Szemészet, 1958 (95. évfolyam, 1-3. szám)
1958 / 1. szám
teni tudjuk, a látás tisztasága javul, annál is inkább, mivel ezáltal a szem mélységélességét is növeljük. Megállapodott üvegtesti homályok esetén alig tudunk a látáson optikai úton javítani, mégis abból a megfigyelésből kiindulva, hogy borús közegeken a hosszúhullámú sugarak jobban áthatolnak, munkához vagy olvasáshoz használjunk inkább sárga, esetleg narancsfényű megvilágítást s kerüljük a kékszínű pl. neonfény használatát. A második csoportba sorolt neurogen eredetű látáscsökkenés — mivel a baj a receptor vagy a vezetőrendszerben van — műtéti úton teljesen befolyásolhatatlan, viszont mivel az ilyen szemek fénytörő közegei általában tiszták, sőt a fénytörés sok esetben teljesen ép, e körülmény kedvező az optikai nagyítórendszerek alkalmazása szempontjából. Mielőtt ezek tárgyalására térnék, a könnyebb érthetőség érdekében, talán nem lesz felesleges, ha néhány szóval emlékezetbe idézem a szem képalkotásában szerepet játszó nehány fontosabb részletkérdést. Mint tudjuk, a szembejutó képet a retinális receptor-mozaik fogja fel, mely csapokból és pálcikákból áll. A csapok elsősorban a tárgylátást, a pálcikák a fényérzést közvetítik. A csapok zömmel a maculában helyezkednek el, számuk a periféria felé csaknem négyzetesen csökken. Mivel élestásunk a csapocskák sűrűségéhez van kötve, ebből következik, hogy legélesebben akkor látunk, ha a kép a macula lutea foveolájára esik, ahol ennek kb. 0,3 mm átmérőjű 1,5 szögfokot kitevő területében 8—10 000 csap helyezkedik el. A foveola szélétől kezdve — mint említettem -—■ a csapocskák száma rohamosan fogy. Lenhossék szerint 2 mm-re a foveolától csak 10%-ban, 3 mm-nyire pedig már csak 20%-ban találhatók a pálcikák számához viszonyítva. Miért fontos ez a képalkotás szempontjából? Azért, mert a kép felismerése a kép felbontása útján történik. Mindnyájan jól ismerjük az 5 X 5-ös négyszögbe rajzolt Snellen villát, melynek felismeréséhez az szükséges, hogy legalább 5' látószög alatt jusson a retinára. Ez esetben ugyanis a foveolára eső négyszögletes kép éppen 25 csap-receptort ingerrel egyszerre, ami szükséges ahhoz, hogy a villa állását felismerjük. E csapocskacsoport lineáris kiterjedése a maculában kb. 2 század mm. Tőle perifériásán haladva azonban a csapok számának csökkenése folytán az a terület, mely 25 csap-receptort zár magában, rohamosan növekszik, így pl. 2 mm-re a foveolától 25 csapot már csak két tized mm, vagyis tízszerakkora területen találunk. Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy 2 mm-re extrafoveálisan fixálva az imént jól felismert Snellen villát csak egy összefolyó pontnak látjuk, s ahhoz hogy ezen a területen felismerjük, vagy a villát kellene löx-esére megnagyítani, vagy annyival közelebbhozni, hogy 5' helyett 50' szög alatt vetítődjék a retinára. Hát ha még pl. centrális defektus miatt olyan kiterjedt a fovea pusztulása, hogy a hozzá legközelebb eső ép retinarész 6—8 mm-re fekszik. Ily esetben a 25 csapot magában foglaló terület még sokkal nagyobb, vagyis a látóképesség még sokkal kisebb. A látásélesség csökkenését a maculától való távolodás függvényében ki is lehet számítani a Wertheim f. görbe alapján. Extrafoveális fixálás esetén fokozza még a látáscsökkenést az a körülmény, hogy csak a maculában és közvetlen közelében tartozik minden csaphoz egy idegszáll, a periféria felé haladva több csap és sok pálcika kapcsolódik egy-egy idegszálra, mely természetesen így csoportosan is csak egy receptornak számít, ezáltal még sokkal nagyobb területegységre esik a 25 receptor, mely a jel helyes felismeréséhez szükséges. Mindebből könnyen megérhető, hogy a legkisebb pontszerű vérzés, vagy egy apró szakadás a maculában miért rontja le 5/5-ről egyszerre 5/50-re a látást, egyben útmutatást kapunk arravonatkozólag is, hogy mi a módja 30
