Szemészet, 1941 (77. évfolyam, 1-2. szám)

1941-12-01 / 2. szám

13

Még érdekesebb, ha azt kutatjuk, mi volt a régi tankönyvírónak a véleménye legfontosabb kérdéseinkről. A sok-sok elmélet, magyarázat közül melyiket tekintette elfogadhatónak, melyiket ítélte el. Mai szem mel nézve, miben nyert igazolást a szerző meglátása, ítélőképessége, ösztönös eligazodása. Az azóta elvetett vagy a beigazolódott elmélet hívének vallotta-e magát. Ez olyan értékmérés, amit a legtárgyilagosabb módon tehetünk.

Ezt olvashatjuk: ,,A maró anyagok égetése kiszámíthatatlan; mélyen behatolnak a szövetekbe és marásuk mind mélyebb s terjedtebb lesz, amíg csak van belőlük a szemben.“ (287 1.) Ezt szóról-szóra odaírhatnék a maródások korai sebészi ellátásáról ma írt dolgozat elejére, amikor tudjuk, hogy csak késsel érhetjük utói az egyre mélyebbre ivódó szert.

A kezelési utasítások a gyógyításnak csupa saját tapasztalatban kipróbált módjáról szólnak. A 205. lapon ez olvasható; „A bajt (degeneratio pigmentosa retinae) gyógyítani nem lehet, talán némikép föl lehet tartóztatni. .. amylnitrit-belehelésekkel, legalább a látótérnek némi tágulását tapasztaltuk“. A 226. lapon: „Az artériák görcse vérté lenséget okozhat (a retinában). Orvoslására amylnitrit belehelése ajánlatos“. A 192. lapon: embólia arteriae centr. retinae esetében „a vérkeringés javítására amyl-nitritot leheltetünk be“. A 205. lapon: atrophia nervi optici ex papillitide esetében „amyl-nitrit beleheltetésével javíthatjuk az ideg táplálását, ha a neuritis már megszűnt.“

Szembajok értágítókkal való kezelésének első irodalmi adata — Hirschberg szerint — 1876-ból való (Steinheim: Behandlung der Amblyopien mit Amyl-Nitrit. Berl. Klin. Woch.). 1881-ben Samelsohn írt róla a Centralblattban s ezt atyám ismertette is a Szemészetben. Az Ütmutató utáni irodalomban az értágítók feledésbe mennek. Ez nem egy más módszerrel is megesett. Az újra felfedezés (Imre, 1930) érdeme nem lesz kisebb azzal, hogyha utóbb régi adatok kerülnek elő.

A sympathiás gyulladásról szóló elméletek sorát az Útmutató ezzel zárja: „Üjabban valószínűnek tartják, hogy az egyik szemből a másikba hatoló anyag fertőző. Ma is ez a legáltalánosabb felfogás“. Akkor még sok híve volt a sugárideg-elméletnek. Atyám a ma ural kodó nézetet tanította.

A szemfeszesség keletkezéséről önálló elgondolása volt, amit könyvében ki is emel. Ezt írja:

„Véleményem szerint az irisnek nagyon alárendelt jelentőséget tulajdonítottak eddig a glaukoma előidézésében; pedig acut glaukomában az írisz részleges sorvadása az első jelenségekhez tartozik'1. (240.1.)

Tehát nem a szabályszerűen bekövetkező, jól ismert, késői irisatrophiáról van szó, hanem korai tünetről, sőt kiindulásról, okozóról.