Szemészet, 1914 (51. évfolyam, 1-2. szám)
1914-07-05 / 1-2. szám
27 az illető tárgyak szerkezetéről, jó vagy rossz állapotáról, hibáik okáról nincs semmi ismeretük, mindnyájan tudjuk, mily sok csalódásnak vannak kitéve szemüvegek dolgában a vásárlók s ily módon mily nehezen fejlődik nálunk a jó szemüveg (a jó távcső stb.) megbecsülése, hasznosságának tudata és a szem munkabeli nehézségein általok való terjedelem tág hatásainak ismerete. És mégis nagyon sok megfontolásra van szükségünk, hogy a kérdésben álláspontot ne foglaljunk elhamarkodottan és a gyakorlati vonatkozásokat szem elől ne téveszszük. Magam is szerettem volna, talán t. tagtársaim is azt várják tőlem, hogy részletesen összevessem mindazokat a tapasztalatokat, melyeket ez ügyben más országokban tettek s azok alapján tegyek javaslatot és hozzon határozatot a t. közgyűlés. De ilyen széleskörű szemlélődésre és határozatnak számára ilyen nagy alapvetésre nincsen szükségünk; nincsen nézetem szerint azért, mert hazánkban egészen más viszonyok vannak, mint Amerikában, vagy Angol-, Franczia- és Németországban, honnan a példákat, vagy éppen a mintát vehetnők határozatunkhoz. Mi Magyarországban nemcsak iparunk tekintetében, hanem különösen az optikai tárgyak használata tekintetében a fejlődésnek kezdetlegesebb korszakában élünk, mint a nyugati nemzetek; kezdetleges állapotban van, az utóbbi pár évtized nagy haladása után is, maga a szemészet gyakorlata (a mit természetesen a gyakorlat extensitására és nem minőségére akarok érteni és érhetni) tehát azé az orvosi szaké, nfelynek fejlődésében kísérője, segítő eszköze, talán mondhatom így is: kiszolgálója tartozik lenni a szemüvegárusítás, majd a szemüveg-gyártó ipar emelkedése. A természetes előrehaladásnak ezt az útját és sorrendjét bizonyára sok dologban lehet és szabad mesterségesen változtatni, kivált ha biztos jó következéseket, egészségügyieket és másokat, remélhetünk a regulázó, fejlesztő vagy korlátozó intézkedésekről; a közérdek sokszor követel ilyen állami beavatkozást; ilyen a gyógyszertárak, a szeszgyártás és több más vállalkozás engedélyhez kötése, korlátozása vagy támogatása. Nagy kérdés, hogy az ilyen intézkedéseknél előre gondolt eredmények valóban bekövetkeznek-e, hogy azok jól előre láthatók-e ? Ebben a mi kérdésünkben is, gondolkozásom szerint, nem az a kérdés: mire van okunk és mire van jogunk, hanem az: mit tanácsos tennünk? És ez a „quid consilii?“ mindig a nehezebb kérdés. Nekünk most azt kell meggondolnunk, mit várhatnánk a tárgyalt indítvány elfogadásától és végrehajtásától? Ha ezt kérdezzük, először is azt kell tudnunk, mire van ma szüksége a közönségnek s mi módon elégíti ki a kínálat a keresletet? Hazánkban, a nagy közönség, a nép főtömege körében még mindig olyan helyzet van a szemek munkája, kivált a szemüvegek használata tekintetében, mint a világítás dolgában volt a petroleum elterjedése előtt. Az emberek óriási többsége nap lementével megszüntette az olvasást, írást, varrást, sőt egyenesen tétlenségbe esett, vagy éppen álomra tért, mert rossz mécsesen kívül nem volt világító eszköze; az olcsó földolaj árusítása nagy közművelődési tényezővé, új korszak megindítójává lett. A látásnak szemüvegekkel való segítése régi keletű dolog, de még számlálhatatlan sokaságban élnek olyanok, kik vagy javítatlan fénytörési hibák vagy magasabb életkoruk hatása alatt szeműket nem használják, finom látásra elkerülik azt a foglalkozást a milyent köve
