Szemészet, 1957 (94. évfolyam, 1-4. szám)

1957 / 3. szám

vastagabb hazai gumi mellett is kielégítően megfigyelhető, mit kedvezően segít elő a védőlap központjában elhelyezett lyukacska. A védőlap perforálására az általunk végzett módszert ajánljuk. Ennek lényege, hogy a lyukak a periférián legyenek elhelyezve és az egy központi lyukacskán kívül több perforáció a transplantatum területében ne essék. Több központi lyuknál ugyanis a gumi megfeszítése miatt elhúzódó és a seb­­vonalra kerülő lyukak következtében a beültetett korongra a nyomás egyen­lőtlenül hat, s ez könnyen annak kibillenését, illetve helytelen illeszkedését okozhatja. A varróanyag kérdésében a puha, vékony fekete selyemfonalat tartjuk ideálisnak. A merev nylonfonál csomói ugyanis a palpebrális kötőhártyára erősen izgató hatást gyakorolnak, ami egyrészt fokozott váladékképződésben, másrészt kellemetlen szúró érzésben nyilvánul. Mi jelenleg a védőlapocska varrását 120-as fekete kesztyűvarrócérnával végezzük, melynek vastagsága a 6/0 nylon fonállal megegyező. A közvetett biztosítás legfőbb követelményének azt tartjuk, hogy a fixáló anyag a transplantátumot közvetlenül már a műtét után, de az azt követő napokban is bizonyos erővel a sebágyba beszorítsa a helyes nívóban­­illeszkedés érdekében. Ha ez nem történik meg, úgy a transplantatum és a recipiens cornea között szintkülönbség keletkezhetik, ami nemcsak a gyógyulás elhúzódásához vezet, de tekintélyes refractiós hibát is eredményezhet. Mivel pedig a csarnok megnyitása után a bulbus többé-kevésbé összeesik, ezért a rugalmas kondomgumilappal való fixálás kivételével az összes többi in­direkt biztosítási eljárásoknál a műtétet követő első órákban a transplantátum­­nak a sebágyba való beszorítása nem kielégítő. Természetesen ez a hiba a szem tensiójának, s ezzel párhuzamosan alakjának normalizálódásával hosz­­szabb-rövidebb idő múlva megoldódik, de az említett intervallumban könnyen bekövetkezhetik a transplantátum helytelen adaptációja. Az elmondottak alapján kétségtelen, hogy a transplantátum maximális biztosítására csak az az eljárás alkalmas, mely a korongnak a sebágyba való illeszkedését a műtét befejezése után azonnal, de az azt követő ápolási napok­ban is a legkiadósabban biztosítja. Ez a feltétel viszont csak a transplantátum megvarrásával, vagy az indirekt módszernél valami rugalmas anyag segítségé­vel teremthető meg. A közvetett biztosítás céljára azonban jelenleg csak egy ilyen ideálisan elasztikus anyagot ismerünk, s ez a finom gumihártya, a kon­domgumi. A többi indirekt eljárásoknak közös és főhibája tehát az, hogy rugalmatlanságuk miatt hathatós segítséget éppen a legkritikusabb időben nem tudnak nyújtani. Hogy a távolabbi jövőt talán a transplantátum direkt megvarrásában kell keresnünk — lehetséges. Ehhez azonban műtéti eszközeinknek még igen sokat kell fejlődniük. Mai technikai felkészültségünk mellett azonban az első­séget mindenesetre feltétlenül az általunk módosított Vannas—Harms kon­domgumis indirekt biztosítási módnak kell ítélnünk, mivel egyszerűsége mellett a megkívánt maximális biztosítást nyújtja. összefoglalás A transplantátum direkt biztosításával szemben jelenleg az indirekt mód­szerek látszanak célravezetőnek, mivel a korong megvarrása varróeszközeink mai fejlettsége mellett kisebb-nagyobb sérülés nélkül nem végezhető el. Kü­lönösen áll ez az általánosan használatos közepes és kisebb korongokra. A kiterjedten alkalmazott indirekt biztosítási módok legfőbb közös hibája, hogy a közvetítésre használt anyagok jórészt rugalmatlanok, s így a 10Ű

Next

/
Thumbnails
Contents