Szemészet, 1914 (51. évfolyam, 1-2. szám)

1914-07-05 / 1-2. szám

39 jó. A pannusnak blennorrhoea és jequiriti ophthalmiának előidézése által való gyógyítása ma még ritkábban használatos, mint régebben. A nagy veszély, a mely cornea nem erezett részét fenyegeti, ezt a kísérletet nem engedi meg. Sohasem tudható, hogy milyen erős gyuladás jön létre az ilyen átoltás után. A mellett a blennorrhoea-beoltás a szervezet többi részeit is megtámadhatja és általános fertőzést is okozhat. Meg lehet kísérelni a vastag, ú. n. húsos és kocsonyás pannus­nak a scarificálását, mely művelettől már láttak kielégítő hatásokat. A pannus kifekélyedésének gyógykezelésénél az alapbántalom keze­lése mellett természetesen az ulcus kezelésére is irányul figyelmünk és az ismert kezelési eljárások közül válogatunk az ulcus súlyossága szerint. A peritomia és a peritomia ignea egy régen használt eljárás a pannus eltüntetésére. Ez az eljárás éppen nem rationalis. Legfeljebb egy-egy felszínes ér elpusztítására használhatjuk. A szem kiszáradása (xeroph­thalmus) esetén a kenőcsös kezelésén kívül /?«tf/n-medialis és lateralis szemhéjvarratot alkalmaz. Az így fedett cornea nem szárad ki teljesen és látás-javulás is észlelhető. Kisebb szemhéj-kifordulás lapisolásra és massálásra szépen vissza­fejlődik. Nagyobb ektropium esetén a Kugel-Symanovszky-mütétet sikerrel alkalmazzuk. A Kugel-műtét ilyenre azért nagyon alkalmas, mert a meg­betegedett tarsust majdnem teljesen eltávolitjuk, tehát kettős indicatió­­nak felel meg ily esetekben. A szemhéj forradásos befordulása ellen Blaskovicsnak igen szellemes tarsus-megfordítási műtétét ajánlom. A mű­tétet 2 év óta több mint 100 esetben legnagyobb megelégedésünkre alkalmaztuk. Ugyanilyen kedvező sikereket ért el Leitner és Schiller tag­társunk is. E műtét folytán jóformán megszűnt a tarsectomia minden indicatiója. A tarsectomiát most már csak azon esetekre tartjuk fenn, midőn a tarsus igen beszűrődött, görbe és túlvaskos, tehát nem trichiasis­­ellenes czélból. Az alsó szemhéjon, a hol a tarsusmegfordítás műtété nem alkalmas a tarsectomia jó szolgálatokat tehet az alsó szemhéjon, inkább a Hotz-féle műtétek és a Blaskovics-féle marginoplastikát és csak a legvégső esetben a Flarer-féle műtétet szoktuk elvégezni. Ha kevés pillaszőr érinti csak a corneát, az electrolytikus epilatióhoz fordulunk. A blepharophimosis esetén szemzűg-alakítást kell végezni. Kuhnt és Blas­­kovics-féle műtétek közül válogathatunk. Előadásomban igyekeztem a referátum követelményei szerint annak határai között megmaradni és lehetőleg megfelelő arányban a dolgokat tárgyalni. Azonban bővebben kellett kitérnem az excisio kérdésére, a melyet nagyfontosságúnak tartok azért, mert ez az egyetlen eljárás, a melylyel különösen erősen fertőzött vidékeken gyors és jó gyógyulási eredményeket érhetünk el. Igen örülnék, ha előadásom kapcsán sikerülne az excisiónak új híveket szerezni s a kétkedőket, a kikhez magam is tartozom, a műtét­nek megnyerni. Leitner Vilmos: Tapasztalataim a trachoma műtéti thera­­piájáról. A trachoma műtéti therapiájában igen jó eljárásnak tartom acombinált excisiót, de kétségbe vonom azon exclusiv előnyeit, a melyeket e műtét­nek sokan tulajdonítanak. A Kuhnt és Blaskovics által megállapított

Next

/
Thumbnails
Contents