Szemészet, 1940 (76. évfolyam, 1-2. szám)
1940-06-01 / 1. szám
10 mann5 kapillarmikroskopiai vizsgálatai is hozzájárultak annak a véleménynek a kialakulásához, hogy az eklampsiás kérgi vakság angiospasmus következtében jön létre. Bodechtel15 vizsgálatai mutattak rá arra, hogy az aeut nephritisek után fellépő görcsös uraemia és az eklampsia között az agyelváltozások szempontjából nincs különbség. Ugyancsak ő dolgozta fel a calcarinában eklampsia következtében lejátszódó elváltozásokat. Egy eklampsiás betegnél, akinél röviddel a rohamok előtt látászavarok léptek fel, majd rövidesen vakság fejlődött ki és az első roham után csak 10—12 óráig élt, a makroszkopikusan épnek látszó calcarina vizsgálatánál azt találta, hogy a negyedik réteg Meynert-féle óriás csillagsejtjei, melyeket Cajal specifikus látósejteknek nevezett el, valamint az ötödik réteg meg nagyobb Meyncrt-sejtjei a Spielmayer-féle ischamiás, vagy homogenizáló sejtelváltozásokat mutatták, vagyis a mag sötétebbé vált, a Nissl-szemcsék feloldódtak, s ennek következtében a protoplasma homogenizálódott, a sejthatárok elmosódtak. Elgondolása szerint az érfalelváltozások és trombosisok secundaer úton: angiospasmus következtében jönnek létre. Hogy az eklampsiás látókéregi zavarokat agyoedema nem okozhatja, arra Wissmanri8 találóan mutatott rá azzal, hogy ha a hemianopsiát vagy eklampsiás vakságot agyoedema okozná, akkor azoknál az agytumoroknál, melyek súlyos agyoedemához vezetnek, jóval nagyobb százalékban okozna kérgi vakságot, másodsorban pedig az eklampsiás vakságnál gyakori ,,Maculaaussparung“ nehezen lehetne elgondolható, mert az agyoedema éppen a hátsó póluson okozná a legkorábbi laesiót. Bodechtel5 párhuzamba állítja a Schieck— Volhard artériás ischämia retinitis-genesis theoriát az eklampsiás calcarina ischámiával, rámutatván arra, hogy az ideghártya nem más, mint egy előrehelyezett agyszövet, következésképen a kóros folyamatok hasonlóan zajlanak le, mint az agyszövetben. Kétségtelen, hogy éppen az érelváltozások következtében fellépő retina- és agyi laesiók között nagy hasonlóság van. Egy eklampsia esetében fellépett kérgi vakság restitutiós szakaszában észlelt térszemléleti zavarokról számolnak be Kulcsár és Szatntfiri10 az Archiv f. Psychiatrie multévi számában és éppen az ő közleményük indított arra bennünket, hogy feljegyzések alapján egy öt évvel ezelőtti, sérülés kapcsán keletkezett transitorikus látókérgi tünetegyüttesről beszámoljunk: Egy közelben lakó szemorvos egy Hideg téli napon azzal kereste fel klinikánkat, hogy 15 perccel ezelőtt jeges betonúton hirtelen megcsúszott, majd egyensúlyát vesztve hanyattesett és a fején: a planum occipitale táján tompa ütést szenvedett. A sérülés után azonnal fel tudott állni; öntudatát nem vesztette el, csak kissé bódult volt. Néhány perc múlva a bódulat csökkent, de ezzel egyidejűleg szédülés lépett fel. Csak miután öntudatát teljesen visszanyerte, vette észre, hogy nem lát. A látóélessége nagy mértékben lecsökkent, annyira, hogy szeme előtt az ujjakat sem tudta megszámlálni. A látótere temporalis részén a temporalis sarlónak vagy félholdnak megfelelően (a látótér azon részén, melynek vetülete az area striata elülső részében van), mozgást sem látott, illetve mindkét szemén ugyanebben a látótérrészben centripetálisan haladó, vízhullámzáshoz hasonló koncentrikus mozgást észlelt, ahhoz hasonlóan, mint ahogyan egy vízbe dobott tárgy után hullámzás mutatkozik, csakhogy itt a hullámmozgás centripetális irányú volt. A hullámhegy sötét, a hullámvölgy pedig világosszürke színt öltött. A nagyobb, ismert tárgyakat úgvahogy felismerte, de például egy arcot még közelről nézve sem tudott felismerni, mert hol a homlokot, hol az egyik szemet,
