Szemészet, 1953 (90. évfolyam, 1-4. szám)
1953 / 4. szám
rohamosan hanyatlik a látás, még akkor is, ha a tensió mérséklését, vagy éppen normalisálását érjük el és kimondottan káros lehet a műtét utáni hypotonia. Olyan hasonlóság van itt, mint amikor a hypertonias beteg tensióját erélyesen csökkentjük és e mellett az állapot mellett a beteg nem érzi jól magát. Ilyenkor a szem szöveteinek alultápláltsága miatt romolhat a visus. Nónay ilyen irányú megfigyelései a vérnyomásos és a glaukomás tensió közti összefüggést illetőleg alátámasztják a mondottakat. Ilyenkor nagyjelentőségű a tonographia, melynek segítségével a percvolumen és az elfolyási nyomás viszonyából kaphatunk felvilágosítást a keringési viszonyokra. Fontos tehát, hogy műtéteink hypotonisáló hatását ne támogassuk még miotikumokkal és ha szükségesnek látszik, alacsony vérnyomásnál vérnyomásemelő szerek adására is sor kerülhet. A glaukoma congestivum chronicum vagy direkt a prodromalis stádiumból fejlődik ki, vagy a roham után a congestív glaukoma további folytatásaként. Lehetséges az is, mint tudjuk, hogy a glaukoma simplex is átcsaphat fokozatosan pangásos glaukomába, ha localis keringészavarok miatt acut nyomásemelkedés lép fel. így a primer glaukomák között fokozatos átmenet lehetséges. Míg az acut glaukománál végzett irideetomia után az esetek többségében tartósan csökkent marad a tensió és új rohamoknak elejét vehetjük, addig chr. glaukománál többször marad emelkedett a tensió műtéti beavatkozás után. A műtéti választás kérdésében eléggé megosztó vélemények vannak. Éppen a fokozatos átmenetek — az ú. n. »wet-type« és »drey-type« jellegű glaukomák között —- adnak lehetőséget különböző műtétekre. így korai szakban számításba jöhet az iridectomia, a cyclodialysis, későbbiekben a trepanatio és újabban ismét sokan kedvelik az iridencleisist. Glaukoma congestivum chr.-nál sekély csarnokkal, jó iris és látótér mellett, excavatio nélkül v. kezdő excavatióval az irideetomia gyakran eredményes. Sekély csarnok mellett helyesebb itt is az irideetomia ab externo, mely technikailag könnyebb. A későbbi szakban a belső és külső fistulaképző műtétek kapnak helyet. Elsősorban a cyclodialysis, az Elliot-féle trepanatio, az iridencleisis és Lagrange iridosclerotomiája. A cyclodialysist egyes iskolák különbözőképpen értékelik. Grosz, Blaskovics, továbbá Imre széles terepet biztosítottak a cyclodialysisnek, Liebermann még acut glaukomára is kiterjesztette és jó eredményeket látott. Többször tapasztalható, hogy valamely műtét, ha hatékonyságának elméleti része megdől, hitelve3ztetté válik, noha bármely műtéti mód hasznának elbírálásánál egyedül a tapasztalat lehet irányadó. így volt ez bizonyos mértékie Heine (1905) cyclodiaiysisével is. Tudjuk, hogy szövettani vizsgálatok gyakran mutatják a sugártest és a sclera közti összenövést. Ez a körülmény elég volt ahhoz, hogy sokakat elriasszon a műtéttől és Elschnig tekintélyére volt szükség, majd 1920-ban Salus mondhatnék védőbeszédére, hogy jó tapasztalataik alapján újból bizalmat keltsenek a cyclodialysis iránt. Tudjuk, hogy Liebermann (1934) is a többi glaukomaellenes műtét fölé helyezte a cyclodialysist. Bizonyos az, hogy a sokféle módosítás viszont azt jelentette, hogy a műtét eredeti formájában nem mindenki számára kielégítő. Ma Blaskovics invers módszere és Elschnig módosítása látszanak világszerte elfogadottnak, melyeknek előnyeit mindnyájan ismerjük. A Blaskovics műtét további módosítását Kettesy dolgozta ki. A beavatkozást a rectus ext.-nál vagy alul végzi, a sclera metszés a limbus és az izomtapadás között van, a spatula 90°-os elfordítással alulról felfelé mozog. Gát beszámolója szerint (1947) a debreceni klinika glaukomaellenes műtétéinek 80%-át tette ki a cyclodialysis. Elschnig sikeresnek akkor mondotta a műtétet, ha a torus el van választva a sugártesttől. Vannas 1935-ben adta bizonyítékát gonioscopiásan annak, hogy a csarnokzug sikeres leválasztás után nyitva marad. Barkan levegőbefúvást ajánlott az összenövések megakadályozására. A gonioscopiás éra egyébként a cyclodialysis indikációs területét határozottabban szögezte le. Mivel majdnem minden glaukoma-ellenes beavatkozás a csarnokzugot illeti, az itt uralkodó viszonyok természetesen döntő mértékben befolyásolják a műtéti eredményt. A zug megítélése elsősorban az irisgyök, és amint már korábban is említettem, a Schwalbe-fék; gyűrű viszonyán alapszik. Ha a gyök az elülső lejtő magasságáig előemelődik, akkor a csarnokzug el van zárva (lencsevolumen és üvegtest nagyobbodása, vagy a sugártest oedemája), ilyenkor cyclodialysis a gonioscopiás iskola szerint nem jöhet számításba. Kivételt képez, ha az elzáródás átmeneti, időleges oedema miatt. Ezért kívánatos, hogy ilyen típusú glaukománál lehetőleg a műtét előtti napokban ne adjunk miotikumot, mert a sugártest oedemáját okozhatja. Ha a csarnokzug nyitott és a gyök nem éri el a Schwalbe-gyűrűt, a cyclodialisistől eredmény várható. Az irisgyök csekély feszülésnél, amikor gonioscoppal az irisgyök, azaz a fél trabekulum látható a Schlemm-csatomáig, akkor a Sallmann-iéle trepanatios cyclodialysis lehet jobb eredményű. Chronicus glaukománál, esetleg eredménytelen cyclodialysis után a gyöki kimetszéssel való kombinációt többen ajánlják. Kétségtelen, hogy a gonioscopiára való támaszkodás kellően megalapozott, de az a véleményem, hogy habár a gonioscopia a chronicus glaukomák nehéz operatiós programuljában bizonyos rendszerezést is eredményezett, mégis lesznek esetek, amikor más szempontok egyéb tapasztalati formulákat kívánnak meg. A chronicus congestív glaukománál a fistulaképző műtétek közül különböző iskolák időbeli sorrendje a trepanatiót illetőleg nagy változatosságot mutat. A német iskolák (Wessely, Löhlein stb.) kiterjedten használják az Elliot-féle trepanatiót, nagyobb tartózkodás látszik az angolszászoknál, ahol az iridencleisis hódított nagyobb tért. A szovjet iskola általában a korai trepanatiótól lát jobb eredményt. (Filatov, Samojloff, Prokovskij, Kopp.) A trepanatiót illetően általában mindig 183
