Szemészet, 1958 (95. évfolyam, 1-3. szám)
1958 / 3. szám
annak a kórházak történetében egyedülálló körülménynek, hogy az akkor közel 60 000 lakosú város korszerű kórházának a kialakulásában egy ennyire speciális szak, mint a szemészet, ennyire megelőzte a sebészet, belgyógyászat, a gyermekgyógyászat és a szülészet igényeinek kielégítését.“... ,,Imre számos, értékes tudományos közleményt írt, melyek nagyobbrészt magyarul jelentek meg. Tudományos nyelvünk csiszolásával érdemeket szerzett: szóban és írásban a magyartalanság és a pongyolaság ellen küzdött. Gyermekei közül két, már elhunyt fiát meg kell említenem. Az egyik Imre Sándor kiváló pedagógus, egyetemi tanár volt, a másik ifj. Imre József, a pozsonyi, a pécsi, majd a budapesti egyetem világhírű szemészprofesszora, akinek a jelenlevő szemorvosok nagyobb része — közvetlenül, vagy közvetve — tanítványai vagyunk. Id. Imre József hírneve és tekintélye már az egész országra kiterjedt, amikor 1909-ben a kolozsvári egyetem professzorává nevezték ki. Nyugalomba vonulása előtt, rövid ideig a szegedi Szemklinika professzora volt. A szemészeten kívül szívesen tartott rendszeres előadásokat az orvosi erkölcsről. Munkásságát az „Orvosi ethika“ c. könyvével koronázta be, amelyet orvosegyetemeink az orvosképzés elengedhetetlen részeként ma is forrásmunkául használnak. 1933-ban halt meg 82 éves korában. Idősb Imre József a legnagyobb magyar orvosok közé tartozott, mert betegei mellett egész nemzetét a szívében hordta.“ Ormos Pál dr., a kórház főorvosa beszédében évtizedes személyes kapcsolata alapján id. Imre József kimagasló orvosi emberi tulajdonságairól emlékezett meg. „A mai kor embere el sem tudja képzelni a maradiságnak azt az állapotát, amely akkor, ezelőtt 60—70 évvel itt honolt. A változást Ő csinálta. Ha voltak is segítőtársai, ezek azért voltak, mert azokat is ö győzte meg annak szükségességéről és hasznosságáról. Ö győzte meg szóval és tettel. Kitartó szorgalma, tudása, elért eredményei, amelyeket rendkívül primitív és nehéz körülmények között alkotott, bizonyítékokat szolgáltattak szándéka helyes és önzetlen voltáról, önzetlensége nemegyszer gyanússá is vált egyesek előtt, mert képtelenek voltak elképzelni, hogy valaki díjtalanul hajlandó legyen az akkor 3,5 km-re levő primitív kórházba minden nap kijárni, hogy az ott létesítendő szemosztály betegeit kezelje. Mert ilyen ajánlatot tett Ű a városnak. Érthetetlen volt az emberek előtt az önzetlenségnek ilyen foka és egyáltalában az, hogy valaki minden ellenszolgáltatás nélkül vizsgáljon, gyógyítson betegeket és egyáltalában annyira törődjék a nincstelen emberekkel. De Ö nem törődött ezzel. Belső kényszer űzte, hajtotta, hogy segítsen a rászorulókon és főleg, hogy kiemelje őket a babonának és tudatlanságnak abból a mélységéből, amely elsősorban volt nyomorúságuknak az oka.“.... „Illő és szükséges, hogy a mai generáció is tudja meg, hogy ki volt Imre József. Emlékét tovább kell adni a következő generációknak is. Meg kell mindig emlékezni arról, aki a legnehezebb körülmények között is mindig önzetlenül gondolt a szegényekre, minden igyekezettel segíteni akart és részben tudott is a nyomorúságon, egész életét az emberek életszínvonalának, egészségének az emelésére szentelte. Emlékét a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat a legnagyobbak között örökíti meg. Ebben a városban pedig a késő korok emberei gondolkozhatnak rajta, hogy ki volt Imre József, ha bejönnek az utcába, belépnek ebbe a kórházba. Tud191
