Szemészet, 1954 (91. évfolyam, 1-2. szám)
1954 / 2. szám
ben a konzervatív kezelésnek ellenálló vertikális hibás correspondentia fejlődött ki. Ilyenkor a műtét a térirány-átrendeződéshez segítő eszközül szolgál. Legutoljára említhetjük 4.) a csupán kozmetikai javalatot. Megjegyzendő, hogy hibás vertikális correspondentia nemcsak kancsal gyermekeken, hanem felnőtteken is kialakulhat defekttel gyógyult vertikális izombénulás után. Ma még nem tudjuk biztosan megmondani, hogy ilyen esetekben a műtét mennyire legyen kiadós : az objectív, vagy subjectiv kancsal - sági szöghöz alkalmazkodj unk-e vele. Mi ezidőszerint inkább az utóbbi álláspont felé hajiunk, mert nem tudjuk, mennyi idő alatt áll helyre a normális retinális kapcsolat és ezalatt a beteget kettős-, sőt hármaslátás kínozhatja. A műtét időpontjának megválasztása tekintetében nincs bizonytalanság. Bénulásos esetekben akkor lesz a műtét időszerű, ha önkéntes javulásra már nincs kilátás. Ez a kezdettől számítva 1—1 l/2 évet jelent. Kancsal gyermekeken általában az orthoptikai kezelés szempontjai irányítják a műtét kitűzését. * A fentebb felsorolt szempontokat a következőkben röviden ismertetendő vizsgáló eljárásokkal szolgáljuk. Míg friss esetekben a legegyszerűbb eljárások : a motilitás és a kettőslátás vizsgálata célravezetnek (hacsak nem többszörös, vagy kétoldali a bénulás), az idült esetek tisztázására mind több eljárás szükséges. Ez azért van, mert friss esetekben a motoros és sensoros lelet még congruál egymással (azaz az objectiv és subjectiv kancsalsági szög azonos), az idültekben viszont bizonyos fokig szétválik a kettő. A motoros eltéréseket módosítják a már említett secundaer rárakódások, a kettősképek pedig már csak laza utalást adnak a motoros állapotra a secundaer correspondentia miatt. A bénult szemmel való fixálás, alternáló fixálás (esetleg különböző tekintési irányok szerint váltakozva), suppressio egyes térirányokban, a kórképet annyira bonyolíthatják, hogy még gyakorlott vizsgáló is zavarba jut. Érthető, hogy ilyen körülmények között a beteget minél többféle módon kell megvizsgálni ésa különféle, egymásnak sokszor ellentmondó adatok közül kiválogatni azokat, amelyek együttesen bizonyos, határozott irányba mutatnak, miáltal a kórismézés lehetővé válik. Ez az a pont, ahol a személyes tapasztalatnak döntő szerepe van, úgyhogy a vizsgáló eljárások ismertetése sajnos csak keveset mond. Hogy azonban némi áttekintést adjunk a nálunk szokásos kivizsgálásról, gyorsan végighaladunk főbb eljárásainkon. A motilitást kommandó és vezetett mozgásokkal, egy- és kétszemesen vizsgáljuk. Ehhez csatoljuk a labyrinthaer reflexmozgások útján való vizsgálatot. Bartels már 20 év előtt ajánlotta a kalorizálás alkalmazását szemizombénulások megállapítására. Mi ezt az eljárást különféle fejliajlításokkal (előre, hátra, a két vállra) helyettesítettük. Ilymódon vizsgálva a szemek helyzetváltozását tisztázni lehet, hogy a jobb- vagy a baloldalon vannak-e a gyengült, illetve a túlműködő izmok és hogy emelők, vagy süllyesztők paresiséről van-e szó. Ha a vállrahajlításkor az egyik szemen vertikális eltérés is mutatkozik (ami sajnos sokszor kimarad), úgy többnyire a reflexmozgások útján is meg tudjuk határozni a két emelő vagy süllyesztő közül a paretikus izmot, illetve, ha az egyik bénult, a másik pedig gátolt, gyakran valószínűsíthetjük az előbbit. Az eredményt a fejtartással és az akaratlagos mozgatás útján nyert lelettel kell összevetni. Történeti hűség kedvéért megemlítendő, hogy a szemgolyó felemelkedését OS.-bénulás esetén a bénulás oldalára való fejhajlításkor már Bielschowsky leírta és ezt a jelet róla nevezték el. Az általa szerkesztett „Beissbrett“ elnevezésű készülék szintén ezen a tüneten alapul és adott esetben érzékenyebb a rátekintéssel való vizsgálatnál. Az OS.-on kívül a többi vertikális izom hűdé-148
