Szemészet, 1955 (92. évfolyam, 1-3. szám)
1955 / 2. szám
A könnvutak trachomája Johnson (46) és Cáriévá (46) szerint a trachomás recidiva és fertőzés-terjedés forrását képezheti. Abu Jaudeh (47) közlése szerint a trachomás folyamat a könnvutakon túlterjedve megbetegíti az orr-nyálkahártvát is ; záradék pozitív rhinitis a betegek számos panaszának, recidiváinak és a fertőzés terjedésének is forrása. Ő és nagy maroccoi anyagon Pages (48) azt észlelték, hogy trachomás nők méhnyakcsatornájának kaparék lelete is záradék pozitív, melynek szintén nagy epidemiológiai jelentőséget tulajdonítanak. Az oltási (kísérleti) trachomát a szervezet részéről általános reakció : regionális nyirokcsomó duzzanaton kívül láz, rosszullét is kíséri, így Macchiavello szűrt virusszuszponziójával történt oltási trachomájánál (14). Az oltási, kísérleti trachoma mindig heveny trachoma képében zajlik le, mert ilvenkor a szemet egyszerre masszívabb fertőzés éri, mint természetes fertőzés esetén (49) ; ilyenek voltak Rostkovszki lengyel esetei is : itt a betegek maguk fertőzték magukat, hogv a katonai szolgálat alól mentesüljenek (50). A heveny kezdet másik oka a trachomára hajlamosító társfertőzés lehet. De nemcsak a kísérleti trachomát kíséri a szervezet általános reakciója : Kall közlése szerint a mechanikus kezelés utáni 7—11. napon a vörösvérsejtekben Giemsával vörösre festődő szemcsék jelennek meg (51), melyeket trachomás anyaggal fertőzött egér tüdő és mediastinalis ereiben is megtalált (52). Andrade (53), Sztrilich és mások szerint a trachomát kifejezett lymphocytosis kíséri, Brand szerint (54) a meg nem nyugodott, vagy rossz prognosisú esetek vörösvérsejtjei egyenlőtlen sebességgel süllyednek; a trachomás szövetek acidosisát, alacsony pH-ját (Vancea) (55), mely Grossfeld szerint az elemi testek záradékká való összeállásáért felelős, a vörösvérsejtek chloridtartalmának megcsökkenése kíséri, de a trachoma vírusnak antiglykolvtikus hatása is van. Érthetően a legnagvobb igvekezettel a szervezet általános reakciói közül az immunológiai-serológiai kérdésekkel foglalkoznak a kutatók ; a kezdeti eredményekből levont következtetések egvrészét azonban megcáfolták és az elméletirendszertani szempontból ugyan eredményes kutatások gyakorlati, diagnosztikus és therápiás felhasználása még nem lehetséges. Az e tárgyú közlések három csoportba sorolhatók. aj A Ricketsia-elmélet hívei nagv lelkesedéssel fogadták Derkac (56) közlését, mely szerint trachomások savója pozitív Weil—Felix reakciót ad. Trapezontzewa (57) a pozitív, Poleff (58) az utána vizsgálók negatív eredményeinek értékét igyekezett csökkenteni, f'lhíva a figyelmet bizonyos járvánvtani, illetve technikai aggályokra. Lassanként mindinkább a trachomások Weil—Felix reakciójának jelentőségét tagadó irányzat került előtérbe : a legtöbb utánvizsgáló, ígv hazánkban Nagy eredményei szerint is a trachomások savója nem agglutinálja magasabb titerben a Proteus xl9-et, mint a normál egyéneké, sőt a Ricketsia Provazeki-vel magával, a kiütéses tífusz kórokozójával sem positiv az agglutinációs reakció (ún. Weigl reakció). Legújabban a legtöbb kutató által már eltemetettelek hitt irányt Poleff feltámasztotta, mikor rámutatott arra, hogv a trachomások savója bizonvos proteus törzseket, így a Proteus OXK-t, ugvanúgv mint a Tsutsugamusi betegségben szenvedők savója, magasabb titerben agglutinálja és ezzel positiv bőrreakeió is váltható ki. Ezenkívül Poleff vakéinálási kísérletei során a Weil—Felix reakrió pozitívvá, vakcinával való gyógyítás során pedig az addig pozitív reakció negatívvá vált (13). b) A legszilárdabbaknak azok az eredmények bizpnvultak, melvek a lumphogranuloma venereum-psittacosis csoport vírusaival való közös serológiai reakciókkal kapcsolatosak : trachomások a lvmphogranuloma venereum antigénjével + complement kötési, sőt bőrreakciót adnak (Rake, Schaffer—Thygeson) (59, 28), lymphogranuloma venereumban szenvedők pedig a Macchiavello által tojásban tenyésztett és dúsított trachoma vírussal különböző serológiai reakciókat. Mindezen reakciók a chlamidozoaceae-csoport vírusainak összetartozóságát, a rendszerezés helyességét támasztják alá. c) Vannak prophylaktikus-therápiás immunológiai próbálkozások is annak ellenére, hogv sem a szopó csecsemő, sem a trachomából kigvógvult égvén nem immunis a trachomával szemben. Egv emberfajta sem immunis, legfeljebb pl. az arabok relative hajlamosabbak rá, mint a négerek (28) ; Thygeson a hámsejtekben lévő pigmentnek tulajdonít védő jelentőséget. A megelőző gvógvító vakcinálás kiindulópontja inkább az az észlelés, hogv trachoma-endemiás vidéken a bennszülöttek trachomás fertőzésre relative enyhébb kórképpel reagálnak, sőt sok köztük a klinikailag tünetmentes, de záradék pozitív égvén, az ún. vírushordozó (Maroccoban 42%) (13,2), Fidzsi szigeteken 34% (102). Ha tehát valamilyen legyengített toxintermelésű trachoma virus törzset juttatunk a kötőhártvára, az a kórokozó törzs helyét elfoglalja, illetve kiszorítja azt. Poleff és Viennot—Bourguin szövettenyészetben vagy ajaknyálkahártyán tenyésztett trachoma vaccinával virulens fertőzést tudtak kivédeni, sőt, eredménnyel gyógyítani is (60). A szerző szavai szerint a vaccinálás képezné a trachoma-kérdés ideális megoldását. 123
