Szemészet, 1960 (97. évfolyam, 1-4. szám)

1960-03-01 / 1. szám

melyikét végzik (39, 72, 86, 138) — annak ellenére, hogy az orbitaműtéttel rendszerint csak subtotalisan távolítható el a tumor. Sajnos még ma is többen a bulbus-szal együtt távolítják el a tumoros látóideget (71, 83, 135). McFarland és Eisenbeiss (1950) szerint nem indokolt a craniotomia az incomplet orbitamütétek jó eredményei miatt.

1945-ig összesen 24 craniotomiát végeztek opticus-, vagy chiasmatumor miatt a rendelkezésünkre álló irodalom alapján (17, 31, 33, 34, 56, 63, 79, 84, 91, 150, 153). A 24 műtétből 3 chiasmadecompressio, melynek következtében a visus javult, illetve a további visusromlás megállt (17, 153).

Ma már több — nagyobb számú craniotomia eredményéről beszámoló közlemény is rendelkezésünkre áll (83, 103, 112, 117, 135,147). A régebben magas műtéti mortalitas lényegesen csökkent a műtéti technika fejlődésével és az antibioticumok bevezetésével. Löhlein és Tönnis (1949) 12 beteg közül csak egy 21 hónapos gyermeket vesztettek el műtét után. Intézetünkben az elmúlt 6 évben operált 6 betegünk a műtét után szövődménymentesen gyógyult (117).

A craniotomiával tájékozódnak a tumor intracranialis elhelyezkedéséről (chiasmát infiltrálja, vagy sem). Ha lehet, totálisán kiirtják a tumor intracranialis részét, majd felvésve a látóidegcsatornát — a tumoros látóideg szemüregi szakaszának proximális részét. Második ülésben, kb. két hét múlva, orbitafeltárással távolítják el a tumor szemüregi részét (81, 117, 135).

Mások (103, 147) előbb végzik az orbitaműtétet, és — csak, ha az eltávolított látóideg proximális vége tumorosán infiltrált — végzik el második műtétnek a craniotomiát. Egyesek szerint gyakori a negatív craniotomia (62, 147). Hat betegünk közül egy esetben végeztünk negatív craniotomiát Intézetünkben (117).

Régebben, — ha craniotomiát végeztek — egy ülésben, az orbitatető felvésésével egészben távolították el a tumoros látóideget, a chiasmától a bulbusig, vagy a bulbus-szal együtt (34). A trans cranialis orbitafeltárás súlyos functiózavarokat okozhat (7). Love et al. (1955) négy betegen végeztek a craniotomia alkalmával orbitafeltárást. A bulbus megkímélésével távolították el egészben a tumorosán infiltrált látóideget. Mind a négy betegen ptosis és szemizom paresis jelentkezett műtét után. Ezért ma kevesen végzik (29, 60, 89).

Külön problémát jelent a chiasmatumorok műtété. Walsh (1956) szerint a chiasma kiirtása a teljes vakság és az életveszélyes műtét (hyperpyrexia) miatt contraindicált. De tudunk sikeres fél chiasma és féloldali tractus opticus kiirtásról is (46, 83). Ha a betegnek valamennyi visusa van, megkísérelhető a chiasma decompressio ja (153). Busch és Christensen (1937) két operált betegen két éven át megfigyelt visusjavulásról, illetve megőrzött visusról számol be. Paillas et ál. (1951) öt éven át megfigyelt visusjavulást észlelt. Christensen és Ry-Andersen (1952) hosszabb katamnézisű hat betege közül csak két beteg halt meg műtét után, az egyik beteg azonban csak 12 évvel a műtét után. Betegeiken értékelhető visusj avulásról számolnak be.

III. kamra elzáródás és hypertensiv hydrokephalus tünetek jelentkezésekor — az inoperabilis középvonalas agytumoroknál szokásos — palliativ műtétek indokoltak a liquorkeringés biztosítására. Descuns és Garre (1958) chiasmaglioma miatt 9 éve végzett sikeres venticulocysternostomiáról (Torkildsen-műtét) számol be.

Meg kell említenünk még, hogy Taveras, Mount, Wood (1956) kizárólag röntgenbesugárzással kezelt 34 opticus-, illetve chiasmagliomában szenvedő beteget. A betegek katamnézise 5—20 év. Szemben az eddigi véleménnyel — hogy az opticusglioma sugár-resistens — a szerzők jó eredményről számolnak be. Az elért eredmények kiértékelését — mivel a tumor igen lassú progressiójú — bizonyos fenntartással kell fogadnunk.

57