Szemészet, 1914 (51. évfolyam, 1-2. szám)
1914-07-05 / 1-2. szám
18 azt javasolta, hogy egységül az 1' percznyi látószögnek megfelelő visusértéket fogadjuk el, mert ez olyan határérték, melylyel rendeléseinken legtöbbször találkozunk, határozottan elvétette a dolgot. Éppen azért nem tanácsos ezt az értéket egységül elfogadni, mert határérték, helyesebben, mert nagy határérték. A mondottak alapján kétségtelennek látszik, hogy a mai egységünk önkényes és czélszerütlen. Áttérhetünk már most arra a kérdésre, hogy miként lehetne ezt az ügyet helyesen megoldani. Ezzel a kérdéssel is többen foglalkoztak már, de nem látszik szükségesnek minden egyes javaslatot elbírálni, mert hiszen egyik sem nyerte el az általános tetszést. Csak két javaslattal szeretnénk nehány szóval foglalkozni, melyek bizonyos mértékben felköltötték az érdeklődést. Az egyik Landolt-é,4 melyet Csapodi a XVI. nemzetközi orvoscongressuson megújított, a másik ifj. Siklóssy-é,5 mely egységének praktikus nagyságával és a használt jelek • vagy betűk méreteinek könnyű kiszámíthatóságával különösen alkalmasnak látszik az elfogadásra, legalább az első pillanatban. A Landolt-féle javaslat lényege az, hogy vegyük a látásélességet kifejező számot tízszer akkorára, mint a ma használt számadatot. (Csapodi ezt az értéket „katoptriának“ kívánta elnevezni.) Ez a javaslat azonban sein nem szünteti meg az egység önkényességét, sem nem oldja meg a kérdést Mert sem tudományos alapra nem fekteti az egységet, sem nem szünteti meg valójában a törteket, csak éppen, hogy a felírást könnyíti meg. Hiszen ez nem egyéb, mint a tizedespontnak egy számjegygyel hátrábbhelyezése. A mikor tehát Landolt-ial azt mondanók, hogy pl. v=3, ezen csak az eddigi 0’3-t értenők, azzal a különbséggel, hogy a zérust nem írnok ki. Ifj. Siklóssy ismert javaslatában a főhiba az, hogy egysége a méterrendszeren alapul: az 1 cm. vastag betűn vagy jelen 1 m.-ről. Ez ugyan a vizsgálatra használt jel lemérését és kiszámítását megkönnyíti, de mégis helytelen, mert hosszmértéket használ, s így a szög tangensét méri a foka helyett (helyesebben A (acuitas) =2 tg ^) épp úgy, mint a hogy a Snellen-féle meghatározás szerint történnék. A hiba ugyan itt is elenyészően kicsiny, de a mérés még sem mathematikai pontosságú. Vagyis 2 A nem pontosan kétszer akkora látószögű, mint 1 A. De még az a baj is származik ebből a rendszerből, hogy a megállapított látásélesség látószögét egyáltalában nem ismerjük. Kiszámíthatjuk ugyan logaritmustábla segítségével, de nincs kifejezve az acuitás számjegyében. Újból kiemelem, hogy kétségtelen, hogy a látásélesség mérésére egyedül a szögmérték helyes és tudományos alappal bíró. Ámde — mint már említettük — a látószög és a látásélesség fordított viszonyban vannak egymással. Miként lehetne ezen a bajon segíteni, úgy, hogy a törtekben való számolást fölöslegessé tegyük? A megoldás igen egyszerű. Sőt — a mint láttuk — példa is van reá éppen a szemészetben. Hiszen a fénytörés és a lencse gyüjtőtávolsága szintén fordított viszonyban vannak, mégis sikerült Donders-nek az egész számokkal dolgozó dioptriás rendszert megtalálni. Ezen az alapon azt hiszem, könnyű a kérdést megoldani, mert 4 I. h. 5 Szemészet, 1904, 78. oldal.
