Szemészet, 1919 (55. évfolyam, 1. szám)
1919-03-23 / 1. szám
15 Mindezen vizsgálatok azonban a tulajdonképen adaptatióra felvilágosítást nem nyújtanak, miután nem az adaptatiót, hanem a megkülönböztetési érzékenységet vizsgálják bizonyos fokú világossági adaptatio mellett. A sötétben adaptált szem ingerküszöbének — tehát a tulajdonképeni adaptatiónak a myopiához való viszonyát IVölflin, Lohmann és Siargardt, Pipei eszközével vizsgálták, utóbbi az adaptatio maximális értékét mérte s annak csökkenését főleg oly esetekben találta, hol szemfenéki elváltozások is voltak jelen, de azért néhány oly myopiás szemen is észlelt csökkent adaptatiót, hol szemtükörrel látható szemfenéki elváltozások nem voltak. Vizsgálataimat a myopia legkülönbözőbb fokainál végeztem, mindannyinál a vizsgált egyén a correctiós üvegéta vizsgálat alatt megtartotta. 48 egyént vizsgáltam, kik közül ép szemfenék mellett 0'5—50 Diopt. között 15 egyénnel középértékben 98.000 Er 5100 „ „ 10 » 80-000 100—150 „ 8 i) 72.000 15-0—20 0 „ 2 V n 60.400 Kóros szemfenéki elváltozással 13 myopiás egyént vizsgáltam, mindannyinál 100 Dioptriánál nagyobb myopia volt; a maximális adaptatio-érték legmagasabbja 7000 Ér, legalacsonyabbja 1750 Er volt: a szemfenéki elváltozások főleg a mac. lutea és papilla körüli érideghártyasorvadások, üvegtesti borusság voltak. Mindeme vizsgálatokból látjuk, hogy myopiánál általában az adaptatio teljesen normális értékeket mutat, s annak különböző fokaitól normális körülmények között, vagyis mindazon esetekben, hol a szemfenéken elváltozások nincsenek — nagyjából független. Igaz, hogy a magasabb fokú myopiánál általában alacsonyabb értéket mutat, de még mindig a physiologiás határokon belül, s nemcsak a végső érték, de az adaptatio menete is normális typusú. Ezzel szemben azon eseteknél, melyeknél a szemfenéken — a myopiát kisérő — elváltozások voltak jelen, ott mindannyinál nagyobb fokban csökkent adaptatiót találtam: ez azonban már nem függ lényegesen össze a myopiával, hanem oly elbírálás alá jut, mint azon adaptatio-zavarok, melyek a különböző szemfenéki elváltozásokat kisérik. A nagyobb fokú myopiát — mint ismeretes — legtöbbször oly elváltozások kisérik, melyek a fényérzék készülékének — a pálczikáknak s a pigmentepithelnek — nagyobb fokú zavarát vonják maguk után; ez elváltozások részben a macula luteán, részben a peripherián vannak s ennek megfelelően hol a centrális látásban, hol pedig a látótérben idéznek elő kieséseket. Ezen elváltozások túlnyomó részben a macula luteán'jelentkeznek, ami azzal magyarázható, hogy az art. ciliar post, breves-ek legtöbbjének belépése, valamint a chorio-capitlaris erősebb kifejlődöttsége is a szem hátsó pólusánál van, s ezzel szemben a macula lutea könnyebben van kitéve keringési zavaroknak; ehhez még az a körülmény is társul, hogy a macula luteának erekben való szegénysége annak ellentállóképességét csökkenti. A myopiás szemekben fellépő anatómiai elváltozásokat Heine, Salzmann ismertetik; utóbbinak vizsgálatai mutatták ki, hogy oly nagyfokú rövidlátó szemeken, ahol az intraoculáris nyomás s a szemgolyófalzat ellenálló képességének aránytalansága folytán a szemgolyó falzata — főleg az aequatoron túl eső része — kitágult, ily sze
