Szemészet, 1953 (90. évfolyam, 1-4. szám)
1953 / 2. szám
A budapesti Orvostudományi Egyetem II. Szemklinika orthoptikai állomásának közleménye (igazgató : Nónay Tibor, egyetemi tanár az orvostudományok kandidátusa) A kétszemes látás anatómiai és élettani alapjai (I. rész. Sensoros hinocularitas)* Irta : Raáb Kornél Bevezetés. A szemorvosnak kevés alkalma van a kétszemes látás épélettanával foglalkoznia. A klinikus a kétszemes látás betegségeivel találkozik : phoriák, kancsalságok, izombénulások és látótérkiesések különféle formáival; a kórtan ragadja magához érdeklődését és irányítja orientálódását. Amellett sokan az épélettant, a fiziológiai optikát — mindenesetre helytelenül — a pathologiától elvonatkoztatottnak tartják, sőt némely tekintetben egyenesen csak elméleti jelentőségűnek. Ez nyilván azért van így, mert a látás (és ezen belül a kétszemes látás), mint minden más agykérgi működés is, természetbölcseleti és pszichológiai elmélkedések tárgya volt és ma is az, amellett éppen pszichológiai vonatkozásainál fogva bizonyos határon túl a jelenlegi vizsgáló módszerekkel megismerhetetiennek látszik. Általános felfogás szerint a látás, a kétszemes látás folyamatára szintén érvényes Holst német fiziológusnak az agyvelő működésével kapcsolatban tett azon megállapítása, hogy a klasszikus élettan legfeljebb az agytörzsig tudta felépíteni a reflextant és ezen felül már a pszichológia nevezéktana lett uralkodó. Tegyük mindjárt hozzá, hogy a haladó természettudomány nem elégedhetett meg ezzel a mesterkélt szétválasztással és különösen az utolsó évtizedekben igyekezett a tudat-agyvelő problémába kísérletileg behatolni. E téren a legnagyobb érdemei a szovjet biológiának, elsősorban Pavlov iskolájának vannak, mégpedig nemcsak közvetlen kutatásai, hanem a nyugati tudományra kifejtett hatása útján is. Ez utóbbira, mint azt az irodalomból láthatjuk, a szovjet biológia koncepciói növekvő befolyást gyakorolnak, legalább is ami a fiziológiai optikát illeti. Egyes pontokon alkalmunk lesz erre rámutatni. Kitűnt, hogy az összehasonlító kísérletes élettani módszer, amit a szovjet szerzők oly szívesen alkalmaznak, még a látási tünemények elemzésében is jól beválik, úgyhogy ennek segítségével sikerült egyes, eddig tisztára pszichikainak tartott jelenségek alá már ma materialisztikus alapot adni. így azután az ú. n. exact subjectivismus, amely kizárólag az emberre alkalmazható vizsgálati módszer és amelynek segítségével a pszichológiai optikát a múlt század közepétől kezdve felépítették, elvesztette egyeduralmát. Természetes azonban, hogy a pszichológiai optikát ezentúl sem nélkülözhetjük és beszámolónk nem volna teljes, ha elhaladnánk mellette. A kétszemes látás anatómiai és idegélettani alapjai. A látószerv nagyjából véve 3 részből áll, ú. m. afferens (sensoros), centrális és efferens (motoros) részből, amelyek a kétszemes látás tekintetében szorosan együttműködnek. Jelen közlemény az első kettővel foglalkozik, anélkül, hogy ezek tekintetében is teljességre tartana számot, így pl. a vezérszem, a mozgáslátási jelenségek élettanát helyhiány miatt mellőzni kellett. A kétszemes látás anatómiai alapja a látópályák félkereszteződése a chiasmában. A félkereszteződés a fajfejlődés során kiemelkedett emlősökre-jellemző és ezek között is legnagyobb mértékét az emberen érte el. A látás idegpályája a gerincesekben két neuronból áll (Monakow) ; a perifériásnak (I.) ganglionsejtjei, amelyeknek tengelyfonalai a látóideget alkotják, a retinában foglalnak helyet. Fajfejlődéstanilag a kereszteződés felel meg az ősállapotnak, az azonos oldali neuron csatlakozása a látópályához új szerzemény, ami a fejlettebb működést szolgálja. Az alsó ősneuron a corpus geniculatum lateraleban ér véget. A látásnak mégsem ez az ősközpontja, hanem a corpora * A budapesti Szemész Szakcsoport 1951. november 6-i tudományos ülésén tartott előadás alapján. 4 Szemészet — 22 4?
