Szemészet, 1953 (90. évfolyam, 1-4. szám)
1953 / 1. szám
3. Újabban több methodika (43) kirekesztő színszűrők segítségével a spektrumnak csak a hosszú, illetve csak a rövidhullámú részével megvilágított jelet alkalmaz, előbbi csak a csapküszöb magasságában tűnik elő, mindjárt színesen, utóbbi már a pálcikaküszöb magasságában előtűnik színtelenül, csak a csapküszöb magasságában válva színessé. Ily módon egy-egy méréssel meghatározható a sötéthez illeszkedett szem csapküszöbe pálcikaküszőbe és a kettő különbsége, a fotokromatikus intervallum. Ennek megváltozását csak az egyik fotoreceptor-fajtára ható fotoreceptorártalom képes létrehozni (pl. tapetoretinalis degeneráció, A-avitaminozis), míg az ingerület-vezetésre ható ártalom mindig az együtt vezetett csap- és pálcikaingerületet egyenlő mértékben befolyásolja, és a fotokromatikus intervallum változatlan marad (pl. tabes-es atrophia nervi optici esetében (76). 4. Újabban hangsúlyozott követelmény a látótér különböző részeinek izolált ingerküszöb vizsgálata, és valamely meridián mentén a retina ú. n. érzékenységi reliefjének ábrázolása, külön a csapokra, és külön a pálcikákra vonatkozólag (101). A tapetoretinalis degenerációk különböző formáira, sőt stádiumaira az érzékenységi relief különböző alakulása jellemző (75). Éppen a retina érzékenységi relief egyenetlenségei miatt fixáló pont alkalmazása egymagában nem elegendő annak megakadályozására, hogy a vizsgált retinájának mindenkori legérzékenyebb részét fordítsa a jel felé. Az ebből származó hiba kiküszöbölésére a Hecht—Shlaer (101) és az ettől alig különböző Kochféle (57) adaptometerek fixáló ponttal beállított nézési irány mellett 0,2 sec.-ra- villantanak fel a látótér különböző helyzeteiben jeleket kirekesztő kék, ill. vörös szűrőkkel; e rövid idő nem elegendő a nézési irány megváltoztatására. A mi zonaadaptometerünk a látótér izoptereinek vonalát követő jeleket alkalmaz, mi által az egyenlő erősségű, de páronként ellentétes irányú nézető impulzusok egymást kölcsönösen megsemmisítik (52). 5. A vizsgált figyelmének, sőt simulatiós-dissimulatiós szándékának hatását óhajtja kiküszöbölni a Rieken-eÍv alkalmazása (92, 93), melynek lényege, hogy vízszintesen elmozduló függőleges sávrendszer látása optokinetikus nystagmust vált ki. Ennek a sötétben való regisztrálására Jonkers (51) a szem nyugvó potenciáljának irányváltozását használja, ami a módszert csak néha alkalmazható laboratóriumi eljárássá teszi ; mi (54) a szemre helyezett kontakt kagylóhoz épített fémlemez másik fix fémlemezhez képest történő elmozdulása által forgó kondenzátor módjára létrehozott kapacitásváltozást regisztráljuk elektronikus úton. Nemcsak az optokinetikus nystagmust lehet a fényérzés objektív indikátora ; állatok fényérzésének tanulmányozása csal: ilyen indikátorok segítségével történhet (»bebaviourizmus«) pl. alulról megvilágított halak oldalukon úsznak, vízszintes-fényhatás esetén a szimmetriasíknak vízszintessel bezárt szöge log I-vel arányos (109). S. Hecht közleményei (39, 40) óta általánossá vált a logaritmusos ábrázolás mód : abscissa : idő, ordinata log. ingerküszöb. Ez már azért is szükséges, mert sötétadaptáció során az ingerküszöbök több 10.000 X-esükre csökkennek, és így e folyamat vége felé 20—30%-os ingerküszöbcsökkenés az ingerküszöbök linearis ábrázolása esetén csak igen nagyméretű koordináta rendszerben volna ábrázolható, úgy sem volna szemléltető ; főleg azonban elvileg ez az egyedüli helyes, mert csak így tudjuk az érzékszervi vizsgálati adatokat egyszerű quantitativ vonatkozásba hozni a fotokémiai adatokkal, hisz nem a fényabszorpció, hanem a ráeső és átbocsátott fényintenzitás viszonyának logaritmusa arányos a fényelnyelő anyag koncentrációjával. Hecht, Mandelbaum és munkatársai' vizsgálatai szerint (73) a fovea adaptációgörbéjétől eltekintve, mely egyfázisos és 8 perc múlva eléri a minimumát, minden normális adaptációgörbe 2 fázisból : a kezdeti csaprészből és a pálcikarészből áll; a kettő végső nívójának különbsége a fotokromatikus intervallum ; jellemző még a kettő közti törési pont (a pont helyzete) vagy csap-pálcika átváltási idő, mely normális esetekben 6—8 perc. Ennek meghatározására Kravkov (64) dikromatikus sárga (spektralis vörös -j- zöldből összetett) adaptometer-jelet ajánlott, mely a pálcika-adaptáció kezdetekor a Purkinje eltolódása miatt zölddé válik. II. A legutóbbi évekig a fényérzés-tanát uraló és igen termékenynek bizonyult klasszikus fotokémiai elmélet quantitativ megfogalmazása S. Hecht nevéhez fűződik (39, 40) és részben éppen a logaritmusos adaptációgörbe analízisére épül. Ennek (ma már csak bizonyos korlátok közt megengedhető) alapfeltételezései : 1. Essen állandó és homogen fénysugárzás a fényérzékeny anyag (S) szempontjából ugyancsak homogen fotoreceptorrétegre (tehát nem »quantumeső« a fotoreceptorpázsitra«). 2. E fény hatására csak az történik, hogy S fényérzékeny anyag P fénybomlás termékének koncentrációja 34 T
