Szemészet, 1935 (70. évfolyam, 1. szám)

1935-09-30 / 1. szám

120 lemez átmérője 8-4359 mm ; ha pedig felnőtt korban a fenti értékek 10, illetve 8 mm-re nőnek, a szaruhártyalemez átmérője 10-6177 mm lesz, tehát 1 : 1-2586 arányban nőtt, vagyis majd­nem pontosan szintén a 4 : 5 arányt követte. Ha ellenben pl. o. 3 :4 arányban nőtt volna, a görbületi sugár 7 mm maradt volna, tehát nyilván kifejezett rövidlátás állott volna elő. Vagyis a szaruhártya részéről az emmetropia feltétele az, hogy a szaru­hártyalemez olyan arányban nőjön az élet folyamán, mint az ínhártyának a részére szolgáló nyílása. Persze ez csak emmetrop újszülöttekre vonatkozhatik, de valószínű, hogy a nem em­metrop (illetve kisfokban hypermetrop, ami mint ismeretes, a leggyakoribb) újszülötteknél a fenti növekedési harmónia már az intrauterin életben meg volt zavarva. Végeredményben tehát azt találjuk, hogy az emmetropia létrejötte mégsem egészen a véletlen dolga, hanem egyrészt a szabályos szemre ható külső nyomás, másrészt az ínhártya és a szaruhártya egyenlő arányú növekedésének következménye: az ametropiák pedig tulajdonképpen kis túlzással a pathologiában »partieller Riesenwuchs« néven ismert tüneménnyel azonosíthatók. Irodalom : A. Betsch : Uber die menschl. Refractionskurve (Kiin. Monatsbl. f. A. 1929.) — Brana J. : Nagyfokú rövidlátók degeneratív stig­máiról. (Honvédorvos, IV. 1.) — de Logu : Suli. rifr. ete, (Bollettino d’ocul. 1930.) — Rockon—Duvigneaud M. : Comment un appareil d’optique precis, l’oeil a pu etre reálisé avee des tissus mous (Bulletins de la societó frangaise d’ophth. 1926.) — Szerző : Az emmetropia okairól. (Honvédorvos, IV. 10.) — Szerző : Astigmatismo e ptosi. (Boll, d’ocul. 1930.) — Trón E. : Ein Beitrag zur Kenntniss der Refractionskurve. (A. f. O. Graefes Bd. 124.) — Trón E. : Variationsstatistische Untersuchungen über Refr. (A. f. O. G. Bd. 129.) — Trón E. : Über die opt. Grundlagen der Ametropie. (A. f. O. G. Bd. 132.) — Trón E. : Ein Beitrag zur Frage der opt. Grundlage der Anisometropie. (A. f. O. G. Bd. 133.) — Waardenburg : Anisometr. und Hornhautbr. (Klin. Monatsbl. Bd. 84.) — Waardenburg : Refraction und Zwillingsforschung. (Klin. Monatsbl. Bd. 84.) — Waardenburg : Hornhautbr. und Homhaut­­scheibengrösse. (Klin. Monatsbl. Bd. 85.) — Waardenburg : Hornhautbr. als vererbbares Merkmal. (Klin. Monatsbl. Bd. 85.) — Wessely : Beiträge zu den Wachstumsbeziehungen etc. (A. f. O. G. Bd. 105.) — Wessely : Zur Methodik der Grössenbestimmung des menschl. Auges. (Arch. f. Opt. 69.) — Wessely : Uber Körrel, des Wachstums. (Zeitschr. f. Augenheilk. Bd. 43.) — Wibaut: Uber die Emmetropisation etc. (A. f. O. G. Bd. 116.) — Wibaut : Statist. Untersuchungen über das Enstehen und die Vererbung der Refr. zustande. (Arch. f. Augenheilk. 105.) — Zeemann : Linsenmessungen etc. (A. f. O. G. Bd. 78.) — Csapody : A közellátóság keletkezése. (1934. M. Sz. O.)

Next

/
Thumbnails
Contents