Szemészet, 1939 (75. évfolyam, 1-2. szám)
1939-12-01 / 2. szám
28 A seyédorvosnok első dolga, hogy a vizsgálatokban gyakorlatot szerezzen. Minden szabadidejében tanul. Ha még nem határozott pályája felől, más osztályok munkájában is résztvesz. Osztályos munkáját az alorvostól kapja. Szolgálatának meghosszabbítását már az első év végén csak akkor pártolom, ha reményem van rá. hogy szemésznek beválik. A szakorvosi idő előrehaladottabb korában a megszakítást igazságtalanságnak nézhetnék. Alorvos csak az lehet, aki már szívvel-lélekkel szemész. Annál fájdalmasabb, hogy semmit sem ígérhetünk neki. Érezzük a felelősséget jövőjéért, de bármennyire meg vagyunk vele elégedve, ha ideje lejárt, mennie kell. Adjunctussá még akkor sem igen lesz ha több értékes dolgozattal szerzett rá jogcímet. Ilyen hely kevés van és a nagy ágyszámú osztályok foglalják le. Nem dolgozhat jól, akiben buzgóság nincs, de a buzgóságot meg nem jutalmazhatjuk, mert a jó kiképzés ma nem kenyér. Az utódkeresés mindig nehezebb lesz. Aki nem készül szemésznek, annak sok a hat év szemészetből, annak belorvosi-sebészi, szülészeti gyakorlatból mindenütt több haszna lesz. Aki szemésznek készül, annak általában kenés a hat-hét esztendő. Vannak kivételek és el kell ismernünk, hogy a kormányzat a kitűnő készültséget elismerve, elvi különbséget nem tesz klinikai és kórházi kiképzés között. Bizonyos, hogy egy alorvosi esztendő ér legalább egy tanársegédi esztendőt. De ha tizenkét és több klinikai évet és a legfeljebb hét kórházi évet egymásmellé állítjuk, neveltjeink a pályázatokon csaknem mindig lemaradnak. A szolgálati idő meghosszabbítása ellen szól az az elv, hogy a kórházi másodorvosi hely ösztöndíj. A helyet következőnek kell átadni. Ez az elv elavult már annyiban, hogy ma minden osztálynak a szakmában otthonos alorvosra van szüksége. Egy kórház sem elégedhetik meg olyan másodorvosokkal, akiknek szükség szerint, bármely osztályon kell segíteniök. Ez a kérdés véleményem szerint csak a klinikákkal kapcsolatban oldható meg. Ha a kiérdemesült alorvos a szemklinikán tanársegédnek léphetne be, a klinika is, ő is jól járna. Csak azok károsodnak, akiket a klinikán megelőz, de csak akkor, ha ilyen lehetőségre előre nem számítottak. Az igazságtalanság ott kezdődik, hogy a közkórház neveltjei saját gazdájuk kenyerére nem is gondolhatnak. Erre alig volt még példa. A kórházi szabályzat szerint magántanároknak főorvosi pálvázatokon elsőbbségi joguk van. Tehát a főváros az egyetem iránt való tiszteletreméltó és szép elismerésből elvágta saját másodorvosainak útját. A magántanárság megszerzéséhez többek között idő mindig kell. kellő időt pedig csak a klinika biztosíthat. Több professzor megteszi ma