Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)
1913-03-23 / 1. szám
52 ugyanez az arány vehető fel nagyjában. Hogy a szabadban élőknél általában hamarabb érik a hályog, valószínűnek látszik, s ismeretes pl., a mit Hirschberg hangsúlyoz, hogy az egyptomiaiaknál, indusoknál sokkal fiatalabb korban és hamarabb érik a hályog, bár újabban Brockmann és Snell kétségbevonták. Több vizsgáló is keresi a hályog okát az arteriosclerosisban. így Green 46 5°/0-ban lelt arteriosclerosist és 55°/0-ban vérnyomásemelkedést. (Ezzel szemben Frenkel csak 10%-ban lelt emelkedett vérnyomást. Grilli szerint a főok a vascularis hypertensio, mely a lencsét tápláló nedvekben is meglenne. Ennek következménye vízelvonás a lencsétől, s a vízleadás miatt szürkülne el a lencse. Ennek a tarthatatlanságát azzal bizonyíthatjuk, hogy frissen kivett lencsét igen erősen vízszívó anyagba teszünk. Ennek tisztázása végett glycerinbe tettem egy egész sorozat friss állati lencsét, s azt leltem, hogy végeredményben bár 2/3-ára kisebbedéit a térfogat, mégis a lencse mindig átlátszó maradt.) Ez volt az elméletek egyik oly csoportja, mely a szervezet egyéb betegségével igyekszik magyarázatot adni. Mielőtt a hasonló nyomon haladó másik nézetcsoport tárgyalásába fognék, közbevetve meg kell említeni a Peters nézetét, melynek az ő iskolájából több követője és továbbmüvelője akadt. Peters szerint a lencse zavartalan táplálkozásához szükséges, hogy a lencse és a környező nedvek között állandó nyomáskülönbség legyen. Ehhez viszont szükséges, hogy a lencsében állandóan nagyobb sótartalom, illetőleg fokozottabb molecularis concentratio uralkodjék. Ennek a szükséges különbségnek állandó fentartása a lencseepithel feladata. Ha a sugár-epithel öregkori elváltozások miatt veszít a visszatartó képességéből, nagyobb concentratiójú lesz a csarnokvíz, mely miatt a lencse átáramlása csökken, esetleg osmotikus egyensúly jöhet létre, minek következtében az átáramlás teljesen megszűnik. E miatt először a centrális részek szenvednek, sűrűsödnek, míg az epithel és kéreg egyelőre még elegendő táplálékhoz jutnak. A mint azonban a csarnokvíz concentratiója oly fokú lesz, hogy az osmotikus egyensúly közte és a lencse között bekövetkezik, az epithel és kéreg is megszűnik táplálkozni. Ehhez jön a lencsetokon belől a nyomás csökkenése. A Peters elméletét nemcsak az osmosis tanából vett példákkal, hanem a klinikai megfigyelésekkel és szövettani vizsgálataink eredményével is megingathatjuk. 1. Tudjuk — s erre Römer is hivatkozik egy előadásában — hogy a vérsavó a vörös vérsejtekhez teljesen isotonikus folyadék, ennek daczára azok ott élni tudnak, táplálkoznak és feladatokat teljesítik. Tudjuk továbbá kísérletekből, hogy aránylag nagy mértékben emelkedett csarnokvíz-concentratióhoz képes alkalmazkodni a lencse, másfelől pedig élőben nem képzelhető el, hogy a csarnokvíz-concentratio erősebb emelkedése maradandóan fennállhasson. 2. Peters elmélete szerint a hályog képződése a mag zsugorodásával kezdődnék, vagyis e tekintetben a Becker-éhez hasonló állásponton van. Ez azonban egyáltalában nem bizonyos. Ha csakugyan a csökkenő, vagy megszűnő diffusio (illetőleg táplálkozás), okozná a hályogot, valóban zsugorodni kellene a magnak, de nemcsak a magnak, hanem az egész lencsének is, már pedig a klinikai tapasztalatokból tudjuk, hogy a kezdődő hályog aránylag hamar s nagy mértékben duzzadhat és a volumen-csökkenésre semmiből sem következtethetünk. 3. A szövettani ismereteink többszörösen a Peters nézete ellen szól
