Szemészet, 1935 (70. évfolyam, 1. szám)

1935-09-30 / 1. szám

24

zolt izzószál képét az átlátszó területen, akkor nyilvánvalóan igazán hiány van a retina szövetében. Ezzel is nagyon óvatosan kell eljárnunk, mert a fovealis vékony membránén az izzószál képe esetleg rendkívül elvékonyodva tükröződik vissza. Nagyobb gyakorlattal nem nehéz a kérdés eldöntése, de az Állami Szemkórház igen nagy anyaga ellenére is nem ritkán csak ismételt vizsgálgatásokkal tisztázható, hogy van-e perforatio. Finom elmozdulások közben egy-egy pülanatra jól látható a hártyácska csillanása. Jobban észrevehető a hártya a zöld fényben tükrözéskor, mert ilyenkor lyuk esetében kifejezetten mérgeszöld vagy sötétzöld a kérdéses terület, míg ha nyílás nincs, a szomszédos részekkel mindenütt összefüggő hártya sárgásán tűnik fel.

Ez a diagnostikai nehézség magyarázhatja meg az esetek egy részében a »spontán gyógyulásit, mely a máshol talált nyílás elzárása után a macularis-tájón bekövetkezett. A visszafeküdt ideghártyán természetesen nem találhattak meg olyan nyílást, amely eredetileg sem volt igazi nyílás, csak egy elvékonyodott és elszürkülni nem képes retinarészlet.

Mint mondottam, valódi nyílás esetében még akkor sem szabad számolnunk ilyen spontan gyógyulás lehetőségével, ha azt nem is tudjuk teljesen kizárni. Magam is ismerek sérüléstől eredő macularis, fovealis lyukat, amely nem okozott ideghártyaleválást, az ilyen esetekben azonban szervült vérzés finom nyomait találhatjuk s így — legalább is olykor — maga a természet gondoskodik a nyílás szélének az alaphoz rögzítéséről, ezekből és a bár megbízható szerzőktől származó, de kivételes, valóban spontán gyógyulásra vonatkozó megfigyelésekből nem ajánlatos arra a következtetésre jutnunk, hogy a túlságosan hosszú várakozás a helyesebb. Meg kell operálnunk a beteget, ha az a meggyőződésünk, hogy a műtét nagyobb kockázat nélkül elvégezhető és hogy a gyógyulás valószínűsége úgy nagyobb.

Természetesen a műtét javallatának megállapítása a választandó eljárástól függ. Guist említett eljárására, azt hiszem, nem kell sok szót pazarolnunk. Egy olyan műtét, melynek kimondott célja nem is az alig 0-7—0-8 mm átmérőjű nyílás elzárása, hanem az egész macularis-regio feláldozása abból a célból, hogy az amúgy is kisebb jelentőségű széli részek felé ne terjedhessen a leválás, talán legfeljebb szemfenéki kozmetikai beavatkozásnak volna nevezhető, hiszen abból a betegnek igazán alig származhatik valami előnye. A nagyon kétséges haszonnal szemben áll a műtét rend-