Szemészet, 1953 (90. évfolyam, 1-4. szám)
1953 / 4. szám
1. Amikor még kevés jel mutat arra, hogy a comea megnagyobbodott. A tensióemelkedésnek nem látszanak káros következményei, így Deseemetruptura, cornealis borusság és excavatio. 2. A szem kezdődő megnagyobbodása, a csarnok még jól áttekinthető, azonban bizonyos fokú cornealis borusság és excavatio kezd mutatkozni. 3. A szem kifejezetten megnagyobbodott. 4. A limbus kinyúlott, kiszélesedett, irisatrophia és szélig érő excavatio, atrophia mutatkozik, secunder comeabs elváltozások vannak. Thiel az első csoportba sorolt hydrophthalmusnál a konzervatív kezelést még lehetségesnek tartja. A műtéti megválasztás nehézségét az a körülmény határozza meg, hogy aránylag ritkán rendelkezünk nagyobb számú esettel és így egy műtétnél végérvényesen nem mondhatunk ítéletet A régebbi álláspont az iridectomián kívül a sclerectomiát és sclerotomiát gyakorolta. Az olasz iskola még mindig végzi a csamokzug incizióját de Vincentiis szerint. A fistulaképző műtétek közül J az Elliot trepanatio kedvelt, azonban tapasztalataink szerint sokkal hamarabb elzáródik a fistula fokozatos tágulás és változó limbus viszonyok miatt. Egyes szerzők helyet adnak a Lagrange műtétnek. Algán az általa megadott fenti csoportosítás alapján jól áttekinthető csamokzugnál goniotomiát ajánl. Barkan, Scheie, Mac-Aravey, Roberson, Herzberg nagyobb anyagon szerzett tapasztalataik alapján ugyancsak a goniotomiát és a goniopuncturát látták eredményesnek. 115 esetből 98-nál értek el jó eredményt. Scheie a két műtéti típust egyesíti. Megfigyelései alapján módosítása az infantilis glaukománál mint elsősorban végzendő műtét jön számításba. A goniopunctura lényegében egy fistuláló eljárás. A műtéti technika könnyebb kiviteléhez Troncoso kontakt üveget szerkesztett két nyílással. Az egyik nyílásnál a bulbust fixálja, a másikon jó kontroll mellett a goniotomiot vezeti a csarnokba. Laval további módosítást eszközölt, műtétjét goniotomia ab extemo-nak nevezi és az iris incarceratiójával egészíti ki. Azokban az esetekben, amikor a csarnok már nem tekinthető jól át, a eyclodiathermia iránt nyilvánul meg bizalom, szívesen végzik ezenkívül az iridencleisist. Trepanatio a kifejezetten elongalt limbus és elzáródások miatt nem végezhető, üvegtesti hernia, vérzés és retinaleválás veszélyével jár. Ebben a stádiumban enucleatio vagy esetleg Vogt-íéle eyclodiathermia jöhet tekintetbe. A másodlagos glaukoma kezeléséhez. A másodlagos glaukoma minden okára nem térhetek ki. Leggyakoribb az uveitises glaukoma, melyet az általános szabályokon kívül helyileg suprarenin (glaukosan) készítményekkel próbálhatunk kezelni. Néhány közlemény jelent meg a Cortison kezelésről és úgy látszik, hogy miután a gyulladásos reactiókat jól befolyásolja, a nyomás emelkedést jó kontroll alatt tartja. Különösen a rheumás uveitiseknél van kilátás eredményre. Van azonban megfigyelés Thiel, Woods és Pavia által, kik nyomásemelkedést figyeltek meg Cortison és ACTH hatására is. Stern penicillin túlérzékenység, bőr kiütések miatt adott Cortisont és glaukomás rohamot észlelt, mely pilocarpinnal sanálható volt. Többé nem volt később sem tensió emelkedés, így összefüggést lát a Cortison és a nyomásfokozódás között. Ezen megfigyelések nem biztatóak. Az acut jelenségek lezajlása után kényszerítve lehetünk, hogy iridectomia ab extemo műtétéhez folyamodjunk, kizárva természetesen lehetőség szerint a tuberculoticus uveitiseket, melyek ismert módon nagyon rosszul reagálnak műtéti beavatkozásra. Weekers a retrociliaris transconjunctivalis diathermiát helyezi előtérbe, mint olyant, melytől nagyon jó eredményeket látott. Meg kell még emlékezni a secunder glaukomák közül a herpes zooster ophthalmicust kísérő hypertensiókról, melyek vagy iritissel, vagy anélkül okozhatnak glaukomát. Ezek kezelését illetően hajlanék arra az álláspontra, hogy amíg csak lehet ne, siessük el a műtétet. Inkább maradjunk meg az ingerkezelés és helyileg szükség szerint alkalmazandó spasticomydriaticus cseppkezelés mellett, aszerint, ahogy a helyzet megkívánja. Legfeljebb homatropint v. Labotropint, tehát kevéssé tartós mydriaticumokat használjunk. Herpeses vírusfertőzések alkalmával többször találkozunk ilyen hypertensiv reactiókkal, melyek mint segmentitis anterior inkább csak vérbőséggel jelentkeznek, külö- * nősebb izzadmányképződés nélkül. Fiatalabb egyéneknél láttam a szezonális szokásos herpes járványok idején ilyen másodlagos glaukomákat, eléggé elhúzódó lefolyással, de végeredményben jó prognosissal. A másodlagos glaukomák sorában különös helyet foglal el az ú. n. »glaukomato-cyclitises crisis« syndromája, melyet először Posner és Schlossmann írtak le 1948-ban. Jellemző a tensióemelkedés cyclitis objektiv jele nélkül, ill. a tensióemelkedés nem áll arányban a sugártesti izgalommal. Időnként rohamszerű tensióemelkedés következik be. A csarnok nyitott, a tensió a roham után spontán helyre szokott állni. Theodore e syndromát szintén leírt a. Műtéti beavatkozás nem szükséges, ismétlődések ellenére a prognosis jó. Bizonyosan nem primer glaukomáról van szó, lehetségesnek tatrják, hogy allergiás alapon keletkezik. (Kraupa Ophthallergosis hypertonica-jával lehet talán rokon?) Megemlítem a másodlagos glaukomák csoportjában a rubeosis iridis mellett mutatkozó tensióemelkedéseket, amidőn az ereződés a scleralis trabeculumba is beterjed, néha az irisgyöke mintegy összeolvad a corneoscleralis fallal. Mint műtéti eset, nagyon kedvezőtlen (Zollinger, Francois). A lencse elváltozása részéről a glaukoma capsulare esetében kifoszlott lencsetok részecskék kerülnek a csarnokzugba. Vannak akik a tensió emelkedést nem a csamokzug elzáródásával magyarázzák (Weekers). 186
