Szemészet, 1919 (55. évfolyam, 1. szám)

1919-03-23 / 1. szám

2. Az adaptatiónak a normális menettől való eltérés nagyjában 2-féle typust követhet; az egyiknél az érzékenység fokozódásának kezdete szenved eltolást, míg maga a maximális érték teljesen normális magasságot ér el, a másik typusnál a görbe normális menetben halad, s csak a végső érték marad a normálison alul. Épp a typus kétfélesége teszi szükségessé azt, hogy az adaptatio vizsgálatainál ne csak a végső értékre, hanem a görbe egész menetére terjeszkedjünk ki.

3. Az adaptatio végső értéke egy és ugyanazon egyénnél általában állandó, az ismételt vizsgálatoknál nyert eltérő értékek (az újabb vizsgálat mind magasabb értékeket ad) a gyakorlat által nyújtott fokozottabb fényészrevevőképességből származik.

4. A két szem adaptatiója normális körülmények között egyenlő; ez nagy fontossággal bir azért, miután a normális adaptatio maximális értéke tág határok között mozog, s így az egyik szemen nyert alacsony érték pathologiás jellegét a másik szem vizsgálata dönti el.

5. A Piper által észlelt binocularis ingerösszetevődést — melynek lényege, hogy a monecularis vizsgálatnál nyert érzékenységi érték fele a binocularisnak, vagyis a maximális érzékenységet jelző ingerküszöb fényintensitása egy szemen való vizsgálatnál kétszer akkora, mint két szemen együttes vizsgálatánál — nem szabályszerű; tény, hogy az esetek legtöbbjénél a binocularis vizsgálat magasabb értékeket ad, de ez ritkán éri el a monocularis kétszeresét.

6. Az adaptatio különböző életkorban nagyobb eltéréseket nem mutat; az idősebb korban található kisfokú csökkenés valószínűleg a lencse átlátszósága megváltozásával függ össze, minek folytán a bejutó fénynek az adaptált szemre különösen hatékony zöld és kék sugarai absorbeálódnak.

7. A fénytörés különböző alakjai nincsenek befolyással az adaptation. A myopiásoknál észlelt fényérzékcsökkenés a szem fénykülönbségérzékre vonatkozik; ez lényegében az a képesség, mellyel a szem két objectiv világosság közt kisebb különbséget észrevenni képes. Ezzel szemben az adaptatio még nagyobb fokú myopiánál is normális értékeket mutat, pathologiás a myopia oly eseteiben volt csupán, melyeknél a myopiához társult — annak lényegéhez tehát nem tarozó — szemfenéki elváltozások voltak jelen.

8. A látóidegfő megbetegedéseinél úgyszólván differential-diagnostikus tünetként használható az adaptatio viselkedése, mely szabályszerű különbséget mutat a pangásos papíllánál s másrészt a látóidegfőgyuladásnál nyert értékek közt. Míg pangásos papillánál ugyanis teljesen normális értékeket ad — még nagyfokú pangás esetén is —, addig neuritisnél, annak már legkezdettebb stádiumánál, jelentékeny zavara mutatható ki, mely az idegrostok vezetőképességének csökkenésével magyarázható. Ezen adaptatiós zavar a folyamat javulásával szintén javulást mutat s így az ismételt vizsgálat a prognosis szempontjából bírhat fontossággal.

9. Albuminuriás ideghártyagyuladásoknál, teljesen kifejezett elváltozások mellett is — az adaptatio normális volt.

10. A chorioretinitisek különböző alakjait az adaptatio zavarai kisérik, e zavar néha csak igen kisfokú, máskor csak az emelkedő szak