Szemészet, 1950 (87. évfolyam, 1-4. szám)
1950 / 2. szám
van leírva, melyben ezek a szemfenéki elváltozások műtét után megjavultak, sőt, eltűntek ; ilyen észlelt esete hazai szerzőinknek is van. Viszont határozott műtéti kontraindikációt képez a veseinsuffiencia, illetőleg, ha a vese működése súlyosan laedalt és a kreatininclearenc már 30—40 ccm alá süllyedt; ugyancsak kontraindikációt képez az 50—-55 éven felüli kor, a súlyos kardialis dekompenzacio, a friss apoplexia és a friss coronaria-thrombosis. Nem képez műtéti kontraindikációt az olyan dekompenzácio, mely digitálissal vagy strophantinnal kompenzálható és az olyan infarktus, melynek keletkezése óta már hosszabb idő telt el. Ami a sympathektomia eredményeit illeti, azokról nehéz nyilatkozni, főképpen azért, mert hiszen a legrégebben megfigyelt esetek is csak 16 évvel ezelőtt kerültek műtétre. Másrészt nehéz egyöntetű választ adni a kérdésre, mivel a műtéti eredmények nagyon különbözőek aszerint, vájjon a statisztika fiatalkori, nem-fixáit, komplikáciomentes esetekre vonatkozik-e, avagy idősebbekre, akiknek már organikus agyi, illetőleg koszorúér elváltozásai voltak a műtét idején. A késői eredményekre vonatkozólag a legkimerítőbb statisztikát Peet nemrégen megjelent közleményéből meríthetjük, mely immár 2000 operált esetről számol be, köztük olyanokról, akik már 13 évvel élték túl a műtétet. Megtudjuk ebből a közleményből, hogy a vérnyomás az összes operált eseteknek körülbelül 20%-ában tért vissza a normalis szintre, másik 26%-ban —- bár nem érte el a normalis nívót, — lényegesen, legalább 80 mm-rel esett, további 35%-ban pedig legalább 40 mm-rel süllyedt. Ezek szerint az összes operált eseteknek 81%-ában jelentkezett számbavehető vérnyomásesés. Lényegesen kedvezőbb az eredmény, ha nem a vérnyomást, hanem a subjektiv tüneteket tekintjük. így például a kínzó főfájást és az ideges ingerlékenység jóformán 100%-ban eltűnt műtét után, az álmatlanság és a szívdobogás 86%-ban. Kitűnőek az eredmények a szemfenéki elváltozásokat illetően : azoknak a betegeknek, akiknek műtét előtt retinitis angiospasticajuk volt, 82%-a szemészileg tünetmentessé vált és maradt utána 5—12 évig. Jelenleg 21 operált malignus hypertoniában szenvedő betege van életben a műtét után 5—12 évvel és ezek közül egynek sem recidivált a papillaoedemája. Nálunk Magyarországon az első sympathehtomiát mindössze 2 évvel ezelőtt végezték és így a késői eredményekről még nem lehet beszélni. A korai eredmények, úgylátszik, nagyjában megegyeznek a külföldi szerzők eredményeivel. A kedvező eredmények felsorolása mellett nem hallgathatjuk el a műtét kedvezőtlen kísérő körülményeit sem. A műtéti mortalis csak 3—4% körül van ugyan, de a lábadozás rendesen hosszú hónapokig tart és a beteg a műtét utáni első hónapokban gyakran sokat szenved az orthostatikus hypotoniától: felálláskor, illetőleg fenn-93