Szemészet, 1938 (74. évfolyam, 1-2. szám)

1938-06-01 / 1. szám

29

cseréje egyáltalában szembeállítható-e a valódi felszívódással, mert a döntő tényező mindkét folyamatnál a sejtek átjárhatósága az egyes anyagok részére. Bizonyos szénhydrátok viselkedését hozhatom fel példaként, hogy milyen nehézségek merülnek fel ezen kérdés megértése körül. Disacharidek tudvalévőleg könnyen oldódnak és diffundáló képességük is elég nagy és mégsem szívódnak fel a bélből. Ennek megfelelően a szervezet nem is értékesíti őket. Sajátságos módon azonban a monosacharidok is különböző módon szívódnak fel, pl. galactose, fructose és mannose resorptiós gyorsasága úgy viszonylik, mint 110 :43 és 19-hez, ha a glucose-ét 100-nak vesszük. Ez a példa a physiológiából a legnagyobb óvatosságra int, különösen ami az általánosítást illeti. Itt csődöt mond a tudásunk az osmosisos, hydrostatikus, elektroendosmosisos erőkről, mint mozgató erőkről, de a lipoid- vagy víz-oldhatóság, a kémiai tulajdonság általában, a részek nagysága, mind lényegtelennek látszik. Kémiailag ugyanis jóformán azonos anyagokról van szó és a sejt mégis kiválasztja a neki megfelelőt. (Verzár és munkatársai szerint elektív fermenthatásról van szó, amely phosphorsavasesther synthesishez vezet.) Ebből tehát következik, hogy egy anyag viselkedéséről csak akkor nyilatkozhatunk, ha közvetlenül megvizsgáltuk, de a kísérő körülményeket is gondosan tekintetbe kell vennünk. Kísérleteim egy részéhez pl. jódot akartam használni, mint nem testidegen és könnyen diffundáló anyagot, amely a legkisebb mennyiségben is kimutatható. Kiderült azonban, hogy jód vizes oldatból csak nyomokban diffundál át a szaruhártyán a csarnokba. Ez annál érdekesebb, mert Klemnek a mi klinikánkon végzett kísérleteiből tudjuk, hogy a jód-felszívódás igen tekintélyes, ha olaj-víz emulsiót használunk, viszont víz-olaj emulsióból felszívódás alig következik be.

Csapody az atropin kimutatására az élő macskairist használta, úgyhogy a vizsgálandó csarnokvizet egy másik macska elülső csarnokába juttatta. Ezt a módszert — sok és különböző irányú kísérletezés után -— bizonytalansága miatt nem mertem alkalmazni. Ugyanis a legtöbb esetben a csarnokvíz lebocsátása és újratöltése miatt jelentős izgalmi állapot következett be pupillaszűküléssel, tehát kismennyiségű atropin megbízható kimutatásáról szó sem lehetett. Egyébként Csapody is megjegyzi, hogy a kísérleti állat szemén sohasem sikerült akkora mydriasist előidézni, mint amilyen az adó állat szemén volt. A pupilla csak alig észrevehetően lett tágabb, mint az állat érintetlen controll szemén. Ezenkívül ez az eljárás nem használható fel mennyiségi meghatározásra, amelyről nem akartam lemondani. így Csapody eredményeiből csak azokat említem meg, amelyek ebben az összefüggésben érdekesek. Csapody megállapítja, hogy az atropinnal tágí-