Szemészet, 1919 (55. évfolyam, 1. szám)
1919-03-23 / 1. szám
8 vizsgálat világossági vagy sötétségi adaptatiónál történik. Világosságban ugyanis a centrum sokkal érzékenyebb, mint a peripheria s viszont sötétben megfordítva, úgy hogy például, ha a vizsgálatnál alkalmazott fényforrást a retina centrális részére, annak küszöbértékére állítjuk be, úgy ez láthatatlan lesz, ha hirtelen a szemet ettől oldalt fixáltatjuk, vagyis a peripheriát állítjuk be a fényre; sötétségi adaptatiónál épp megfordítva a peripherián jól látott fény eltűnik, ha a centrumba kerül. A retina peripheriájának eme fokozottabb fényérzékenysége sötétben a pálczikák és ezek kültagjában levő látóanyag fokozottabb adaptatioképességében rejlik, míg a csapok látóanyag képzésére teljesen képtelenek. Minthogy pedig a centrális retinarészben a csapok túlsúlyban vannak, ezért sötétben e centrális részek fénnyel szemben csak igen kis mértékben érzékenyek. így tehát a két készülék működése úgy fogható fel, hogy gyenge világosságnál csak a pálczikák működnek, erősebb fénynél azután a csapok társulnak hozzá, míg világosságnál (világossági adaptatiónál) a pálczikák látóanyaguk szétesése következtében nem functionálnak, s csak a csapok működnek, vagy pedig csak kis mértékű együttműködés lehet jelen a csapok predominálásával. A két apparátusnak teljesen elszigetelt működése nem bebizonyított; lehetséges, hogy mindkettő együtt működik úgy világosságnál, mint sötétben, csupán erőviszonyaik változnak a környezet világosságának intensitása, vagyis jobban mondva a fényinger intensitása s qualitása szerint. Az adaptatio görbéjének ismert menete, tudniillik, hogy kezdetben alig növekszik, majd hirtelen rohamosan emelkedik, míg végre megközelítően állandó magasságot ér el s azon marad, a pálczikák functiójával jól magyarázható. Lodato vizsgálatai ugyanis kimutatták, hogy erősebb fény a retina chemiai reactióját megváltoztatja és pedig oly módon, hogy a retina reactiója, mely sötétben közömbös, vagy alkalikus, fény hatására savi lesz; már pedig ismert physiologiai tény, hogy a látóbibor leggyorsabban savak hatására bomlik, míg lúgok csekély vagy semmi befolyással nincsenek. Ha tehát a retina ezen savi reactiója képezné a látóbibor képződésének akadályát s így egyszersmint a pálczikák functiójának akadályát is, úgy a pálczikák vitális tevékenységének hirtelen történő, nagyfokú változását is megértjük, valamint azt is, hogy már physiologikusan is a pálczikák működése, vagyis a retina érzékenységének fokozódása kezdetben lassú, majd hirtelen emelkedő, jóllehet "a szem egész idő alatt ugyanoly külső körülmények közt van (sötétség). Az adaptatio menetét ezen reactio változásaival követve láthatjuk, hogy megfelelő világossági adaptatio folytán a retina savtartalma maximumra emelkedik s ezzel a látóbibor képződésének maximális akadályát idézi elő, mely már további megvilágítás mellett sem fokozódhat. A sötétségi adaptatio kezdetén azután a fényhatás elesvén, a retina — a vér alkalicitása folytán — lassankint veszít savtartalmából, s így fokozatosan csökken a pálczikák functio-akadálya is, fokozódik tehát a gyengébb fényiránti érzékenység, majd elérkezik egy pont, midőn a retina neutrálissá lesz s e pillanatban minden — centripetálisan tovavezetett — gátló befolyás megszűnik, a mi azután a látóbibor energikusabb képződéséhez vezet, s igy ennek megfelelően a retina érzékenysége is hirtelen emelkedik. Majd a pálczikák anyagcsere-egyen súlya is csakhamar helyreáll, s ettől kezdve a retinabibor képződése
