Szemészet, 1953 (90. évfolyam, 1-4. szám)

1953 / 2. szám

tátják ; ugyanekkor indul meg a szem és a kéz koordinálása is. A két szem macularis képeinek egybeolvasztása, amit az összetérítési reflex kifejlődése is megkönnyít, az 1. életév végén már kifogástalan. de az új működés még igen sérülékeny. A fényingereknek, mint a kétszemes egyeslátást conditionáló tényezőnek szerepét bizonyítja az az ismert megfigyelés is, hogy az egyik szem veleszületett hályogjának túlkorai műtétje esetén a már kialakult associált szemmozgások elcsökevényesednek és képnagyságkülönbség miatt kancsalság áll be.

(A kétszemélyes látás törzsfejlődésében szintén a feltételes reflexeknek juthatott szerep (Zeemann). Olyan állatokon, melyeknek szemei a fej oldalán vannak és a látótengelyek előrefelé nyitott tompaszöget alkotnak (őstípus : halak), a középsíkban levő közeli tárgy a két retina halántéki felén egyszerre ad képet. E képek egyidejű észrevevéséhez a heteronym retinafelek két agvkérgi központja között kellett összeköttetésnek létesülnie. Mivel ezekben az állatokban teljes a látópályák keretszerződése és a látópályán belül a rostok is teljesen keresztezik egymást, a két kérgi látóközpont oralis részlete került kapcsolatba commissuralis pályák közvetítésével. A látóterek egymásra tolódásának alapfeltétele a két belső egyenes izom megjelenése és ezeknek a temporalis látótérfelekkel való együttműködése volt : opto-motoros adductiós reflex. Magasabb fejlődési fokon a két szem befelé térítése svnehronisálódott, amit már egyetlen közös központ intéz (Perlia-ié\e mag). A közös látótér, még ha eleinte kisterjedelmű volt is, homonym retinafelek együttes érzékelését tette szükségessé. Evégből a temporalis látórostoknak az azonos oldali kéregbe kellett utat törniök. Itt azt a helyet foglalták el, ahol azelőtt a túldoldali nasalis rostok végződtek, ez pedig a látókéreg caudalis része. A közös látótér kifejlődésével az eredetileg halántéki helyzetű macula mindinkább a közép felé került.)

Pavlov szerint kapcsolatok létesítése és kapcsolatok felbontása egyaránt agykérgi folyamat: az agyvelő rendszerező és egységesítő tevékenységének egyik nyilvánulása. Hogy ez mennyire így van, igazolhatjuk elsősorban azokkal a vizsgálatokkal, amelyek szerint a tompalátóvá vált kancsal szemnek csak a kétszemes egyeslátást zavaró, magasabbrendű (mondhatnék pszichikai) működései szenvednek, pl. az alaklátás és a megkülönböztetés (resolutio), míg primitívebb érzékelései, ú. m. a fényérzés, adaptatio, a fény- és színküszöbérzékelés változatlanok maradnak. A kancsalító szemben tehát a macula kiemelkedő működései visszafejlődnek és a periféria szintjére süllyednek (Miles). De ugyanezen okból az új kapcsolat nem is érheti el azt az értéket, mint a régi, az anatómiailag correspondeáló pontok között keletkezett, normális kapcsolat volt.

Újabb agyélettani vizsgálatok szerint az agykérgen belüli funktiokapcsolódások keletkezésének és fennmaradásának esetében lényegileg ú. n. synchronisatióról van szó, vagyis arról, hogy a gerjesztett kéregrész a maga működésének ütemét rákényszeríti a másik, nyugvó, vagy működő kéregrészre. A synchronisatio alapja eszerint a működési ritmus, a rigmus alapja pedig a neuron refractaer stádiuma (kb. 0,1 mp), amely alatt nem ingerelhető, Hogy jön létre a synchronisatio ? A refractaer szakasz mélypontján, kb. 20 msec.-ig, a neuron egyáltalán nem ingerelhető, majd fokozatosan ingerelhetővé válik, úgyhogy a vele érintkező szomszéd idegsejtek dendritjei útján érkező ingerek számára is hozzáféhető lesz. Ha a refractaer szakasz végefelé éri innen inger a neuront, kiváltódik benne az ingerület, amit a tengelyfonal tovavezet. így megvan a lehetősége annak, hogy a működő idegsejt a szomszédság útján, per continuitatem átvegye valamely másik neuron működésének ritmusát, ami bámulatos gyorsasággal, sejtrő-sejtre minregy 1,5 msec, alatt mehet végbe. Az interneuronalis együttműködés másik fomája a gátlás ; ez fáziseltolódással magyarázható. Ha a refractaer stadium legmélyebb szakaszának végén, mikor az ingerelhetőség éppen újból kezd visszatérni, esik be az inger, akkor az előbb kissé felemeli, azután újra kiotja az ingerelhetőséget, úgyhogy nem keletkezik olyan erős idegimpulsus, amely az axonok útján elvezethető lenne.

Pavlov szerint a felső idegműködést az ingerlés és a gátlás váltakozása, illetve kölcsönhatásuk teszi ki. Épélettani körülmények között az ellentétes folyamatok a szerv működésének szakaszosságában (ritmus) fejeződnek ki. Ritmus-jelenségek a kétszemes látás folyamatában is találhatók és már hosszú ideje felkeltették a vizsgálók figyelmét. Megjegyzendő, hogy e jelenségek ritmusa sokkal lassúbb a neuronműködés említett szaporaságánál, aminek talán a kísérő gondolattársítás : a látottaknak félig öntudatlan szellemi feldolgozása lehet az oka (»belső associatioidő«, Ebbecke). A kétszemes látás sajátságos ritmusát általában nem vesszük észre, csak műfogásokkal lehet észrevehetővé tenni. Ha valamely fényforrást egyforma fényátbocsátó képességű Vörös53