Szemészet, 1956 (93. évfolyam, 1-3. szám)
1956 / 3. szám
csak azt bizonyítja, hogy ezek az operatőrök az általuk végzett sebbiztosítást nem tartják kielégítőnek és éppen ezért a kerek pupillát a biztonságért feláldozzák. Mint már említettük, a tokos hályogműtét általános elterjedése — mely a sebzés nagyobbítását szükségszerűen megköveteli — további kívánalmat jelentett a seb biztosítása terén. Míg ugyanis az extracapsularis hályogműtétek idejében általánosan elfogadott volt a 2/5-ös sebzés, addig ma az intracapsularis műtétekben legkisebb követelményként 3/7-es, de inkább ' !>-es sebet kell készítenünk. Az elmondottakat megfontolva egy percig sem vitás, hogy a hályog kivonásában érvényre jutott modern kívánalmak — mint a kerek pupilla meghagyása és a tokos műtét — a ruptura és prolapsus veszélyét nagymértékben megnövelve fokozott követelményeket támasztottak a seb biztosításának terén is. Ezekben kell tehát látnunk annak magyarázatát, hogy a hályogseb biztosításának kérdése a szemészet állandóan napirenden forgó kérdésévé vált. melynek konklúziójaként az szűrhető le. hogy a sebet így vagy úgy. de okvetlenül meg kell varrnunk. E kérdésben a nyugati szemorvosi iskolák — túlnyomó többségben — már régóta magukévá tették a hályogseb varatokkal való biztosításának elvét. Ezzel szemben Magyarországon a Blaskovics iskola még ma is nagyobbrészt- a Kuhnt—Blaskovics kötényt, a Grósz és Imre iskola tagjai pedig a kötőhártyanyelvet használják a- hályogseb biztosítására. Mivel pedig az említett iskolák tagjai a tokos hályogműtéteket túlnyomó többségben - szivárvány kimetszéssel végzik, a seb biztosításának e régebbi módját megfelelőnek tartják, s varrattal történő hathatósabb biztosításra csak bizonyos ..előre komplikációt ígérő“ esetekben törekszenek. A Blaskovics iskola egyik kiváló tagja Horváth (3) már korán felismerte, hogy a rendszeresen végzett tokos, kerekpupillás hályogműtétekben a csupán passzív biztosítást jelentő Kuhnt- Blaskovics kötény nem elégséges, éppen ezért a hályogseb fokozott biztosítása céljából scléranyelvvel történő scelaris varratot alkalmazott. E varrat abban az időben a német nyelvű irodalomban megfelelő visszhangot váltott ki. s az eljárással nemcsak Blaskovics és Kreiker (Eingriffe am Auge), hanem Jess (4) (Ophthalmologische Operationslehre: R. Thiel) is behatóan foglalkoztak. Az angol nyelvű irodalomban pedig 1949- ben Bell (5) a hályogseb biztosítása módozatairól írt összefoglaló munkájában szintén említést tesz Horváth varratáról. Kétségtelen, hogy ez az eljárás igen ötletes, s hogy a kedvező fogadtatás ellenére mégsem tudott- - legalább egy időre — általánossá válni, annak okát egyrészt a közben kitört 11. világháborúban, másrészt abban kell keresnünk, hogy az eljárás kissé nehézkes és a varrat betöltésének egyik mozzanata a szemgolyó megnyitása után történik. ami pedig nem tartozik az ideális varrat kívánalmai közé. E varratból való idegenkedést talán fokozhatja az is. hogy az elég magasra nyúló scléranyelvből vérzés származhatik, ami puha bulbus mellett befolyva a csarnokba a látási viszonyokat megrontja, illetve a kihajtásával járó manipulációknál a pupilla megszűküléséhez vezethet. Az elmondottakból megállapítható tehát, hogy a magyar szemorvosok közül Horváth már korán felismerte azt, hogy a modern hályogkivonásnál úgy a kötőhártyanyelv, valamint a Kuhnt—Blaskovics kötény elégtelenné vált. s a parancsolóan előtérbe nyomuló sebbiztosítás problémája a seb megvarrását teszi szükségessé. A másik magyar szemész, ki szintén a seb megvarrásában látta a sebbiztosítás megjavításának megoldását. ifj. Imre volt. Eljárása azonban sajnos publikációra nem került, sőt még klinikáján sem tette általánossá, s csupán az előreláthatólag komplikációval fenyegető esetekben alkalmazta jó eredménny I. 98
