Szemészet, 1955 (92. évfolyam, 1-3. szám)
1955 / 3. szám
Az elsőn, 3 éves gyermeken a jobb RS. bénulásos gyengesége mellett a bal OI. túlműködése 12—15° bal hypertropiát okozott, a beteg paretikus jobb szemével fixált. A bal szem 15°-ot kanosalított befelé. Itt a paretikus izmot megrövidítettük, egyben közvetlen antagonistáját inbemetszésekkel meggyengítettük. Ezen, elsőnek szánt beavatkozásunk eredménytelen maradt s a beteget további műtétre nem hozták fel. — Másik betegünk, 12 éves fiú, hasonló jellegű elváltozással (10° bal hypertropia OI.-túlműködés miatt) csupán annyiban tért el az előbbitől, hogy kancsalsága divergens (—6°—» —10°) volt. E betegen jobb RS. resection és Rí. retropositión kívül bal OI. hátrahelvezést is hajtottunk végre. A fixáló szem itt szintén a paretikus volt. Eredménykép a bal hypertropia 4°-ra csökkent és a beteg — mindennemű orthoptikai kezelés nélkül — fusio kifejlődésével gyógyult. Bár két eset nem jogosít fel általános következtetésekre, benyomásunk mégis az, hogy a felső egyenes izom (elevator) pareziséből eredő kancsalságoknál egyedül e bénulásos izom megerősítése nem ad kielégítő eredményt, sőt közvetlen antagonistájának meggyengítése sem. Mivel az ilyen esetekben többnyire a mérsékelten lefelé fordult hüdéses szem lesz a fixáló, az ép szem válik kancsallá nagy hypertropiával, t.i. ennek alsó ferde izma annyira túlműködik az egyenlő beidegzés törvénye alapján, hogy nem érünk célt ezen utóbbi izom jelentős meggyengítése, azaz hátrahelyezése nélkül. Az ép szem Ol.-ának túlcsapását elősegíti az, hogy gyermekkorban többnyire befelé kancsalítás keletkezik (synkinesis). Az előbbiekhez hasonló tapasztalatot szereztünk egy harmadik esetben is (8. sz.). Itt igen nagyfokúj. o. haránt kancsalság (-(- 32° —» + 45° o. d.) állt fenn a másik szem 7—8°-os hypertropiájával, amely akkor mutatkozott, ha a beteg kancsal jobb szemével fixált. Ebből és más jelekből a kancsalító jobb szem RS.-ának parezisére következtettünk és feltevésünk helyességét igazolta az a körülmény, hogy a jobb szem haránt kancsalságának műtéti megszüntetése után is változatlanul megmaradt a bal hypertropia. Ebben az esetben tehát nem a bénult, hanem az ép szem lett a vezérszem. Előző tapasztalataink alapján most már nem foglalkoztunk a paretikus RS. d. helyreállításával, hanem a fixáló bal szem alsó ferdéjét helyeztük hátra. A hypertropia ezáltal 2°-ra csökkent s a beteg fusioval gyógyult. A második emelő, az alsó ferde izom gyengeségének műtéti megoldását illetően ugyanolyan megállapítások érvényesek, mint a felső egyenessel kapcsolatban. Három ilyen esetünk közül egyikről már megemlékeztünk az A. csoportban (6. sz.), a fennmaradó kettő közül az egyik monocularis divergens (17. sz.), a másik alternáló convergens kancsal (25. sz.) volt. Az obi. inf. parezise esetén a másik szem felső egyenes izma szokott túlműködni, úgyhogy az izomegyensúly helyreállításakor ennek meggyengítésével számolnunk kell. Jelentősebb RS. túlműködés akkor áll elő, ha a paretikus szem lesz a vezérszem, ami a lefelé tekintés fontossága és gyakorisága miatt szintén sokszor fordul elő, akárcsak a felső egyenes gyengesége esetén. így volt ez 25. sz. esetünkben is, amelyben a paretikus jobb OI. resectióján kívül (ami csak 3°-ot adott ki) a túloldali RS. hátra helyezéséhez kellett folyamodni, azután pedig a haránteltérést szüntettük meg a paretikus jobb szem belső egyenesének hátrahelyezésével. Az eredeti 20°-os verticaldivergentia a műtétek folyamán 8°-ra csökkent s mivel a beteg fusiotehetségre tett szert, kompenzáló fejtartást vett fel. E „szépséghiba“ ellenére kedvezőnek mondhatjuk a kimenetelt, nemcsak a sensoros állapotra való tekintettel, hanem a műtét előtti képhez viszonyítva még kozmetikai lag is. A 17. sz. esetben — szintén jobboldali OI. paresis —- egy ülésben hátrahelyeztük a bal, erősen túlműködő RS.-t, valamint Ol.-t (a bal hypertropia ugyanis konkomitáló jellegű volt) és tenotomizáltuk a bal RL.-t. A végeredmény igen jó volt : a 13°-nyi bal sursumvergentia szinte teljesen, a divergentia maradéktalanul eltűnt s a 7 éves gyermek fusiotehetséggel gyógyult. A lefelé húzó izmok (depressorok) gyengeségével kapcsolatos haránt kancsalságokban főként a felső ferde elégtelensége mutatható ki, az alsó 157
