Szemészet, 1957 (94. évfolyam, 1-4. szám)

1957 / 3. szám

megtapadása szempontjából különösebb hátrányát nem észleltük, de a látási viszonyokat kétségtelenül megrontotta. Ezt a váladékot: akartuk a fedő­gumilap lyukacskáin keresztül az átkötések alkalmával eleinte fiziológiás konyhasóoldat, jelenleg pedig penicillin (1 ccm 5000 E) bő cseppentésével kimosni — ami sikerült is. A lyukak készítésénél továbbá azt is figyelembe vettük, hogy esetleges sebfertőzésnél ily módon lehetőség nyílik gyógyszereknek helyi kezelés formá­jában a transplantátumhoz való eljuttatására anélkül, hogy annak védelmét csorbítanunk kellene. Harms másik ellenvetésével kapcsolatban, miszerint a gumivédelem további hibája az, hogy „a gumilap a gazda corneáján eolloidálisan meg­duzzad és így átlátszóságát veszti“, eszünkbe jut, hogy mikor még nem perforált gumilappal dolgoztunk, ezt néhányszor mi is tapasztaltuk. Mióta azonban perforált gumilapot használunk, sohasem észleljük. Kétségtelen tehát, hogy a Harms által említett kellemetlenség oka a perforációk hiányából eredő váladékpangásra vezethető vissza, ami azonban az általunk ajánlott módosí­tással teljesen elkerülhető. Hibája Harms módosításának, hogy a gazda szarujával megegyező nagy­ságú gumilapot használ, míg mi annál 2 mm-rel nagyobb átmérőjűt. Az 1,5 mm-re becsomózott varratok következtében ugyanis a köralakú gumilap aktív átmérője ugyanennyivel megrövidül, s így a csomók előtt elterülő 1,5 mm szélességű holttér valójában csak a kiszakadás elleni bizto­sítékul szolgál. Mivel pedig az általunk használt védőlapocska minden irány­ban 1 mm-rel túlér a gazda limbusánál, így az aktív átmérőveszteség csak 0,5 mm, ami gyakorlatilag elhanyagolható. Tapasztalataink azt mutatták, hogy a limbustól való eltávolodással a védőgumilap megfeszíthetőségének lehetősége rosszabbodik. Az ideális az, ha a lehorgonyzást a limbustól 2—2,5 mm-re végezzük, így egyrészt a gumit sem kell túlzottan megfeszítenünk, másrészt elkerüljük a széli hurokhálózat sérülését. Ha tehát a Harms javaslatának megfelelő nagyságú gumilappal fixálnánk, úgy abban az eset Inni a fonalaknak 1,5 mm-re való beöltése követ­keztében az aktív átmérő annyira megrövidülne, hogy a helyes fedést csak a gumi erős megfeszítésével érhetjük el. Az ily nagyfokú megfeszítés azonban a varratok tartósságát kétségtelenül hátrányosan befolyásolja. Az említetteken kívül eljárásunk Harms-étói még a fixálás helyeiben is eltér. Ennek azonban különösebb jelentősége nincs. Figyelembe véve azonban azt, hogy a rectus superior és rectus inferiorba beoltott kantárvarratok két biztos fix pontot, 12 és 6 órát elhibázhatatlanul megadják, logikusabbnak tartjuk a varratok elosztását innen kezdeni, nem pedig, mint Harms tette, 1 órától. Helyesen eljárva a védőlapocskát sem túlfeszítenünk, sem lazán hagynunk nem szabad. Az első esetben a varratok tartóssága szenved kárt, míg a lazán­­hagyás következménye a transplantátunmak a sebágyban való tökéletlen be­fele vése lehet. A helyes kivitelezés érdekében két körülményt kell mindig szem előtt tartanunk : a megnyitás után a bulbus bizonyos fokiján összeesik, ami a védőgumi feszülésének egyidőre való csökkenését eredményezi, továbbá azt, hogy a műtét utáni napokban, részben a gumi rugalmasságának, részben a szövetek nyúlásának eredményeképpen a megfeszítés fokozatos megkissebbe­­désével kell számolnunk. A vázoltak alapján tehát az a helyes, ha a védőlapot a kívántnál kissé túlfeszítjük. A vékony, vízszínű német és amerikai kondomgumi átlátszósága igen jó. Tapasztalataink szerint azonban a műtéti terület állapota a sárgás és kissé 104

Next

/
Thumbnails
Contents