Szemészet, 1959 (96. évfolyam, 1-4. szám)

1959-03-01 / 1. szám

meghaladó convergentia, amit Maddox-cylinderrel állapítottunk meg és haploscoppal is ellenőriztünk. Ideális mértékű convergentiáról akkor beszélünk, ha minden D accommodatiónak 1 m< convergentia felel meg, azaz a látótengelyek metszéspontja összeesik a fixatiós távolságok metszéspontjával. Értékét emmetrop szemen prismadioptriában nyerjük, ha a cm-ben kifejezett pupillatávolságot szorozzuk a fixatiós távolságnak megfelelő D-számmal (6). A fusiószélességet, a monocularis és binocularis alkalmazkodási és az összetérítési közelpontot vizsgálataink során rendszeresen ellenőriztük. Többször találtunk isometropia esetén is a nem vezető szemen valamivel csökkent alkalmazkodó tehetséget, minek folytán az alkalmazkodási közelpont 1—2,5 cm-rel a másik szemé mögött volt. Az ilyen esetekben a monokularis convergentia is ezen az oldalon kisebb. Klinikailag jellemző : közeli szemmunkánál előbb-utóbb beálló kifáradás, képelmosódás, fejfájás, szédülés, elálmosodás. A legtöbb esetben sem a fénytörési hiba kijavítása, sem hasábos üvegek viselése nem enyhítette lényegesen a betegek panaszait.

A panaszok fő okát az accommodatio és a convergentia működés aránytalanságában látjuk. A kifejtett alkalmazkodás mellett beálló túlságos esophoria miatt fusiós abductiót kell a betegnek kifejtenie, ami éppen az esophor alapállás miatt relativ divergentiatehetségének legnagyobb részét felemészti. Ha a közeli esophoria már eleve nagy, a bilateralis abductio még az alkalmazkodásra is visszahat : azt csökkenti, miáltal a látott kép elmosódik (Hill, (7). Az éleslátáshoz most szükséges újabb accommodatio-impulsus végül a relatív diver - gentiatehetség teljes kimerülésére vezet, sőt kettőslátás is beállhat. A kórképnek tehát két alapvető vonása van : erőltetett ciliaris működés és az accommodatio-divergentia dissociatio elégtelensége. A ciliaris görcsöt bizonyítja az, hogy convex üvegeket a beteg nem, vagy csak igen kis erősségben fogad el a fénytörési hibához viszonyítva, vagy pedig a monocularisan elfogadott üvegeket két szemmel túlerősnek találja. Az esophoriának megfelelően alappal kifelé feltett hasábok az esophoria növelése által még fokozhatják is a ciliaris görcsöt. A divergentiaelégtelenségnek megfelelően hasissal befelé feltett hasáboktól sem láttunk hatást, képelmosódást okozhatnak. így egyetlen megoldásként az accommodatio-impulsus csökkentése kínálkozik, amit cholinesterasebénítókkal igen sikeresen lehet elérni. Eseteink — kettő kivételével — abban tértek el a Hill-féle „accommodation effort syndrome”-tói (7), hogy rejtett convergentiaelégtelenséget nem tudtunk kimutatni. E 2 beteg „Chinortho”-kezelés mellett abdukáló hasábokat jól viselt el és panaszmentessé vált. Ezt az „esophoriás convergentia-elégtelenséget” egyikünk (R.) már 1949- ben leírta (8). Ha tehát a ,,Chinortho”-kezelés bevezetése után nem áll be rövidesen tünetmentesség, összetérítési elégtelenségre gondoljunk és vizsgáljuk meg többízben a convergentiaszélességet.

Beteganyagunk eddig 38 főből áll (22 nő, 16 ffi). Többnyire fiatalok voltak: a 20—30. életév között. Legfiatalabb betegünk 6, a legidősebb 46 éves volt. Közéjük számítjuk azt a 10 korai presbyopiás esetet is, akiket genuin, vagy secundaer esophoriájuk miatt vettünk kezelésbe. Ezek harmincas éveik elején voltak. Valamennyi betegünk — kettő kivételével —- igen gyorsan, már az első, vagy a második becseppentés után panaszaik teljes megszűnésével reagált a kezelésre. A két refractaer eset egyike 1 D myopiával társult esophoria volt, a másik túlérzékenynek bizonyult a szer iránt : még 1/12 000 hígítású oldat is heves fejfájást és alkalmazkodási görcsöt váltott ki, úgyhogy a kezelést meg kellett szakítani. Egyébként azonban nem találkoztunk jelentősebb mellékhatásokkal. A többek által leírt pupillaszéli iriscystákat egy esetben sem láttuk kifejlődni, még hosszas kezelés után sem. Eleinte a becseppentés után kb. 5—6 órás sötétlátás szokott beállni a miosis következtében, ez a továbbiak -21