Szemészet, 1938 (74. évfolyam, 1-2. szám)

1938-12-01 / 2. szám

Tanítási elve volt, hogy a professzornak, a főnöknek sohasem szabad jelen lenni fiatalabb asszistens operálásánál. A kezdőnek mindig öregebb asszistensek segédkeztek. Hogy ez mennyire fontos, arra szintén több példát tudnék felhozni. Kínosan ügyelt arra, hogy még csak a műtő másik sarkában se tartózkodjék, amíg „fiatal” operál. Idősebb, tapasztalt orvosainak azután ő maga is szívesen asszisztált, vagy odaállva a műtőasztalhoz, nézte őket és beszélgetett velük. Azt, hogy a műtét; valakinek rosszul sikerült, soha nem vette zokon, illetve nem mutatta.

Természetesen a Blaskovios-iskola lényege nem az operálás technikájának tanításéban rejlett, A lényeg maga az orvostudomány volt, annak minden tétele és eredménye egyéni megvilágításban. A műtéttanra vonatkozó tanításait összefoglalva megtalálhatjuk az Eingriffe am Auge-bem, a többire nézve most nagy általánosságban csak anmyi jegyezhető meg, hogy álláspontját szabatosság, őszinteség és egyszerűség jellemezte.

Valóban naggyá azonban Blaskovicsot nem operáló és tanító készsége tette, hanem alkotó lángesze. Az csupán a tanítványoknak és a betegeknek volt szerencsés körülmény, hogy a teremtő tudós egyúttal kiváló orvos és jó professzor is volt. Az orvostudományban lépten-nyomon akadunk olyan esetekre, hogy valaki hosszú élete folyamán rábukkan egy igazságra, tesz egy felfedezést, Hogy azonban erre valaki — mint például Edison — rendszeresen, lelki berendezésének feltaláló jellegénél fogva legyen képes, az a legnagyobb ritkaság- Ilyen volt Blaskovics, feltaláló elme a szó szoros értelmében, aki a szemészeti míűtéttan területén a legjáratosabb ösvényeken is meglátta a problémákat és megtalálta a megoldás módját. Ezért ahová nyúlt, mindenütt újat alkotott, A műtéttan több fejezetét megreformálta, de alkotó keze nyomát mindenütt, még a klasszikusnak látszó fejezetekben is megtaláljuk.

Ha a bőséget tesszük az összehasonlítás alapjává, akkor bízvást mondhatjuk, hogy hozzá hasonló termékeny elméje a szemészeti műtéttan történetének nincs. Azok, akiket a legnagyobbakként tisztelünk, Daviel, Graefe, Gonin, Haab, Knhnt, Wecker stb. egészen maradandót legfeljebb 1—2 új műtéti módszert alkottak, igaz, hogy ezek mindegyike nagy jelentőséggel bírt az emberiségre is, tudományunk haladására is. Blaskovics elsősorban a szemhéj területén munkálkodott, így a dolog lényegéből adódott, hogy módszereinek döntő szükségessége nem volt annyira nyilvánvaló, mint pld. a hályogoperációé, vagy a Gon in-műtété. De aki az ő