Szemészet, 1953 (90. évfolyam, 1-4. szám)
1953 / 1. szám
Mindezt a háromszínelmélet újabb bizonyítékának lehet tekinteni. De vannak modulátorok maximummal a spektrum más szakaszaiban is, ami Hartridge (1950) szerint polychromatikus elméletének helyességét támogatja. Az ember szeméről is levezethető potenciál-ingadozás. Ez az elektroretino gramm, amely az eDktroencephalogrammhoz hasonló módon regisztrálható. Karfa (1915) és Monnier (1919) vezették be ezt a nagy jövőt ígérő módszert a klinikai szemészetbe. A színlátás tanulmányozására Motokawa (1919) alkalmazta, bonyolult elektromos berendezéssel. Eredeti közleményei csak részben állnak rendelkezésünkre. Motokawa azt találta, hogy a normális trikromát elektromos kilengéssel mért érzékenysége az egész spektrumon végig egyenletes. Az anomális trikromáté három púpot mutat, vörösben, zöldben és kékben, a dikromát elektromos reakciója pedig a spektrum vörös vagy zöld szakaszában hiányzik. Minderről személyes tapasztalatok híján nehéz véleményt alkotni. Hartridge Motokawa vizsgálatait nagyjelentőségűeknek tartja ; az eredmények mindenesetre nagyon alkalmasak Hartridge polychromatikus színelméletének alátámasztására. Űjabb színelméletek Ezek rövid ismertetése előtt nem maradhat említés nélkül Kravkov kitűnő élettani optikájának (1950) Lomonoszov szerepéről szóló szakasza. Eszerint a trichromatikus színelmélet első megalkotója nem Young volt, mint általában feltételezik, hanem M. B. Lomonoszov, a XVIII. század nagy orosz tudósa. Lomonoszov 1756-ban, tehát félévszázaddal Young előtt, értekezést adott ki »A fény keletkezéséről, valamint a színek létrejöveteli módjának új elméletéről«. Kravkov az értekezésből szószerint. idéz részleteket. Lomonoszov szerint három alapszín van : vörös, sárga, kék. (Eredetileg Young is ezt a három alapszínt említi, később ment át vörösre, zöldre és ibolyára). A színek az éter-rezgés hullámzó jelenségei. Hogy milyen szín keletkezik, az attól függ, miképpen keveredik a rezgés a tárgyak kémiai anyagaival. (Most elnyelésről beszélünk.) Ha mind a három szín keveredik, fekete jön létre, ha csak a vörös, akkor a megmaradt sárga és kék zöldet eredményez stb. Mindez, ha nem is mai fogalmazásban, de kétségtelenül helyes kifejtése a trichromatikus elméletnek. Lomonoszov munkája nemcsak oroszul, hanem latinul is megjelent, sőt 1759-ben német nyelven is. Sem Young, sem Helmholtz nem említi Lomonoszovot, de kétségtelen, hogy a prioritás őt illeti. Az újabb, nem kis számú színelméletnek egyik csoportja a fotokémia, mikrofizika és e'lektrofiziológia felfedezéseivel és módszereivel függ össze. Ezek meglehetősen kívül esnek a szemorvos tájékozottsági körén. Kvantummechanikai és kvantum-statisztikai ismeretek szükségesek ahhoz, hogy az ember Pirenne. Jordan, Hartnell, Boumann, Cibis, Neugebauer, Van der Velden és mások fejtegetéseit követni tudja. Lényegük röviden körülbelül az, hogy a foton, mint a fényenergia egysége, a csap látóanyagában elektron transferfolyamatot indít meg, amely a synaptikus pályákon keresztül befut a központi idegrendszerbe. Az ingerület és érzet mineműsége attól függ, hogy melyik látóanyagban milyen mennyiségű és minőségű mobilizáció jött létre. Említésre érdemes, hogy Pirenne (Doc. Ophth. III, 19‘5. o.) ezzel kapcsolatban szót emel azon metafizikus álláspont ellen, amely az érzetet és tudatot a lélekbe helyezi s így az anyagot és szellemet tudományellenes módon elválasztja egymástól. Az elméle.tek másik csoportja azzal foglalkozik, hogy a recepció minden valószínűség szerinti hármas tagoltságát összehangolja a percepció kétségtelenül négyes tagoltságával, a már említett Kries-féle zóna-teória értelmében. Ezeket az elméleteket összefoglalóan ismerteti Richter (Kl. M. f. Augenheilk. 1951). Több elmés elgondolás 21
