Szemészet, 1953 (90. évfolyam, 1-4. szám)

1953 / 2. szám

quadrigemina anteriora, amelybe azonban emberen a rostoknak már csak kis része tart. A .corp quadrig. ant., úgy látszik inkább mozgató központ, corticofugalis rostokat fog fel. A corp. genic, lat. mint elsőleges, vagy kéregalatti látóközpont, afféle szűrő és szabályozó szerepet töltene be. Először is állandó impulsusokat küld az agykéregbe Ia »fénytonust«), amelyek azonban küszöbalattiak maradnak és látásérzet csak akkor keletkezik, ha az impulsusok bizonyos szintet meghaladnak, ami a gerjesztett neuronok számától függ. Az impulsusoknak ez a szétosztása kellő számú neuronra már a corp. genic, lat.-ban megtörténik, viszont szükség esetén az impulsusok beszűkítése is; ezért különböző képelnyomási, gátlási folyamatokban szintén szerepe lehet.

A corp. genic, lat. ganglionsejtjeiből indul ki a látópálya centrális szakasza, a II. neuron. Ez a halántéki, fali és tarkói lebenyek mélyében nyílirányban halad, megkerüli a III. agykamra Ammon-szarvát (Flechsig-féle könyök) és a tarkólebeny hátsó csúcsában végződik, emberen annak belső felszínén, a cuneusban a fissura calcarina körül. A látókérget már szabad szemmel is fel lehet ismerni a benne futó velősnyalábról, amelyet Gennari 1781-ben fedezett fel. Ezért nevezik »area striata«-nak. Ez a nyaláb a látókéregnek különleges és jellemző sejtrétegződést kölcsönöz (1. ábra). Mikroszkóp alatt a velősnyaláb a kéregnek ú. n. belső szemcsés rétegében, a histologiai IV. rétegben található és azt két részre tagolja. Kleist és mások monoculusok agyvelejének vizsgálata kapcsán látott elváltozásokból felvették, hogy a felső szemcsés réteg (IV.a) sejtjei körül a keresztezetlen, az alsó (IV. c) sejtiei körül a keresztezett rostok végződnek, míg a kettő között levő IV.b réteg nagy Cajal-íéle csillagsejtjei a fusionálást biztosítanák. Mindez azonban még nem kellően bizonyított.

Már az eddigiekből is látjuk, hogy a látópálya keresztezett és keresztezetlen rostjai különállásukat egészen a látókéregig megtartják. Ez az egyik jellemző tulajdonságuk, a másik pedig az, hogy kölcsönös helyzetük az egész látópályán végig megegyezik a perifériás receptorhoz való kapcsolatukkal, vagyis a halántéki retináiéiból eredő rostok temporalisan, az orri félből eredők (ezek a keresztezettek) nasalisan futnak s ezen belül a felső negyedből eredők fenn, az alsóból lenn s. i. t. Az elsőleges látóközpontban a synapsisokkal nagyjából szintén ez a helyzet. Itt tehát a felépítésnek bizonyos elvével találkozunk, amely abban áll, hogy a retina látóelemei felfelé végesvégig »projiciálódnak«; ezt nevezzük az anatómiai projectio elvének. A projectiós elv alól csak a látókéregben van némi eltérés és épp ezért ez a stabilitás teszi lehetővé, hogy a projectiós elvet kórismézéshez felhasználhassuk lokalizálásra a retina és az agykéreg között.Van ugyan egy-két jelenség, amely nem illik bele szigorúan a projectiós elvbe, ez azonban keveset von le annak nagy klinikai jelentőségéből. így pl. supratentorialis agydaganat esetekből tudjuk, hogy a látósugárzás basalis rostjainak jelentőségük van a színlátásban, dorsalis-külső rostjainak pedig a térérzékelésben (Pötzl), aminek alapján külön kérgi képviseletet kellett felvenni a színlátás és a stereognosia számára az area peristriatában. A színlátó rostok úgy látszik a corpus geniculatum laterale Henschen-féle »színsejtjeiből« erednek, amelyek ott szétszórtan fordulnak elő. Ezeket az éjszaka tevékeny állatok agyvelejében nem lehetett megtalálni.

A papiUomacularis köteg, amely közvetlenül a szemgolyó mögött kívül helyezkedik el, feljebb mindinkább középre kerül és ott is marad, csupán a corp. genic, lat.ban van felül-belül. A fovea képviselete az area striatában aránytalanul nagy területet foglal el a fissura calcarina alsó és felső ajka mentén az azonos oldali halántéki és a túloldali orrfelőli retinafél képviselete között. Ez a körülmény, valamint a IV. szemcsés rétegnek már említett kettéoszlása igen kérdésessé teszi, hogy az ú. n. correspondeáló pontokról származó rostok egyetlenegy neuron körül végződnének, ami hosszú ideig az élettani optikának egyik elméleti követelménye volt. Ügy látszik intercalaris neuronok egész sora biztosítja az összeköttetést. Hasonlóan nyitott kérdés még a túloldali macula, illetve fovea képviselete az innenső oldali kéregben, t. i. olyan értelemben, hogy az külön területen van-e, vagy pedig szétszórva az innenső macula kéregterületében. A túloldali macula képviseletét tudvalévőén az bizonyítja, hogy kérgi eredetű hemianopiás látótérkieséseknél a maculának megfelelő rész megtartott marad. Az elmondottakból mindenesetre megérthetjük a »corticalis fovea« aránytalanul nagy terjedelmét, ami úgy megnöveli a látókérget, hogy ez az egész kéregfelületnek nem kevesebb, mint 3%-árarúg. A túloldali fovealis kéregből jövő társító pályák a corpus callosu-50