Szemészet, 1951 (88. évfolyam, 1-4. szám)
1951 / 2. szám
A pécsi Orvostudományi Egyetem Szemklinikájának közleménye. (Igazgató: Boros Béla dr. egyet. ny. r. tanár.) A sphincter iridis kettős beidegzésének kérdése a Cannon-féle denervatios törvény tükrében Irta : Boros Béla dr. és Takáts István dr. A szivárványhártya vegetativ beidegzésének kérdésében, vagy pontosabban a sphincter iridis kettős beidegzésének bizonyítását illetőleg — jóllehet az utóbbi évtizedek alatt az általános neuro-fiziologia területén korszakalkotó felfedezések történtek — még nem rendelkezünk megnyugtató eredményekkel. Wormser 1848-ban kiadott nagy monographiájában, mely elsősorban a Horner-tünet szempontjából foglalkozik a kérdéssel, még úgy nyilatkozik, hogy a kettős beidegzés, bár sok látszat szól mellette, még nincs biztosan eldöntve. Miután a felvetett kérdéssel általában kevés szerző foglalkozott és a szemészeti irodalomban csak nagyobb időközökben jelentek meg e témakörből közlések, szükségesnek tartjuk áttekinteni mindazt, ami az autonom beidegzés kérdésével összefügg és annak tisztázására eddig történt. A szivárványhártyán fiziológiás tanulmányokat már régen végeztek (Kölliker 1848, Hurwitz, Langley, Bernstein, Anderson, Hess), mégis Wessely (1920.) volt az első, aki ilyen megfigyeléseket rendszeresen, izolált iris működtetésével végzett és a kivágott dilatator rész 10.000-es higítású suprarenin hatására bekövetkező összehúzódását figyelte meg. Ugyanebben az évben •Joseph élőben kívánta bizonyítani a sphincter iridis kettős beidegzését olymódon, hogy állaton eltávolította a corneát, a sphinctert felül és alul kapocsba fogta, a felső sphincter-részt Írókarhoz kötötte, az alsót rögzítette. Körkörösen átmetszette a felső irisrészt, hogy a dilatátor húzóhatását kikapcsolja. A nyaki sympathicus izgatásával a sphincter elemyedt, amiből arra következtetett, hogy benne gátló jellegű sympathicus-rostok vannak. Bár a kísérleti technika kifogásolható, mivel az irisrész a dilatátorral összeköttetésben maradt és elektromos ingerlésnél az ingernek az izmokra való átterjedése nem különíthető el, kísérlete mégis megadta az alapot arra, hogy a kérdést tovább vizsgálják. 1926-ban jelent meg Poos első közleménye, melyben izolált iriszkészítménnyel történt kísérletekről számolt be. A következő évben azt lehet mondani, mindent megvizsgált, ami a szivárványhártya mechanikai, thermicus, elektromos ingerlésével vizsgálható. Ellenőrizte az iris szövetének oxigén-igényét, savi és lúgos közegben való működését, a két izom inokkal (Ca, Mg, Ba, Str, stb.) sympathicus és parasympathicus izgatókkal szemben való viselkedését. Első volt, aki a két izom fiziológiai és pharmacologiai jellemzőinek alapját adta meg, munkája annyira alapvető, hogy ezután újat csak részletkérdésekben lehet mondani. Poos szerint az izolált sphincternek adrenalin nagy hígítására történő kifejezett elernyedése — ugyanakkor, amikor ugyanilyen koncentrációjú acetylcholinra a sphincter még nem reagál — azt mutatja, hogy a pupilla tágasságának szabályozásában nagyobb szerepe van a sympathicus tónus állapotának. A sympathicusizgatók a dilatátor összehúzódását és a sphincter activ elernyedését okozzák. Az utóbbi hatást a záróizmot ellátó gátló sympathicus-rostok izgalma okozza s ezzel Poos bizonyítottnak látja, hogy a záróizomnak kettős beidegzése van. Ugyanígy vélekedik Miller, Kitahara, Yonkmann és Velhagen. Az adrenalinhatást a sphinctere megállapították még Beán és Bohr. Mindezekkel szemben Behr és Münch azok. akik a kettős beidegzés kérdésével ellenkező álláspontot képviseltek. Behr (1930) egy betegén, kinél trauma következtében a dilatátor leszakadt a sphincterről. azt a megfigyelést tette, hogy a 58
