Szemészet, 1953 (90. évfolyam, 1-4. szám)
1953 / 4. szám
tartama nagy mértékben függ attól, hogy a trabekularis filter mennyire működésképes. A Schlemmcsatornát az elülső csarnoktól elválasztó trabecularis area-ról még nem ismeretes, hogy rajta keresztül szabadon áramlik-e a csamokvíz, mint azt Schwalbe, Sondermann és Theobald állítják, vagypedig a nyílások permeabilis hártyával vannak-e fedve, mint azt Leber és később Friedenwahl mondották. Fortin szerint a trabecularis endothel károsodása olyan jelentőségű, mint a vese glomerolusok sejtjének károsodása. A szűrőszerkezet kóros elváltozását Reese hyalin-membran képződésben látta, Troncoso polárisait fényben való vizsgálattal scleroticus elváltozást tudott kimutatni gonioscopiával. Benningen a Rönne-féle colloidometria igénybevételével kimutatta, hogy a trabekulum optikai sűrűsége glaukomás szemeken a normális 1,75 helyett 1,43 photoptria. Ha így áll a kérdés, akkor a csarnokzug felszabadításának kiterjedése igen nagy jelentőségű, annál is inkább, mivel mostanában gyakran hangoztatják egyesek, hogy a perifériás kis iridectomia a jövendő rohamok megakadályozására elegendő. Goldmann szerint ha már a filtráló zug körfogatának 1/10-ed része szabadul fel, elegendő tartós tensiócsökkenés fenntartásához. Beuningen viszont sok esetet észlelt, ahol átlag 30 fokos iridectomiás kimetszés tartósan kielégítő, máskor viszont ennél nagyobb zug felszabadítás mellett sem következik be tensióesés. Mintegy 2.000 gonioscopiás vizsgálatára támaszkodva az a véleménye, hogy nem a csarnokzug körfogatának felszabadítása, kiterjedése, hanem a trabekulum functiós állapota a döntő. Duke—Elder a basalis kimetszések gonioscopiás ellenőrzésénél azt látta, hogy ténylegesen csekély v. kevés azon esetek száma, amidőn gyököt valóban kielégítő mértékben szabadítjuk fel iridectomiánál, az irisgyök és néha a ciliaris nyúlványok gyakran továbbra is a eorneához fekszenek. Sőt továbbmenve megfigyelte azt is, hogy ha a csarnokzug gonioscopiával nyitottnak látszik, többször lehet magas a tensió továbbra is és ellenkezőleg, olyan esetekben, amikor a zug demonstrálhatóan el van zárva, a tensió mégis normalis értékek között mozog. Ezért tart ki amellett, hogy a műtét hatása abban áll, hogy az uvea vérkeringése módosul és nem a felszabadítás nagysága a fontos. Minden esetre iridectomiáinknál a kimetszést illetőleg óvatosnak kell lennünk, mert a túlforszírozott energikus iridectomia káros lehet, annyiban, hogy ciliaris nyúlványok csípődhetnek a sebbe és később összenőhetnek a corneával. A műtétek hatásának megítélésekor figyelembe kell venni továbbá Goldmann megfigyeléseit, melyek szerint a műtét a csarnokvíz elválasztását hosszabb-rövidebb ideig megakadályozhatja (secretios stop), az 1,5 mm3-es percvolumen csaknem 0-ra esik. Ilyenkor a csarnok víz-vénákon áramlás nem látszik, a csarnokban és episcleralis erekben uralkodó nyomás egyenlő, ami egyértelmű azzal, hogy az elfolyási nyomás, — mint különbség a szemtensio és az episcleralis vénás nyomás között ilyenkor elvesztette jelentőségét, A csarnokvíz nem a Schlemm-csatorna felé folyik el, hanem a suprachorioideális térből szívódik fel. Nagy jelentőségű azért Grant tonographiás módszere, mellyel az elfolyási coefficiens nagyságáról győződhetünk meg. De bár az elfolyási nyomás vizsgálata fontos útmutatásokat ad és műtéteink hatásának megítéléséhez fontos adatokkal szolgál (normálisán 0,11-től 0,44 az elfolyási coefficiens, glaukománál 0,9—0,10), mégis meg kell jegyeznünk, hogy az elfolyási nyomás a szem nyomási felépítményében csak egy tényező, melyhez még szükséges az átfolyás nagyságának ismerete (Durchflussmenge). Goldmann is csak »látszólagos« elfolyási nyomásról beszél és a vizsgálatára felhasznált jelenség ú. m. a véna aqueosák kiszélesedése, továbbá a turbulentia jelensége csak gyors áramlásnál észlelhetők. Figyelembe kell még vennünk ezenkívül a kettős elvezetést, nevezetesen a zug felé és a vortex vénákon át, melyek egymást kölcsönösen kiegyenlíthetik (Sondermaim). Ha meggondoljuk, hogy a glaukoma különböző stádiumaiban a fent említett elfolyást meghatározó tényezők primer v. secunder elváltozások következtében milyen különböző mértékben változhatnak, egyben megmutatkozik előttünk a műtéti beavatkozás sikerének problematikája. Az elfolyásra vonatkozó olyan mathematikai conceptiók, mint amilyen Kinsey conceptiója a vércsarnokgáton át elfolyó csamokvíz dynamikáját illetőleg, kóros körülmények között azonnal tarthatatlan, mivel olyan konstansra támaszkodik, mely mathematikai egyenletében nem lehet állandó. (Harris, Gehrsitz). A fistulaképző műtéteknél gyakran úgy látjuk, hogy solid zárt liegesedés mellett is puha marad a szem. Meyer ebből arra következtet, hogy a tensiót szabályzó tényező elsősorban neurovascularis, mely különböző ideig tarthat, az esetleges megmaradó filtratio csak másodsorban jön tekintetbe. Gyakran látszik, hogy fistuláló műtétek után a vízvénák sem fedezhetők fel, mert a műtéti sebzés miatt elpusztultak, vagy pedig az uvea felé irányított fokozott felszívódás miatt tűntek el. Meyer a műtétek lehetséges hatásmódjának vizsgálatánál felhívta a figyelmet arra is, hogy transconjunctivális szivárgás is lehetséges. Kronfeld is igyekszik ezt bizonyítani, amikor abból kiindulva, hogy a csarnokvíz ascorbinsav tartalma magas, vizsgába a hegek körül az askorbinsav mennyiségi változását és ezt a conjunctiva többi részéhez viszonyítva magasnak találta. A folyadék átszivárgás tényét különben fluoresceinnel Seidel már korábban kimutatta. A subconjunctivalis elfolyáson kívül tehát fistuláló műtéteknél a csarnokvíz transconjunctivális kiválasztása is bizonyított. A diathermiás és a belső fistuláló műtétek (cyclodialysis) hatásának vizsgálatában érdekes adatokkal szolgál Urrets—Zavalia. A cyclodialysis és a diathermiás műtétek hatását úgy értelmezi, hogy a Goldmann által kimutatott »secretios stop« nem a folyadéktermelés egészére, hanem 189
