Szemészet, 1961 (98. évfolyam, 1-4. szám)
1961-12-01 / 4. szám
vitalitásukból. E dolgot magunk is megvizsgáltuk és azt tapasztaltuk, hogy a sejtek hatalmas összefüggő szigetek formájában válnak le. Sejtduzzadás és szétesés csak a széli részeken következik be, ami elégséges a telepek leválasztásához. A széli sejtek elpusztulnak, a többiről pedig sietve eltávolítják a trypsint. így menekül meg a tenyésztett sejtek zöme a megemésztéstől. Mindazok az elváltozások, amelyeket a különböző sejteken mikroskóppal észleltünk, összeegyeztethetők több közölt klinikai tapasztalattal és állatkísérletes megfigyeléssel. A varrat nélkül végzett katarakta extractiók után a lebeny gyakran visszacsúszik, nehezen tapad meg, írja J. Fuchs. A cornealis metszés mentén gyakran borússág jelenik meg a szaruhártyában. A corneában intralamellarisan befecskendezett chymotrypsin (Radnót és Pajor) vagy a corneát a hátsó felszíne felől érő művi sérülés (Lembeck és Hoffmann) a csarnokba fecskendezett chymotrypsin hatására perforatióig fokozódó elváltozást okozhat. Mindezeknek egyik oka az lehet, hogy az operálókés a művi behatás által sértett és természetes elrendeződésükből kimozdított sejtek a chymotrypsin hatására duzzadnak és szétesnek. Ha e sejtek lelökődtek, a lebeny letapad és a corneális borússág feltisztulhat. Radnót kísérletében a kiboltosodó cornea hámja épen maradt, mert ennek sejtjei megtartották zárt soraikat, mig a substantia propria sejtjeit a befecskendezett chymotrypsin szétfeszítette. Lembeck és Hoffmann vizsgálatai szerint a trypsin rövidebb idő alatt oldja fel a zonulákat megfeszített állapotban, mint laza helyzetben. Ennek oka is az lehet, hogy a természetes helyzetből kimozdított, nagyobb felületet mutató rostokon a trypsin, vagy a chymotrypsin hatásosabb mint az összeugrott kisebb felületű zonulákon. Feltehető, hogy a természetes elrendeződésű sejtekről alkott véleményünk, a legtöbb általunk még nem vizsgált szövetekre is érvényes. W. Münich a bulbusból kivett üvegtesten végezte kísérleteit. Radnót és Pajor a retina elé fecskendezett chymotrypsintől tapasztalt sejtszéteséseket. A retina sérülése itt sem zárható ki teljesen. Itt jegyezzük meg, hogyha műtét közben sikerülne elérni a zonulák közti hézagok ürességét, ez feltehetően nagymértékben elősegítené a chymotrypsin hatásosságát. E hézagok ugyanis a capillaritás következtében felszívnák és a zonulák között tartanák a chymotrypsint, amely itt concentralt hatást fejtene ki. A trachomás kötőhártyakaparékban megfigyelt aránylag nagyfokú sejtszétesést feltehetően az itt található proteolitikus fementumok okozzák. E fermentumok képesek fibrint emészteni (Kahán és munkatársai) és ahogy mi a még nem közölt kísérleteinkben tapasztaltuk, cytolytikus hatásuk is van. E hatás azonban a trachomának csak bizonyos stádiumában van meg, ez pedig tekintettel a trachoma jellegzetesen chronicus lefolyására, teljesen kiszámíthatatlan. így e fermentumok jelenlétére csak a sok eset átlagából lehet következtetni. Lehetséges tehát, hogy a kóros fermentumok által megkezdett sejtek a chymotrypsin hatására nagyobb százalékban duzzadnak és esnek szét, mint az ép sejtek. Irodalmi adatok, valamint kísérleteink alapján mondhatjuk tehát, hogy a Barraquer által ajánlott chymotrypsin legföljebb a műtéti gyakorlatban mondható elektív zonula oldónak. E gyakorlati elektivitás sem ferment-kémiai affinitáson alapszik, mert a zonuiolysist az anatómiai adottságokból eredő fizikai tényezők támogatják. E fizikai tényezők, a zonulák óriási felszíne a többi felületekhez képest, amely még a zonulák megfeszítésével tovább fokozható. A szem többi felszínét — véleményünk szerint —védi még a sejtek zárt sorokba rendeződő helyzete is, a természetes antifermentumokon kívül. A komplikációk 197
