Szemészet, 1958 (95. évfolyam, 1-3. szám)
1958 / 3. szám
(S'cAM/'atóe-határgyűrű legmagasabb kiemelkedése között keresendő. A filtrációs heg és a csarnokzugi viszonyok alárendelt szerepűek az iridencleisis eredményessége tekintetében. Vilmar ugyancsak az iridencleisis szemnyomást szabályozó hatásának közelebbi megismerése végett módosította a műtétet és vizsgálta a betegeit gonioscoppal az operáció előtt, s többször utána is. Műtétéit részben lándzsával, részben ,,ab externo” késsel kezdte. Az előhúzott vagy az ,,ab externo“ módszer esetében előesett szivárványt az iriscsipesz mindkét oldalán radiálisán bemetszette a gyökig és az így képződött irislebenykét becsíptette a sebbe. Az esetek nagyobb részében az előhúzott vagy az ,,ab externo” sebnél előesett szivárványt a csipesznek csak egyik oldalán vágta be gyökig horizontálisan a halánték vagy az orr felé, hogy lehetőleg széles kettőzetet tudjon becsíptetni. Ez utóbbi módszer válik be leginkább és ily módon a szivárvány spontán előesése folytán nem szükséges eszközzel behatolni érte az elülső csarnokba, tehát az iridencleisis tulajdonképpen intraocularis beavatkozás nélkül végezhetőek Vilmar szerint az iridencleisis szemnyomást szabályozó hatásához döntő : 1. a filtrációs rés fekvése, aminek ideális helyéül a Schlemm-csatorna és az inhártyaredő közti terület tekinthető és 2. a filtrációs rés szélessége, amelynek nyitvamaradásáért legjobban a kettőzetként becsípett szivárványszárak kezeskednek. Van Beuningenhez hasonlóan kiemeli Vilmar, hogy a filtrációs párna nagysága és a csarnok zúg műtét utáni tágassága jelentőség nélküli az iridencleisis szemnyomást szabályozó hatására. Weekers L. és Weelcers R. már régebben megfigyelte, hogy igen gyakran lapos, minden filtrációt kizárónak látszó hegek esetében is kitűnő lehet a szemnyomás. Ez a tapasztalat ellene szól a fistulisatio igen egyszerű mechanikus elméletének és éppen arra utal, hogy az iridencleisis — komplex neurovascularis változásokat idézve elő az elülső uvea szintjén — csökkenti és normalizálja a szemnyomást. Ennek eredményeként megnő az elülső uveában a fő természetes elvezető utak aktivitása. Ilyenformán nincs szükség a sipolyképződésre. Ha az esetek töredékében ez valóban megvan, hatása csatlakozik a fő nyomástcsökkentő mechanizmushoz. Van Benningen pedig azt találta 4 esetében, hogy filtrációs párna, szivárványbecsiptetés és filtrációs rés jelenléte ellenére sem volt nyomásszabályozás. Felteszi, hogy ezekben az esetekben a műtét túlnyomásos szelepet teremt. Ha azonban ez a szelep szorosan záródik, akkor igen magas szembeli nyomás szükséges a működéséhez. Másrészt lehetségesnek tartja, hogy a filtrációs rés gonioscoppal nyitottnak látszik, holott a rés mélyebb része talán a nagyon ferdén vezetett csarnok-megnyitó metszés folytán elzáródott, viszont a filtrációs rés nem követhető gonioscoppal a kezdetétől a végéig. Van Benningen szerint ezen megfontolások esetében a legkevésbé sem tagadható az iridencleisis neurovascularis hatása, mégis csak akkor véli magyarázatként elfogadhatónak, ha biztosak vagyunk abban, hogy a filtrációs rés mélyebb részei nem nyitottak. Ez azonban a legtöbb esetben gonioscoppal nem dönthető el biztosan. Ezért lehetségesnek tartja, hogy az eseteiben nyitott filtrációs rések a mélyben mégis elzáródtak és ezáltal a kívánt szabályozás kimaradt. Saját módosítás és eredményei Az eredeti Holth—Pillat-Ше eljárást egyszerűbbé, hatásosabbá és így minden glaukómás esetben alkalmazhatóvá tévő módosításom az iridencleisist a „rutin” műtétek sorába iktatja. 1. A beteg előkészítése. A szemfeszülést helyi (miotikumok) és általános (diamox ill. fonurit, sedativumok stb.) kezeléssel lehetőleg úgy szabályozzuk, 114
