint Chandler 1958-ban meg214
