Szemészet, 1935 (70. évfolyam, 1. szám)

1935-09-30 / 1. szám

Coutard röntgenbesugárzási eljárása a szemészetben.* Irta: Luzsa Endre dr. A rosszindulatú daganatok kezelése a szemészetben sokkal ritkábban történik röntgensugarakkal, mint az orvostudomány egyéb ágaiban. Ennek oka az emberi szem röntgensugarakkal szemben való igen nagyfokú érzékenységében rejlik. Nagyszámú erre vonatkozó közlés jelent meg a szakirodalomban s e közle­mények túlnyomó többsége a szemlencse röntgensugarak követ­keztében létrejött elsziirkülésével foglalkozik. A lencse elszürkü­­lése nemcsak a szemet ért közvetlen sugarak hatása alatt, hanem gyakran a fej egyéb részeinek besugárzásakor keletkezett másod­lagos sugárzás folytán is bekövetkezhetik. A rosszindulatú daganatok röntgensugaras gyógykezelése kapcsán vizsgálatok történtek az irányban, hogy mekkora sugár­adagok azok, melyek a lencsére, illetve a szem egyéb részeire károsan hatnak. Kiderült, hogy a szem legérzékenyebb része a lencse, mely Rohrschneider szerint a HED 75%-a, az epilatiós dosis következtében is néha elszürkül. Axenfeld azt írja, hogy az emberi szem lencséje kóros elváltozást szenved gyakran azon sugármennyiségek által is, melyek a rosszindulatú daganatsejtekre már roncsolólag hatnak. Már pedig a rákok röntgensugaras gyó­gyításának kritériuma az, hogy a beteg szövetek elpusztítása az ép szövetek tangálása nélkül történjék. Ugyanekkor a röntgenolo­­gusok is rájöttek arra, hogy sokszor a teljes HED nem elégséges valamely daganat tökéletes és végleges elpusztításához. Ügy lát­* A budapesti magy. kir. állami szemkórház közleménye. (Igazgató : Imre József egyet. ny. r. tanár.)

Next

/
Thumbnails
Contents