Szemészet, 1954 (91. évfolyam, 1-2. szám)
1954 / 1. szám
nyekkel, ha nem csinálunk semmit, és ez az összehasonlítás nemcsak a műtét javára üt ki, hanem parancsolóan előírja a műtéti beavatkozást. Az egyik oldalon a (bizonyosan bekövetkező) eyclitis és enucleatio ; vagy az enucleatio elmaradásánál a sympathiás iridocyclitis lehetősége, a másik oldalon az, hogy a tüskét nem tudjuk eltávolítani. A választás nem nehéz. Megfelelő előkészítés után és megfelelő módszerrel az ilyen t.-t nemcsak akkor lehet eltávolítani, ha az ínhártya szintjéből kiáll, hanem akkor is, ha ennek szintjében van, vagy a szurcsatornában éppen csak látható. Az bizonyos, ha a t. az ínhártya szintjéből valamennyire ki is áll, megfelelő előkészítés nélkül nem szabad megpróbálni csipesszel eltávolítani, mert a szurcsatornában ékelt t.-t az ínhártya szövete szorosan fogja és a csipesszel történő kihúzás ilyen esetekben esetleg azt eredményezi, hogy az ínhártyából kiálló részletet a csipesszel letörjük, vagy ha erősen megfogjuk, elroncsoljuk. Ez esetben tehát a t.-t másodszor is betörnénk. A kutató kaparás ugyanis akkor is negatív eredményt ad, ha az idegen test az ínhártya szintjére közel merőlegesen helyezkedik el. A negatív eredményű kutató kaparás és az ínhártyából kiálló idegen test részlet még nem útbaigazítás arra vonatkozólag, hogy a t. elhelyezkedésének iránya nem tér-e el pár fokkal az általunk feltételezett iránytól. Az ínhártya szövete pedig a belé ékelődött t.-t akkor is szorosan tartja, ha a megfelelő irányba húzzuk ; ha pedig a megfelelőt csak megközelítő irányba húzzuk, akkor vagy az ínhártyának, vagy az idegen testnek engedni kell. Rendszerint az utóbbi enged és letörik. A t. kihúzását csipesszel a kutató kaparás negatív eredménye után csak akkor szabad megkísérelni, ha mindazon feltételek meg vannak, amelyek biztosítják az eredményt. Haab is, Wagenmann is figyelmeztet arra, hogy ennek csipesszel való megfogása veszedelmes kísérlet, mert egy ügyetlen mozdulattal mi magunk taszíthatjuk beljebb, esetleg az üvegtestbe, a kihúzás kísérleténél pedig a csipesz könnyen lecsúszik a t.-ről. Ezen felfogás jogosultságát annyiban ismerem el, hogy szükségesnek tartom a módszer olyan tökéletessé tételét, melynél ezen bonyodalom ne fordulhasson elő. A fentebb ismertetett csipesszel is csak akkor szabad megfogni a t.-t és annak kihúzását megkísérelni, ha az ínhártya szintje fölött az idegen testnek olyan részlete áll szabadon, amelyet könnyűszerrel meg lehet fogni. Természetesen ennek ezen túlmenően egyéb feltételei is vannak. A kutató kaparás negatív eredménye után közvetlen az idegen test mellett haladunk befelé és az ínhártya szövetének kikaparásával igyekezünk a t.-t a szurcsatornából kiszabadítani. Ha az eleinte felületes kutató kaparás után a t. egyik oldalán kissé mélyebbre hatolunk, mindig érezzük az ínhártya szövetének ellenállását és ez megszabja, mennyire lehet előhaladni. 0,3, 0,4 mm és maximálisan 0,5 mm mély behatolás elég ahhoz, hogy az idegen testet ezen az oldalon kiszabadítsuk, mert az ínhártya szövetének, tehát a szurcsatorna falának 0,5 mm mély kikaparásával a t.-t alig tartja valami. Ha az egyes, utána a kettes és végül a hármas tűhegyű kutatóval (3-a-bc ábra) közvetlen a t. mellett az ínhártya szövetét kikaparjuk és ezáltal a szűrcsatornában az idegen testet meg is lazítjuk, akkor megvannak azok a feltételek, amelyek lehetővé teszik az ínhártya merőlegesen, vagy közel merőlegesen beékelődött t. csipesszel való eltávolítását. Azon bonyodalom megelőzésére, hogy esetleg meg nem felelő mozdulattal mi magunk toljuk a csipesszel való megfogással a t.-t beljebb, úgy járunk el, hogy leköszörült hegyű idegen test (mikro) lándzsával az idegen test körül minden foszlányt eltakarítva, a laposra fektetett tűhegyű kutató végével at. felénk tekintő oldalán kitámasztjuk 28
