Szemészet, 1938 (74. évfolyam, 1-2. szám)

1938-06-01 / 1. szám

27

izgatás és bénítás következményei korántsem egyenértékűek, mert a Sympathikus izgalma az átjárhatóságot erősen csökkenti, a bénulása azonban az átjárhatóságnak csak igen mérsékelt és múló fokozásával jár. Később ebben a kísérletben — a Sympathikus hiányának ellenére — sympathikotoniaszerü állapot fejlődik ki és végül ismét egy bizonyos egyensúly. A hullámszerű váltakozásai a beidegzési állapotnak egyébként a reaktív tensio ingadozásokban is világosan kifejezésre jut. Gaederz az eredményeket úgy foglalja össze, hogy bár a vércsarnok-gát átjárhatóságát a sympathikus-parasympathikus irányítja ugyan, mégis helytelen volna például, ha a Sympathikus izgatása vagy kikapcsolása esetén egyszerűen gátló vagy fokozó hatásról beszélnénk. Az egész kérdés bizonytalanságát talán mi sem mutatja jobban, mint az a klinikai tapasztalat, hogy bizonyos körülmények között a Sympathikus, illetőleg parasympathikus nem reagál specifikusan, hanem előfordul, hogy a sympathikust ingerlő szerekre parasympathikus reakciók következnek be. Mindebből az derül ki, hogy sympathikus-parasympathikus csak egy — nem nélkülözhető — közvetítő szerepet játszanak. Hogy ezenkívül még mily erők szerepelhetnek, arról csak keveset tudunk. A vízcserére jelentős befolyása lehet például az elektroendosmosisnak (Friedenwald).

Bizonyos gyógyszerek hatását a vér-csarnok-gátra már jobban ismerjük. Diureticumok, pilocarpin, eserin fokozzák az átjárhatóságot, atropin, scopolamin, calcium pedig csökkentik. A szerzők részben érintetlen szemen végezték kísérleteiket, részben a reaktív tensioingadozásokból következtettek a vér-csarnok-gát átjárhatóságára. (Szász). Az átjárhatóságot megfordított irányban, nevezetesen csarnokvér-irányban sokkal ritkábban és többnyire más szempontból kutatták a szerzők. A csarnokból bizonyos anyagoknak a vérbe juttatását már Leber megpróbálta és azóta sokan mások is; az eredmények azonban nagyon is ellentmondóak voltak. Sok hasonló kísérletet végzett az utóbbi időben Seidel, de ezek ellen is súlyos kifogások merültek fel, mert Seidel többek között erősen savi indigócarmint is használt, mely semmikép sem nevezhető physiologiásnak. Eltekintve ettől, ezek és a hasonló kísérletek egyébként sem megbízhatók, mert nem a rendes, hanem a megbolygatott vércsarnok-gátra vonatkoznak és amellett a megbolygatás foka a különböző kísérletekben igen különböző lehet. Hiszen először punctiót kell végezni és a csarnok egy részét leereszteni. Seidel szerint a csarnokvíz leszívása és az ilyen módon létesített szűkítése a pupillának — tehát egy kifejezett izgalmi állapot létesítése — egyenesen feltétele a kísérlet sikerének. Ezenkívül sokszor idegen anyagokat használnak, talán nem is isotoniás oldatban, nem megfelelő PH-val, stb. Egészen bizonyos, hogy ezek a beavatkozá-