Szemészet, 1951 (88. évfolyam, 1-4. szám)
1951 / 2. szám
suliiak. A sebkészítést illetően az egyszerű szürkehályog szabályos, felül a limbusban készített sebétől különösebb eltérést nem tartunk szükségesnek. Fokozott tensio esetén igyekszünk a csarnokvizet lassan, egyenletesen kibocsátani. Ha előzetes iridektomia után a koloboma szára a hegbe nőtt. azt a metszéssel kiszabadítjuk, ill. kivágjuk. Trepanatiós párnára nem vagyunk tekintettel, aminek hátrányát nem tapasztaltuk. Az előzetesen trepanált hályogoperáltjaink (csupán 6 beteg) tensiója és látása nem volt rosszabb, mint egyéb műtét után levőké. A sebkészítás kérdésében mutatkozó fenti egyszerű állásfoglalásunktól lényegesen eltér sokak felfogása, akik a sebkészítésben komoly problémát látnak. Legtúlzóbb Duverger és Brégeat álláspontja, mely szerint gl. esetén az extr. minden esetben alul készített seben át végzendő. Akkor is, ha nem történt előzetesen műtét, hogy az aphakiás szemen netán szükségessé váló operativ beavatkozás számára a limbus felső részét szabadon hagyja. A seb készítésének módját főleg azon szerzők tárgyalják nagy részletességgel, kik olyan intézetek anyagáról adnak számot, hol a gl. elleni műtétek- nagy többsége fistulaképzés (Lagrange, Elliot, iridenkleisis). Ezen műtétek után egyesek (Francois, Jess, Wessely) szintén lefelé végzik a metszést, mások (Gasteiger, Morax, etc.) a tensio érdekében a filtratiós párnát kímélendő, a kést előtte vezetik és inkább lemondanak a kh.-lebenyről. Kivételnek számít Arruga, ki a trepanatiós párna átvágását és nagy kh.-lebenyt ajánl. Magunk részéről — jóllehet egyéb okok (luxatio lentis stb.) miatt nem egy esetben végeztük az extr.-t lefelé — éppen gl.-s szemen nehezen határoznánk magunkat ilyen megoldásra. A trepanatiós párna épségénél pedig fontosabbnak tartjuk a kh.-val fedet sebet. Zárt tokos vagy tokból való kivonás legyen a követendő eljárás? Magunk a tokos extr.-ra törekedtünk s ezt 72.5%-ban értük el. A hályogműtéttel elért eredményeinket e szempontból értékelve, még meglepőbb az a különös éles ellentét, ami e tekintetben megnyilvánul. Nem is jelentéktelenek, kik az extracapsularis műtét mellett törnek lándzsát; ezért álláspontjuk közlésének helyet kell adnunk, nem hallgatva el kritikánkat. Jess kifejezetten tokhasítást ajánl, majd extr. után és a következő napokban eserint. Félő, hogy a már műtét előtt is szűkített pupilla eserin hatására a maradékkal összenő ; irisizgalom. gyulladás léphet fel. Duverger és Brégeat gl.-ra gyanús esetekben szintén az extracapsularis műtétet tartják helyesnek, hangsúlyozva, hogy a zonulákat és a hátsó tokot épségben kell tartani, mert ez biztosít az üvegtest-előesés ellen. Műtét után a szemet 8 napig atropinozzák. Bár feltehető, hogy extr. után a nagyfokú hypotonia mellett atropin jóhatású, mégis merevnek és veszélyesnek látszik a 8 napos előírás, hiszen esetleg már a 3—4. napon a nyomás a normális fölé emelkedhetik. A tokból való kivonás híve többek között Wright is ; szerinte várni kell, míg a hályog teljesen megérik, hogy minél kevesebb lencsekéreg maradjon vissza. Vannas azzal indokolja a tokból való kivonás elsőbbségét, mert anyagában a 3 legrosszabb látással végződő extr. zárt tokos műtét volt. Nem hinném, hogy ilyen kis számok alapján az általánosítás megengedett. A véleményekben átmenetet képez azok megállapítása, kik szerint különös kockázat nélkül elvégezhető az intracapsularis extr. Ezen methodusnak, mint legeredményesebb eljárásnak természetesen nem kisszámú híve van (Francois, Gasteiger, Lee és Weih s mások). A mi álláspontunk : lehetőleg zárt tokos műtét. Előnyét abban látjuk, hogy első perctől fogva nyugodtan cseppenthetünk mioticumokat, esetleg az utókezelés egész ideje alatt. Nem kényszerülünk, a visszamaradt kéregrészek okozta irisizgalom miatt gl.-s szembe atropint cseppenteni, ami egyáltalán nem minden kockázat nélküli. De az intracapsularis műtét mellett szólnak betegeinken nyert tapasztalataink is, u. i. ezek simán gyógyulva, legnagyobbrészt normális vagy jól fékezhető nyomás mellett a legjobb végeredményhez vezettek. Utóhályog viszont nem egvszer komplikációt, tensiofokozódással járó nagyfokú látásromlást okozott és újabb műtétet tett szükségessé. Vitatható lehet még: vájjon a teljes vagy a gyöki iridektomia a helyes. Kivétel nél111