Szemészet, 1960 (97. évfolyam, 1-4. szám)

1960-09-01 / 3. szám

közvetlen élményein, a társadalmi fejlődésért való tevőleges lelkesedésen kívül materialista és dialektikus gondolkodása adta meg. Ezt támasztja alá a következő párisi naplórészlet (1848. október 21.) :

„Geoffrey ma érdekes dolgokat mondott a harmónia törvényéről és az analógia elméletéről. Megfoghatatlan, miként állíthatták nagy szellemek, hogy a teremtés örök idők óta változatlan, amidőn naponta láthatjuk a folytonos metamorfózist és a szakadatlan továbbfejlődést. Itt újból találkozom Fourier mondásával, Harmonie progressive’ , mi az egész természetre jellemző. Ha az állatokat teljes összhangban lenni látjuk az azokat környező viszonyokkal, úgy ez összhang nyilván csak azon pillanatban létezik és hogy ez a legközelebbibe is megmaradjon, kell hogy maguk az állatok is változzanak. Geoffrey itt azon időszakról beszél, mely a föld utolsó forradalma óta folyt le, de nem mondja, hogy hasonló minden percben történik . . . minden percet változás jellegez, amelyben résztvesz az egész természet. Érzéseinkkel e változásokat nem fogjuk fel és csak ha a jelent a múlttal nagy arányokban hasonlítjuk össze, jövünk rájuk. A mindenségben rejlő erő, a szervi lét a fejlődésben, a változásban és által él”*..........

Külön említésre méltó még az is, hogy orvosi gyakorlatának első éveiben sok nehézséggel kellett megküzdenie. Abban az időben a szakorvosi tevékenység valami egészen új dolog volt. Egyértelmű volt a kereset jó részéről való lemondással. Őt azonban ez sem tántorította el a felismert helyes úttóL Annak ellenére, hogy akkoriban a szemészetnek orvosi fakultásunkon már — Ausztriát (Bécset) kivéve az egész világ megelőzésével — külön tanszéke volt és a szemészetet kötelező tárgyként adták elő, az orvosoknak még sem volt a szemészet kedvelt tárgya. Éppen ezért Hirschler nem szűnt meg egyetlen napig sem, hogy azt mind hallgatóival, mind a gyakorló orvosokkal megkedvel - tesse. Ezért 1858-tól kezdve magánelőadásokat tartott a szegénybeteggyermekkórházban, ahol a szemorvosi állást hosszú évek során át díjazás nélkül látta el. Előadásainak, cikkeinek sikere nemcsak tartalmi igényességében, újszerűségében rejlett, hanem stílusában is, amelyik egyszerű és világos volt. Benne sehol semmi fontoskodás és nagyképűség nem volt fellelhető.

Az egyetem 1891. november 13-án emlékezett meg Hirschler Ignáczról és Schulelc tanár hangsúlyozta, mire lett volna képes, ha megfelelő betegforgalmú és segédszemélyzettel ellátott intézetben dolgozhatott volna. De így is — mint említettük — rendkívül széleskörű irodalmi munkásságot fejtett ki. Irodalmi dolgozatai az első időben külföldi szakfolyóiratokban jelentek meg 1863. végén az Orvosi Hetilapban, ennek mellékleteként kiadásra kerülő Szemészet megindítását, melyet hosszú éveken át nemcsak maga szerkesztett, hanem az abban közölt cikkeket esztendőkön keresztül maga is írta — a többi között — a következő szavakkal vezette be :

„Ami az anyagot illeti, ennek megválasztásánál mindenkor a gyakorlat igényeire leszünk figyelemmel . . . Mellékletünk nem tart és nem is tarthat jogot ahhoz, hogy szemészek számára legyen írva, érdem követelései a betegágynál tapasztalható mindennapi élet követelményeinek kielégítésén túl nem terjednek ... A kórbonctannak . . . közleményeinkben kész helye leend, de mindenekelőtt rendelkezésre álland szűk terünk a koródának, azaz a bántalmak észlelésének és gyógyításának.” (Orv. Hetit. 1863. 51. sz. 1020—1022. old.)

A „Szemészet” eleinte félhavonként, később kéthavonként jelent meg. 1869-től a folyóirat köré már ifjabb gárda sorakozott, jórészt Hirschler tanítványai. Ekkor a ,,Szemészet” 1869. 1. számában a következőket írta :

,,E melléklet többé nem leend egy embernek műve, hanem a hazai szemészek közös munkatere, melyben mindenikünk lerakva és értékesítve saját tapasztalatait, közös erővel segíthetjük elő szakmánk képzését.” (Szemészet. 1869. 1. sz. 1—5. old.)

Hirschler kiemelkedő szakmai és közéleti tevékenysége három irányú volt: 1. a szemészet újabb vívmányainak hazánkban való meghonosítása, a tudomány művelése, eredményeinek gyakorlati hasznosítása ; 2. a zsidóság

183