Szemészet, 1955 (92. évfolyam, 1-3. szám)
1955 / 2. szám
III. A trachoma gyógyítása és megelőzése Az igazi fordulatot a trachoma therapiájában a sulfamidok alkalmazása hozta (Heinemann, 1937). A sulfamidokban először jutottunk Siniscal szerint olyan szer birtokába, mely kedvezően befolyásolja a trachomát, anélkül, hogy izgatná a szöveteket és így fokozná a gyulladást és így hegesedést is (61). Ha már eldöntöttnek tekinthető a vita : a sulfamidok nemcsak a társfertőzésre hatnak, ami szintén fontos a trachoma gyógyításában, hanem magának a trachomának kórokozójára is: sulfamiddal kezelt trachoma-záradék negatívvá, kaparéka majomra nem fertőzővé válik (Richards—Foster—Thygeson) (62). Ennek bizonyító értékét nem csökkenti az a tény, hogy a sulfamiddal lokálisan érintkezésbe hozott tracliomás kaparék megtartja fertőzőképességét (Julianelle—Smith) (63), hiszen a sulfamidok csak szaporodásában gátolják a trachoma kórokozóját, de azt csak a szervezet eliminálja, valószínűleg azzal, hogy a felszínes záradéktartalmú hámsejtek lesodródnak (28). A sulfamidok a kórokozóra és társfertőzésre gyakorolt hatás révén csökkentik a váladékosságot és gyulladásos jelenségeket ; a legkedvezőbben befolyásolják a pannust; sokkal lassabban hatnak a csomókra, még lassabban a hypertrophiákra úgy, hogy gyakran a sulfamidkúra abbahagyásakor a megkissebbedett csomók és a változatlan mértékű hypertrophiák még megvannak ; de a kúra abbahagyása után hónapokkal később ezek is eltűnnek. A mély, kötőszöveti jelenségek ezen utó-javulása sulfamidokra és a hatékony antibioticumokra egyaránt jellemző ; alkalmazásukra csak az ok : a hámban élő kórokozó pusztul el ; az okozat fokozatos megszűnéséhez idő szükséges ; ennek ki nem várása, túlkorai, vagy túlenergikus mechanikus kezelés, mindinkább indokolatlan türelmetlenségnek minősül. A sulfamidok lokálisan és általánosan alkalmazhatók. A lokális alkalmazásból az irodalom tanúsága szerint mindinkább kiszorítják a sulfamidokat egyes antibioticumok. Ha mégis lokálisan kerülnek alkalmazásra, neutrálisán elegendő töménységben oldódó készítmények használandók, így a sulfamidthiourea és az albucid, melyből még 30%-os oldat is készíthető és alkalmazható, de a 10%-os oldat kevésbé izgat, még jobb a 10% gantrisin (61). Gyakran alkalmazandók, különben a kötőhártya-sulfamidszint közben leszáll. Szemben az inkább lokálisan alkalmazott antibioticumokkal, a sulfamidokról mindinkább mint az általánosan alkalmazandó therapia gyógyszeréről történik említés (64). A közlemények egy része azzal foglalkozik, hogy milyen készítmény használata a legjobb. Ügylátszik, az a készítmény a legjobb, mely a legtovább alkalmazható toxikus tünetek jelentkezése nélkül : e tekintetben német, amerikai és magyar szerzők a sulfacetimidet (albucid-ot), főleg északafrikai és francia szerzők a p. sulfamido-phenyilazosalyilsavat (Lutazol), és legújabban sokan a sulfadiazint és a sulfadiazin és egyéb sulfamidok keverék-készítményeit, így a Combisul-t tartják a legkevésbé toxikusnak. Bietti a toxikus mellékhatások ellen sörélesztőt, Kettesy májkészítményeket ajánl. Siniscal szerint mind a hatás, mind a toxikus mellékhatások elkerülése szempontjából fontos, hogy a készítmény jól oldható legyen ; fent felsorolt készítmények és főleg a gantrisin valóban a legkönnyebben oldhatók. A közlemények más része azt a sokáig vitatott kérdést döntötte el, hogy a sulfamidokat inkább lökésszerűen rövid ideig nagy adagban, vagy kisebb adagban sokáig alkalmazzuk. Úgy látszik, a kurativ hatáshoz már 3—4 mg% vérszint is elegendő, ami könnyen, testsúly kg-ként 5 ctg, tehát pl. 60 kg-os embernél napi 6 tbl. Albuciddal elérhető ; ezen adagolás azonban a nemzetközi trachomaszakértők bizottságának véleménye szerint 3 hétig folytatandó, utána 10 nap szünet után megismételhető. Az egyre újabb és újabb antibioticumoknak felfedezésével számtalan közlés jelent meg ezek még nagyobb trachomaellenes értékéről. 124
