Szemészet, 1957 (94. évfolyam, 1-4. szám)

1957 / 3. szám

lett a látótér viselkedését is figyelembevesszük. Hemianopiánál 30—35% mkcs-t állapítunk meg, tehát az igénylőt egy-szemesnek tekintjük. Az egyik szem látótérszűkületét a beszűkülés terjedelmétől függően 10—25%-ra értékeljük. Csőlátásnál jó központi látás esetén is rokkantságot véleményezünk. Tág területe az aggravatiónak és ezért kérdéses az idült neuritis retrobulbaris problémájának elbírálása is. Ha többéves fennállás esetén ép a szemfenék, ez aggravatio mellett szól. A gyanúsnak vélt esetekben még positiv anamnesis és kimerítő leletek birtokában is, legfeljebb egy évre állapítunk meg rokkantságot abban a reményben, hogy újabb vizsgálatunk eredményesebb lesz.

Sokszor okoz gondot az amblyopiák értékelése is. Feladatunk könnyebb, ha fénytörési hiba, esetleg kancsalság okozza. A leleplező eljárások kudarca esetén sokszor még emetropiás szemen is nehezen zárható ki megnyugtatóan a tompalátás lehetősége. Ennek a kérdésnek főleg ott van nagy fontossága, ahol az enucleált vallja megmaradt szemét tompalátónak és a leleplezés is - egyszeműről lévén szó —, sokkal nagyobb nehézségbe ütközik. Ilyenkor kerülhet sor a felkutatható előző vizsgálatok eredményeinek beszerzésére, esetleg kórházi vagy klinikai controll vizsgálatra, vagy környezettanulmányra is.

100%-os mkcs-t, vagyis II. csoportbeli rokkantságot azoknál véleményezünk. akiket gyakorlatban vaknak tekintünk és akik megítélésünk szerint látómunkát végezid már nem tudnak.

Tehetetlennek, azaz I. csoportbeli rokkantnak véleményezünk kivétel nélkül minden tárgylátás nélküli vakot. Tehetetlennek minősíthetjük egy méteren belüli tárgylátással azt is, akit koránál és törődöttségénél fogva mások ápolására szorulónak tekintünk.

A mkcs fokának megállapításánál hiba csak a szem functiocsökkenését tekintetbe vennünk, mindig elsősorban arra kell figyelnünk, hogy a szem csökkent teljesítőképessége milyen fokban befolyásolja hátrányosan a szervezet összfunctióját. Másképpen kell elbírálnunk azt az igénylőt, aki vele születetten, vagy gyermekkorban kiállott szembetegség következtében félszemű, vagy gyengén látó és másképpen azt, aki felnőtt korban veszti el egyik szemének látását vagy válik csökkent látóvá. Az elmondottakból következik, hogy elbírálásunknak mindig egyéninek kell lennie és nem szabad sematikusan a látásélesség-csökkenés alapján történnie. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy az igénylő csökkent látásával előző foglalkozását folytatni tudja-e ? Határesetekben döntsünk mindig az igénylő javára.

Szakértői tevékenységünk egyaránt fontos mind a köz-, mind az egyén szempontjából. Az 1—2 évre megállapított rokkantsági nyugdíj vagy járadék beszüntetését minden igénylő jogosulatlannak tekinti. Ezek vélt állapotrosszabbodás címén állandóan zaklatják a bizottságokat és feleslegesen terhelik munkánkat.

Rövid összefoglalásom nem meríthette ki az egész kérdés-complexumot, de célom az volt. hogy főleg a vidéki bizottságok mellett szakértőkként működő szemészorvosokkal megismertessem gyakorlatunkat. Mielőbb el kellene érnünk, hogy a munkaképességcsökkenés százalékos megállapítása az egész ország területén szemészeti szempontból is egységes elvek alapján történjék.

12