Szemészet, 1954 (91. évfolyam, 1-2. szám)

1954 / 2. szám

és nagyobb intraocularis nyomást kap, mert a megterheléses nyomás hatására emelkednie kell a szemfeszülésnek, mert a szembeli folyadék — mint minden folyadék — összenyomhatatlan s a tonometer ráhelyezésének pillanatában nem tud kitérni a nyomás elől, tehát nő az intraocularis nyomás, amelyet Kalfa szerint ilyenkor neuro-vascülaris reflex csökkenteni igyekszik. Normálisán ezen nyomásemelkedés 7—12 mm között л ап, glaucomában az emelkedés lényegesen nagyobb ; normálisán az emelkedés felfelé vonuló egyenest ábrázol, glaucomában szabálytalan alakú, szöglettörések mutatkoznak, amelyek a sclera rigiditásával függnek össze. Glaukomában megzavart a neuro-vascularis reflex s ezért lesz nagyobb az emelkedés. (L. 1. ábra.)

E reflex-szel dolgozik Thomasseü eljárása, amely szerint, ha normális szemre ráhelyezzük a tonometert, 25 g-os megterheléssel 2 percig, akkor utána lényegesen alacsonyabb lesz a szemfeszülés, mert két perc alatt érvényesül a 25 g-os masszáié hatás, amely a szemből folyadékot présel ki s így a szemgolyó megpuhul. 15 perc múlva a nyomás visszatér eredeti értékére. Glaucomában egyrészt a masszálás után kapott nyomáscsökkenés kisebb mint normalis szemen, másrészt pedig 15 perc múlva ú. n. reactiv hypertonia keletkezik, amely következménye a Kalfa által leírt neurovascularis reflex tökéletlen voltának. Thomassen ezt a jelenséget tökéletlen compensatiónak nevezi. Л módszer rendkívül egyszerű, ambulanter könnyen elvégezhető s így a gyakorló szemésznek nagyon ajánlatos. A reactiv hypertonia kétségtelenül glaueomát jelent, de a negatív reactio nem zárja ki a csökkenő nyomás-fázisban lévő glaucomát, de általában glaucoma ellen szól ; mindezek alapján biztosan csak a positiv reactiót értékelhetjük glaucoma irányában.

A másik fájta tonometer az impressiós tonometer. Ennek classicus példája a mindannyiunk által használt Schiötz f. tonometer, amelyet szerzője 1905-ben közölt s azóta bizonyos módosításokon ment keresztül. Ilyen módosítás pl. a Sklar f. tonometer, amely csupán abban különbözik a Schiötz f. tonométertől, hogy a scalabeosztás tükörre van calibrálva s így a mutató állása az osztályrészen pontosabban leolvasható. A másik módosítás a Gradleféle, amely azonos osztályrész mellett lényegesen magasabb értékeket mutat, mint a Schiötz tonometer. A Harrington tonometer közvetlenül mm-ben adja meg a szemfeszülés értékét. A McLean tonometer szintén közvetlenül átszámítás nélkül jelzi a nyomást mm-ben ; a scala itt valamennyi tonométerrel ellentétben alul van, tehát közelebb a szemgolyóhoz, s csak egy súlyra van berendezve. E készülékkel kapott érték általában 10 mm-rel nagyobb, mint a Schiötz-féle érték. A Schiötz-féle tonometernek egy nagyon egyszerűsített formája a Berens—Tolman f. eszköz, amelyet a szerzők tömeges szűrővizsgálatok céljaira ajánlottak nem szakorvosok részére s amely készüléken két hajszálnak egymáshoz viszonyított helyzete mutatja, hogy adott esetben a szemgolyó nyomása 25 Hgmm alatt vagy felett van-e. A legújabb typusú impressiós tonometer az electromos tonometer, amely lényegében véve ugyancsak a Schiötz tonometer változata oly értelemben, hogy az a rész, amely a corneára kerül az hasonló a Schiötz tonometer alsó részéhez, de a mutató rész helyett egy cylinder van, amely inductiós tekercset tartalmaz ; a szemgolyrón lévő rész mozgása elektromos áramot indít el a tekercsben, amely áramnak változása felnagyítva regisztrálta tik egy galvánometer segítségével, amely Schiötz scala szerint van beosztva. A készüléket össze lehet kapcsolni egy electrokardiograf író részlegével s akkor grafikonban kapjuk meg a szemfeszülés változását az ú. n. tonogrammot. Ez az ú. n. tonographia, amelyről később még részletesen szólok. (L. 2. ábra.)

A Schiötz-féle tonométerrel mi nem a tényleges intraocularis nyomást mérjük, tehát nem azt a nyomást, amit kapnánk, ha a szemfeszülést a szemül