Szemészet, 1957 (94. évfolyam, 1-4. szám)
1957 / 1. szám
áthaladó mágneses erővonalak számát, — v az áram változásának frekvenciáját, R pedig az ellenállást jelenti. — A felmelegedés hőfoka függ ezenkívül még az i. t.-et körülvevő közeg hővezetési együtthatójától és fajhőjétől, az i. t. tömegétől és fajhőjétől és amint kísérleteink ismertetésekor fogjuk látni, fordítva arányos az indukáló tekercs és az i. t. közötti távolság négyzetével. Az eljárás gyakorlati értékét mérlegelendő szükséges az i. o. i. t. okozta fertőzés mechanizmusának ismerete. A szembe jutó i. t., mint ismeretes, maga csak ritkán fertőzött. A pathogen csírákat az i. t. a szem felszínéről viszi magával, melyek legnagyobb része a szem burkain áthaladva lesodródik róla és a behatolási seb széleire kerül. Ily módon fertőződik a behatolási nyílás. A csirák másik része az i. t. felszínének egyenetlenségei közé préselődik és bejut a szem belsejébe. Közben maga, hegyével előre (ha van hegye) az ellenállást legkönnyebben legyőző helyzetbe kerül. így halad a szem belsejébe addig, amíg eleven ereje el nem fogy, vagy valamely ellenálló közegbe nem ütközik. Ezen a helyen okozza a második fertőzési gócot. Itt az i. t. hosszabb ideig marad és így a csíráknak van idejük elszaporodni. Az esetleges mágnesműtéttel ezután egy más irányba húzzuk el az i. t.-et, miáltal azok a csírák sodródnak le róla, amelyeket eddig maga előtt tolt. Az i. t. i. o. útja közben, mint azt modelkísérleteink is valószínűvé teszik, csak kevés csírát szór el. Ha tehát az i. o. i. t.-et és közvetlen környezetét sikerül a sterilizálás hőfokára felhevíteni, akkor az endophthalmitist okozó csirák legnagyobb részét elpusztítottuk. I. Az elektrofizikai lehetőségek tisztázása után állatkísérletekbe kezdtünk (Kísérleteinket az Egyesült Izzógyár készülékeivel végeztük. Munkatársaim : Hangos István fizikokemikus kutató, Szikora Vilmos elektromérnök voltak, akiknek közreműködéséért ez úton mondok köszönetét.) Az első model- és állatkísérletek nem sikerültek. Arra gondoltunk, hogy az indukciós fűtés csak rossz hővezető közegben, így levegőben, vagy légüres térben sikerül, vízben, vagy üvegtestben ellenben a fémszilánk kis hőkapacitása miatt lehetetlen. Végül azonban sikerült egy olyan frekvenciájú készüléket találni, amely céljainknak megfelelt. E készülék leírását mellőzzük, csupán csak annyit jegyzünk meg, hogy ennek indukáló tekercse kis tányérnagyságú fafogóval ellátott ceruza vastagságú vízhűtéses drótból álló tekercs volt. Ezt tettük csillámlap közbeiktatásával a nyúl szemére. Ha a tekercs erőterébe, hozzá egészen közel, egy epruvetta üvegtestbe helyezett fémszilánkot tettünk, akkor a szilánkból azonnal légbuborékok szálltak fel, jeléül annak, hogy a forráspontot elértük. A szilánk körül pedig koagulaciós réteg keletkezett. Az állatkísérleteket általában a következőképen végeztük : a házinyúl szemébe különböző nagyságú staphylococcus aureus-al fertőzött i. t.-et helyeztünk el. Az i. t.-et, amely az első kísérletben 10 mm hosszú, 1 mm vastag acéldrót volt, egyik végén hegyesre köszörültük és egy leköszörült végű mandrinos vénapunctiós tű végébe állítottuk. Az i. t.-et a tű segítségével a nyúl scleráján átszúrtuk és a mandrinnal az üvegtestbe taszítottuk. Maga a tű csak a scleráig haladt, ily módon sikerült a sérülés mechanismusát megközelítően utánozni. Az első kísérletsorozatban hatalmas, 10x1 mm nagyságú tömény baktérium suspensióba mártott i. t.-et szúrtunk, két nyúl mind két szemébe, a limbustól 6—8 mm-re, a sclerán át. A staphylococcus törzsünk virulenciájáról állatkísérlet győzött meg, amennyiben az endophthalmitis 24 óra alatt bekö29
