Szemészet, 1914 (51. évfolyam, 1-2. szám)

1914-07-05 / 1-2. szám

44

Hogy mily befolyással van a trachoma fennállásának ideje a műtétet követő állapotra, azt igazolja az is, hogy gyógyultnak vehettem 25, oly a műtétkor még rövid idő óta fennállott esetet is, melyekben az operatio óta gyógykezelés egyáltalán nem, vagy alig történt és a műtétet követő gyakori kezeltetés daczára is annál rosszabb a talált állapot, minél régebbi volt már a trachoma műtétkor.

Ebből tehát az következnék, hogy annál inkább számíthatunk hosszabb utókezelés nélkül is gyógyulásra, minél enyhébb volt a műtétre került trachoma.

Viszont azonban, ez merőben ellenkezik azon általános s joggal elfogadott állásponttal, a mely szerint a radicalis beavatkozás a friss és enyhe eseteknél mellőzendő s csak a már előrehaladottabb és mélyebb szöveti elváltozásokkal járó esetek számára tartandó fenn. E tekintetben azonban kimutatásom nem szolgáltat kedvező adatokat, a mennyiben az 68 nem régi operált operált trachomásoknak, csak 28%-a mutat gyógyulást, sőt a 63 réginek jelzett eset közül, mindössze 4-7% a gyógyulási arányszám, szemben a frissen operált esetek 76 ’/0-nyi gyógyulási percentjével.

Korántsem mondható azonban, hogy a fentebb említett tétel általános érvényű volna, azaz, hogy a friss, enyhe esetek műtéti kezelése után mindenkor gyógyulás lenne várható; sőt ki kell emelnem, hogy ezen eseteim között 11 %-ban csak javulás, ugyanannyiszor változatlan állapot és 1 esetben rosszabbodás találtatott.

A mi az excisióknak a pannus viselkedésére való befolyását illeti, részemről is megerősíthetem azon többektől tett észleletet, hogy a műtét a pannus feltisztulására majdnem kivétel nélkül kedvezően hat ugyan, de recidivákat elhárítani éppen nem képes. Szám szerint, eseteim között 62-szer találtunk pannust a műtét előtt, a mely bár rövid idő alatt meggyógyult, de 54 esetben fordult elő az operatio után is, nemcsak recidiva alakjában, hanem oly szemeken is, melyeken műtét előtt sohasem volt. Konstatálni kívánom azon tapasztalatomat, hogy míg egyrészt a pannus fellépésének eshetősége szempontjából az operált és kapart szemek között feltűnő különbséget nem találok, másrészt hangsúlyozni óhajtom azon számos esetben tett megfigyelésemet, hogy a pannusrecidivák, vagy friss eruptiók, a műtéttel megrövidített conjunctivák mellett, rendszerint makacsabbak és gyógykezelésnek általában nehezebben hozzáférhetők. Általában úgy találtam, hogy minél nagyobb fokú a rövidülés, annál rosszabb indulatú a pannus. Volt alkalmam oly beteget is észlelni, a kinek, bár annakelőtte is súlyos trachomája volt, az egyik szemén végzett excisio óta az állandó exulceráló pannusok miatt, annyi baja volt, hogy megunván folytonos munkaképtelenségét, látó szemének enucleatióját kívánta.

Mindenképpen nagyon meggondolandó tehát, hogy a bekövetkezhető s rendszerint súlyosabb természetű pannus veszélye mellett végezzünk-e excisiót, egy már a zsugorodás jeleit mutató kötőhártyán.

Nem oszthatom azt a felfogást, hogy az excision átesett szemek kevésbé volnának kitéve az újból való fertőzés lehetőségének, mint a conservativ úton helyesen kezeltek s hogy e miatt inkább van indicálva az operativ beavatkozás oly betegeken, a kik erősebben fertőzött környezetbe térnek majd vissza.

Nagyszámú tapasztalataim szerint épp annyira szerezhet újólag