Szemészet, 1953 (90. évfolyam, 1-4. szám)
1953 / 1. szám
Ennek a feltevésnek helyességéről Fechner szerint úgy győződünk meg, hogy a változást végtelen kicsinynek tekintjük. így Д helyett d-t írhatunk : / df / Ezt a differenciálist integrálva megkapjuk az alapfüggvényt: /"* df V = c j — = c log f + c’ ami annyit mond, hogy az észrevehető változás, az eredeti feltevés helyessége esetén, arányos a fényerő logaritmusával. Ha koordináta-rendszerben az abscisszát a fényerő logaritmikus növekedése szerint osztjuk egyenlő részekre, az ordináták pedig a Af'-f hányadost jelentik megfelelő mértékegységben, akkor rögtön látjuk, érvényes-e.a törvény, vagy sem, mert vízszintes egyenes vonalat kell kapnunk. (_J/ = /, — f1 és / = bl ahol /x az eredeti, ft a megnövekedett fényerő. ) Közönséges nyelven mindez azt jelenti, hogy ha pl. 10 lumennyi világítást 1 lumennel kell növelni, hogy a különbség észrevehető legyen, akkor 100 lumennél 10-re, 10Ö0-nél 100-ra stb. van szükség. A törvény helyessége a mai napig vitás. Fényerő esetében csak mintegy 50 és 20.000 lumen között helytálló ; kicsiny és igen nagy világítás esetében a hányados erősen nő. Újabban Hartline (1947) ismét megerősíti, mert azt találta, hogy a retina akciós árama nem a fényerővel, hanem a fényerő logaritmusával arányos. Bármikép áll is a dolog, gyakorlati szempontból van annyira jó, hogy egy, a mindennapi élet számára készült színrendszer alapjául szolgálhat. A tónusok körben, a szürke sor vonalban, a tónus -f- szürke keverékek háromszögben vannak elrendezve. A tónus-kör szerkesztésénél Ostwald három elvet alkalmazott : 1. az ellentétes színek diametrális szembeállítását; 2. a félszínkép-tételt. amely szerint a teljes pigmentszínek spektrális sugártartománya a színkörben a színtől 90 fokig terjed mindkét oldalra ; 3. a belső szimmetria elvét, ami nem más, mint a színkeverés már említett súlyponttétele. A tónusokat 1-től 100-ig (később 1-től 24-ig) számmal, a szürke sort abc-sorrendben betűkkel jelöli, a keverékeket egy számmal és két betűvel. Pl. 8 na a színkör 8-as jelzésű vörösét jelenti, amelynek 100 részében annyi fehér van, mint a szürke sor n tagjában és annyi fekete, mint a tagjában. Mindebben egyszerű logika van : könnyen megtanulható és megjegyezhető. Gyakorlatban a dolog még egyszerűbb: a színtest (rendszerint 24 táblában) készen megvásárolható. A színmeghatározás közvetlen összehasonlítással történik. Pontosabban eoloriméterrel határozhatjuk meg helyét a színtestben. A két rendszer — színtábla és színtest — között meg van a kapcsolat : a spektrum elhelyezhető a színkörön. Érdekessége a hullámhosszak sűrűsödése három helyen, a vörösben, zöldben és kékben, amit a trichromatikus elmélet újabb bizonyítékának lehet tekinteni. Viszont a színtáblán is ábrázolható a színkör (9. ábra). Richter (1943) végezte el ezt a munkát, aminthogy általában sokat fáradozik azon, hogy az Ostwaldrendszer kisebb-nagyobb hibáit kiküszöbölje. A technikai szakirodalomban, festőművészetben, iparban, kereskedelemben még sok »színrendszer« van, jelenik meg, tűnik el. Ezek azonban nem viselik jogosan ezt a nevet, mert alig többek, mint színgyűjtemények, sőt a legértékesebbek közülük ezen a címen is szerepelnek, mint a Munsellszínatlasz, az angol »Colom Book«, a Szövik Az Ostwald-féle 24 tagú színkör egyes színeinek helye a nemzetközi színtáblán Richter meghatározása alapján. 9* 4 19
